Evangélium: "Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben."

Lk 24,13

A mai Tranzitus, az emmauszi tanítványok - Jézustól, az apostoloktól, a keresztény eszmétől való eltávolodásról, az egyház lemorzsolódásáról szól. A kiábrándult, csüggedt embereket, azokat akik hátat fordítanak Megváltónknak, hogy végleg elmenjenek, azokat Jézus átdöfött lábbal elkíséri és olyan szépen beszél hozzájuk, hogy saját bevallásuk szerint, a párbeszéd alatt lángra lobbant a szívük. Ez az út a reménytelenségből a reménybe vezet, a megtagadott közösségbe való visszatérés egyik gyönyörű példája, örök iskola számunkra. Jézus nem megállítja a távozót, hanem „átdöfött lábbal elkíséri”. Nem ítélkezve, haraggal elállja az útjukat, hanem melléjük szegődik a kiábrándult csalódottságukban is.

Érdemes ezt a történetet alázattal átelmélkedni és elgondolkodni azon, hogy miért működik Jézusnál a párbeszéd, és hogy az én tárgyalásaim miért fulladnak gyakran kudarcba, nem beszélve a világ politikai és katonai stratégiái, rendre miért buknak el?

1. Az őszinte párbeszéd az ellenfelet lefegyverzi:

A világban a párbeszéd gyakran csak „alku”, ahol mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Jézus azonban kérdez: „Miről beszélgettek?” Hagyja, hogy kiöntsék a szívüket. Az őszinteség leveszi a másikról a védekezés kényszerét. Amikor Jézus feltárja az Írásokat, nem legyőzi őket az érveivel, hanem fényt hoz a kereső ember életébe, szelíden belülről győzi meg őket. A fegyverek (a gőg, a harag, a bizalmatlanság) így kihullanak a görcsbe rándult kézből, és a jeges szív lángolni kezd.

2. Az őszinte párbeszéd barátot szerez:

Az emmauszi úton idegenként indulnak el, de a párbeszéd végén a kenyértöréskor már barátokként válnak el. A valódi párbeszéd nem információcsere, hanem önátadás. Jézus a saját sebeit, a saját sorsát (a keresztet) magyarázza el nekik. Ez a mélység az, ami a csalódott „hátat fordító” embert visszafordítja a közösségbe. Akihez őszintén beszélnek, az többé nem akar elmenni; az asztaltársunkká válik.

3. Az őszinte párbeszéd lakhatóvá, élhetőbbé teszi a világot:

Nézze meg a tanítványok reakcióját: „Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe.” A párbeszéd előtt Emmauszba menekültek a tanítványok, az biztonságos, nyugodt hely, távol a zűrzavartól, a veszélytől. A párbeszéd után Jeruzsálem – a veszély és a Golgota városa – újra az otthonukká, a közösség helyévé válik. A világ akkor lesz élhető, ha nem falakat építünk az igazságunkból, hanem hidakat a szavainkból. Az őszinte szó eloszlatja a félelmet, és a „robbanásig feszült” légkört feloldja, világunkat élhető közeggé alakítja. 

4.  A párbeszéd célja, gyümölcse -  a „Lángolt a szív”

Jézus receptje nem bonyolult, de valljuk be nehéz, időt és áldozatot igényel. A mi Mesterünk nem siet, időt szán a párbeszédre, nem ítélkezik és nem oktat ki felülről. Türelmes, érvel, magyaráz és hagyja, hogy a másik felismerje az igazságot. Jézus betér a másik otthonába, egy asztalhoz ülnek, jóságosan megosztja velük a mindennapi betevő falatot és ott  a „kenyértörésben” nyilvánvalóvá válik, hogy összetartoznak. 

Imádkozzunk, hogy ebben a permanens  „nagycsütörtöki” világban legyen bátorságunk az emmauszi útra lépni, akár átdöfött szívvel is. Ne csak mondjuk ítélkezve egymásnak a vélt , vagy valós igazunkat, hanem hallgassuk meg a másik csalódottságának az okait, a sérelmeit, kóstoljam meg a másik kenyerét. Az őszinte párbeszéd, a másik meghallgatása, ellenfelem elkísérése teszi lakhatóvá, otthonná ezt a földet. 

Szeretettel, 

Csaba t.