Evangélium: „Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: »Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.«”

Jn 8,12

Néhány őszinte vers miatt, 1956 után, édesapámat hét és fél év fegyházra ítélték. A szabadulása után, nem sokkal meg is halt. Gyermekként hatalmas fájdalom és harag volt bennem, bosszút akartam állni. Ahogy nőttem, elgondolkodtam: vajon kire is haragszom? A rendőrökre, az ügyészre vagy magára a kommunista rendszerre?

Lassan rájöttem, hogy én igazából az emberi butaságra, a „bunkóságra” haragszom. Azt is megértettem, hogy a butaság sötétség, melyet nem lehet feldarabolni, összetörni vagy kilapátolni az ablakon. A harag és a bosszú csak újabb „sötétség”, amelyet sem karddal, sem cirkálórakétákkal nem lehet elpusztítani. A sötétséget csak lobogó fénnyel lehet oszlatni és legyőzni! Mert a sötétség nem más, mint a fény hiánya. A butaság, a "bunkóság" nem más, mint tudatlanság, és azt az ítélkezéssel nem lehet megszüntetni, az csak bölcs érveléssel, higgadt párbeszéddel, kitartó tanulással, tanítással oszlatható! 

Egyetlen kis gyertyaláng is képes a maga pislákoló fényével a sötétség hatalmát megtörni! Ezért döntöttem Krisztus mellett, az élő Világosság mellett, aki kétezer évvel ezelőtt végtelen szeretettel közénk jött, hogy tanítson, vigasztaljon, és fényt hozzon az életünkbe.

XXI. században is – mondhat bárki bármit – az egyetlen valódi válasz a „bunkóságra”, a gyűlöletre és a rendszerszintű sötétségre Krisztus, aki így szól hozzánk: „Én vagyok a világ világossága”. Ezért mondom, hogy ne a sötétség ellen hadakozz, hanem kövessük Krisztust, a mi Mesterünket, aki a maga lángját, tanítását nagylelkűen megosztja velünk. Így leszünk mi magunk is a fény hordozóivá, élő, lobogó lángnyelvvé.

Boruljunk térdre és imádkozzunk Szent Ferenccel, a San Damiano-i kereszt előtt: „Legfőbb és dicsőséges Isten, világosítsd meg szívem sötétségét, adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet Uram, hogy megismerjem a Te szent és igaz parancsodat.”

Három lépés a sötétség ellen:

1. A Jelenlét: „Ott lenni, ahol sötét van”

A sötétséget nem lehet távolról, elméletekkel vagy vezényszóval elűzni. Jézus sem a mennyországból „világított le”, hanem közénk jött Betlehenbe, az istálló sötétjébe. Ne csak beszéljünk Istenről, hanem vigyük oda Isten jelenlétét a betegágyhoz, az árva gyermek mellé, a kilátástalanságba. A XXI. század embere magányos és elszigetelt. A figyelem, a meghallgatás és a fizikai jelenlét az első szikra, ami eloszlatja a félelmet. Aki mellett ott állnak a bajban, az már nem jár teljes sötétségben.

2. A Megbocsátás: „Elvágni a harag láncait” 

A bosszúvágy benned és körülötted csak a sötétséget szaporítja. A harag olyan, mintha mérget innánk, és azt várnánk, hogy a világ békésebb, otthonosabb legyen. Az emberek tele vannak történelmi és egyéni sérelmekkel. Bátorság és találékonyság kell ahhoz, hogy megmutassuk: a megbocsátás nem gyengeség, nem az elvesztett személy elárulása, hanem felszabadulás az irgalmas, gyógyító szeretetre! Jézus nem árulta el Szent Istvánt amikor Saullal párbeszédet kezdett a damaszkuszi úton, hanem legyőzte a Sault fogva tartó sötétséget, és elvezette ezt az embert a fényre, hogy Szent Pálként a népek apostola legyen, és megírja az emberiség legtöbbet idézett gyönyörű költeményét, a Szeretethimnuszt! Amikor meg tudunk bocsátani a „rendszernek”, az „ügyésznek” vagy a múltunknak, akkor valójában saját magunkat engedjük ki a börtönből, felszabadítjuk önmagunkat a világot formáló szeretetre.

3. A Tudás ragyogó fénye 

Az emberek nem rosszak, hanem buták! Krisztus a kereszten nem rosszaknak, hanem tudatlanoknak mond bennünket, és ezért is kér utolsó leheletével számunkra bocsánatot: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34). A butaság a lélek vaksága. Ha nincs tudás, nincs tisztánlátás, akkor az ember a sötét eszmék játékszerévé válik. A tanítás és a nevelés – legyen az a Kanta szakképző, a gálospetri otthon vagy a Szerelem Tanösvény – minden egyes megtanított szakma, minden elszavalt vers és minden elmondott ima egy-egy fénysugár. Aki lát, az már képes jó döntést hozni, már nem akarja a másik édesapját bántani vagy megölni. Az igazi fény a bölcsesség, a hiteles tudás, amely bőséges szeretetbe van ágyazva.

Ima a Világ Világosságához: Urunk, Jézus Krisztus! Te magad vagy a Fény, aki nem féltél az emberi sötétségtől. Köszönöm édesapámat, és köszönöm, hogy akkor Csíkszeredában annak a kisfiúnak erőt adtál, hogy a harag helyett a Te lobogó, életadó fényed felé forduljon. Kérünk, segíts nekünk is, hogy ne csak harcolni akarjunk a világ sötétsége ellen, ne szitkozódjunk a „bunkóság” láttán, hanem merjünk mi magunk apró mécsesekké válni. Gyújtsd meg szívünkben a türelem, az irgalom és a tiszta tudás fényét, hogy amerre járunk, – Erdélyben, a Kárpát-medencében és az egész világon – ott hátráljon a homály, és ragyogjon fel a szabad, tiszta, bölcs Élet. Sok ember cipel valamilyen régi haragot, sebzettséget. Ezért kérlek, adj erőt bátran osztani a tőled kapott lángot, hisz minden egyes mécses amelyet testvéreink kezében nagylelkűen meggyújtottunk, nem elvesz az általunk hordozott fényből, hanem az arcunkat és az előttünk álló utat is láthatóvá teszi, beragyogja. Urunk, taníts meg minket égni és világítani! Ámen.

Rövid szertartás az esti imához:

Helyszín: Az otthon közös helyisége vagy a kápolna, ahol a gyerekek körben állnak vagy ülnek. Legyen teljes sötétség, csak egyetlen nagy gyertya (a Krisztus-gyertya) álljon középen, még meggyújtatlanul.

1. A sötétség csendje (Bevezetés) A nevelő vagy a házvezető szól: „Gyermekeim, nézzetek körül! Sötét van. A sötétség olyan, mint a harag, a félelem vagy a butaság. Ha bántanak minket, ha igazságtalanság ér, a szívünkben is ilyen sötét lesz. Lehet ezen veszekedni? Ki lehet ezt lapátolni az ablakon? Na ugye, hogy nem! De nézzétek, mi történik most?”

2. A fény átadása- Gyújtsa meg a nevelő a középső nagy gyertyát. „Jézus azt mondta: Én vagyok a világ világossága. Egyetlen kis láng megváltoztatta az egész szobát. Már látjuk egymás arcát, már nem félünk. Krisztus a mi fényünk, aki a sötét börtönökbe és a szomorú szívekbe is elhozza a reményt.” Minden gyermek kap egy kis mécsest. A középső gyertyáról az első gyermek meggyújtja a sajátját, majd továbbadja a mellette lévőnek, amíg mindenkinek nem ég a mécsese. Mondjuk közösen: „Istenem, köszönöm a fényt! Köszönöm, hogy megbocsáthatok. Köszönöm, hogy nem kell bosszút állnom. Segíts, hogy én is kis gyertya legyek a világban! Adj erőt, hogy a lángot meg tudjam osztani szeretettel, hisz társam lobogó mécsese az én utamat is megvilágítja!”

3. Elmélkedés és fohász-  Minden pont után a gyerekek emeljék fel a mécseseket: (vigyázva a forró viaszra)

Jelenlét: Uram, segíts, hogy ott legyek a szomorú társam mellett! (Fények magasba)

Megbocsátás: Uram, segíts elengedni a haragomat! (Fények magasba)

Tudás: Uram, segíts, hogy bölcsebb és okosabb legyek! (Fények magasba)

Záró fohász: „Urunk, emlékezzél meg édesapámról, Sándor bácsiról és a sok-sok ártatlanul meghurcolt, kivégzett emberről, azokról is, akiknek kezébe fegyvert adnak, hogy háborúba másokat megöljenek. Kérünk, ne engedd, hogy a sötétség győzzön a szívünkben, vagy a világban! Taníts meg világítani, hogy amerre járunk, tisztán ragyogjon a Te életet adó fényed általunk, a bölcsesség és az életigenlő tiszta öröm. Ámen.”

Ének: „Gyújts éjszakánkba fényt...”

Szeretettel: 

Csaba t.