Evangélium: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.

Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”

Jn 3,16-21

A mai Tranzitus (2026. április 15.) az evangélium "egyik legfontosabb mondatát" hozza elénk (Jn 3,16).  Itt világosan látható, hogy Isten számára a szeretet nem egy elvont elmélet,  hiteltelen ígéret, hanem véres áldozat. Az evangélium fényénél járjuk körbe ezt az igazságot: 

1. Az Ószövetség Ábrahám történetét, párhuzamba lehet állítani a mennyei Atyával és nagypéntekkel. A Mórija hegyén, Izsák feláldozásakor az angyal megállította Ábrahám kezét: „Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre!” Isten nem akarta az emberáldozatot, Ő beérte Ábrahám hűségével. A Golgotára azonban a Mennyei Atya nem küldött angyalt, hogy megállítsa a katonák kezét. Nagypénteken az igaz bárányt feláldozták. Isten a saját Fiát adta oda, hogy minket megmentsen. Ez az a pont, ahol az ember térdre borul és a hitkrízist felváltja a tamási hitvallás: "Én Uram, én Istenem"!  Istent aki ennyire szeret, azt nem lehet nem viszontszeretni.

2. Sokan félnek az Istentől, mert egy szigorú bírót látnak benne. De a mai evangélium tisztázza: Isten nem azért küldte Fiát, hogy elítélje a világot, hanem, hogy életet adjon, mégpedig bőségben mindannyiunknak. Nem Isten ítél el minket, hanem mi ítéljük el magunkat azzal, ha hátat fordítunk a fénynek és bezárkózunk egy sötét verembe. Az ítélet valójában egy döntés: akarok-e a világosságban élni? Aki elengedi, vagy ellöki a szerető Isten kezét, aki nem hisz, az saját magát zárja önmagába, az önzés sötét cellájába, a magányba és céltalanságba.

3. „Próbáljuk ki, milyen világosságban élni!” Világosságban élni nem azt jelenti, hogy tökéletesek vagyunk, hanem azt, hogy vágyunk a fényre, Isten jelenlétére és tudatosan a világosság tetteit gyakoroljuk, Isten akarata szerint élünk. Amikor Budapesten a Café Francescóban a jelenlévőkkel keressük a gondviselő Isten gyönyörű arcát, vagy amikor az oroszhegyi napközi gyerekeivel a nárciszrétre zarándokolunk, hogy ott a szépségben fürödve köszöntsük teremtő mennyei Atyánkat, vagy amikor a szentkúti kegyhelyen mennyei édesanyánkat, Máriát a zarándokokkal együtt köszöntjük, akkor a „világosságban” élünk, járunk, fürdünk. Mert ezeket a tetteket szeretetben, Istenben visszük végbe.

„Aki keresi Isten akaratát, az az igazságot, a világot továbbvivő utat keresi, az az ember világosságba jár. Aki fényben jár, az nem botlik el, és elvezet másokat is a békesség forrásához. Világosságban járó, áldott napot kívánok minden „fénykereső” testvérnek! 

Szeretettel, 

Csaba t.