Evangélium: "A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.”
Jn 24,1
A húsvét szent ünnepe Ferenc számára, akárcsak minden keresztény számára nem egy nap a sok közül a naptárban, hanem a végtelen Isten mindannyiunk iránti gyönyörű szerelmi vallomása, mely a gondolkodásunkat, életünket radikálisan meghatározza.
Menjünk vissza Nagypéntekre. Azon a napon Jeruzsálemben minden meghal amire egy keresztény, egy ferences a hitét, gondolkodását, az életét építi!
1. Meghalt a Szeretet! Nagypénteken azt láttuk, hogy diadalmaskodik a gyűlölet, a pénzzel árulót vásárló gyilkos hatalom, a habzó szájjal "feszítsd meg"-et kiáltó tömeg. A kereszten legyőzték Jézust, győzött a hazug gyűlölet, legyőzték a jóságos Szeretetet.
2. Meghal a Szegénység! Világunkban azt látjuk, hogy a gazdag mindent visz, Jézus a szegénység, az egyszerűség mellett áll ki és bennünket is erre tanít. Mindent odaad, de nem elég ez a gazdagoknak, végül az utolsó ruháját, de még az életét is elveszik. Jézusban a szegény, a hatalom nélküli egyszerű ember esik el. Beigazolódik nagypénteken, hogy ha nem vagy gazdag, nem tudod megvédeni magadat.
3. Meghal a Béke! A Golgota körül a tömeg ugyanazt harsogja, amit a mai világ is hirdet: ezen a földön nincs béke. A kereszten a békét hirdető Jézust ölik meg, aki mindig a békéről beszél, aki maga a megtestesült Békesség. Aki a tanítványait is arra kéri, hogy "Békesség nektek" köszönettel forduljanak mindenkihez, és: ha nem fogadnak titeket be, akkor ne harcoljatok, alázattal menjetek tovább.
„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. ... de Krisztus feltámadt a halottak közül.”
(1Kor 15,14- 20)
Húsvét hajnalán nem csak Jézus támadt fel, hanem vele együtt az élő szeretet, az egyszerű szegénység, és az áldott béke.
1. „Feltámad a Szeretet!”
Húsvét hajnalán a Szeretet győzött a gyűlölet felett. Jézus nem csupán az életre támadt fel, hanem a szeretetre is. Jóságos szeretettel, első mondatában Húsvét hajnalán, testvéreinek szólítva a tanítványokat ezt mondja az asszonyoknak: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába; ott majd meglátnak engem.” Jézus a feltámadása előtt soha nem szólította a tanítványait testvéreinek. Átdöfött kézzel a Galileai tó partján halat süt Jézus, és e fagyos hajnalon nem számonkérés várja az apostolait, hanem finom meleg reggeli! A kereszthalál nem eltávolítja Jézust az emberiségtől, hanem az Isten és az ember közötti szeretetkapcsolatot elmélyíti, kitágítja ha lehet egyáltalán ilyent mondani, beteljesíti.
2. Húsvét a szegénység és a mezítelenség diadala
Jézus nem hatalommal, gazdagsággal diadalmaskodik! A legdrágábbat, az életet nem megveszi, hanem feltámadásával megmutatja, hogy Istené minden gazdagság, hogy Ő az élet és a halál ura. Csak a feltámadás fényében érthető Jézus radikális tanítása. Mindenről lemondani és az életünk nagylelkű odaajándékozásásához, az evangéliumi szegénység vállalásához, az erőt, az alapokat a feltámadt Krisztus adja meg. Mitől is félnénk, hiszen még a halál is ’nővérünkké’ lett, ő nyit kaput az Örök Életre!”
3. Húsvét a megbékélés ünnepe:
Húsvétkor a feltámadt Krisztus első szava: „Békesség nektek!” Feltámadása után haragosan nem bosszúért kiált, még verbálisan sem bánt senkit, hanem jóságosan tanít, átdöfött lábbal elkíséri az emmauszi tanítványokat, olyan szeretettel, bölcsességgel beszél, hogy ahogy ők maguk mondták: "Lángolt a szívünk amíg hallgattuk őt!" Ha Krisztus megbocsátott a keresztfán, és megkeres minket az alvilág mélyén is, akkor mi se tartsunk haragot! Testvéreim, legyünk mi is a béke eszközei, és lássuk meg minden emberben – a legnyomorultabbakban is – a szenvedő Úr Jézus Krisztus arcát.”
Jézus feltámadása erőt ad, hogy bármi is történik körülöttünk, mi higgyünk a Szeretet végső győzelmében. Krisztus diadala erőt ad, hogy a dölyfös gazdagok tulakodása közepette is, mi merjünk az egyszerűség, a szegénység mellett dönteni. Krisztus húsvéti diadala erőt ad nekünk, hogy alázattal odatartsuk a másik arcunkat is béketűréssel azoknak akik bántanak bennünket, és kapzsiság, harag nélkül a béke, a szeretet útján kövessük a diadalmasan feltámadt Jézus Krisztust!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott ünnepeket Csíksomlyóról, a Szűzanya lábától!