Evangélium: „Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

Lk 12,39–48

1. A hű sáfár és a felelősség

Jézus erre a Péter által feltett kérdésre – hogy a virrasztás és a hűség csak a szűkebb körnek szól-e, vagy mindenkinek – egy nagyon ütős képpel felel: sáfárok vagyunk, gazdálkodnunk kell mindazzal, ami ránk van bízva. Az életünk nem a mienk csupán a magunk puszta kényelmére; felelnünk kell mindenért. A ránk bízott kincsek, az idő, a saját testünk, anyagi lehetőségeink, de az állapotbeli kötelességeinkből fakadó feladatok is elszámolási kötelezettséget jelentenek. Aki sokat kapott, attól sokat is kérnek számon. A hűség nem passzív, semmittevő várakozás, hanem tevékeny, kemény munka: idejében el kell végeznünk a ránk bízott feladatokat. Ahogy a munkahelyen napi nyolc órában el kell végeznünk a magunk dolgát, úgy a földi életünk során is jelen kell lennünk, és nem szabad visszaélni az Úr türelmével.

2. A nevelés csodája és a ránk bízott lelkek

Csodálatos! A gyermekotthonban gyorsan telnek az évek; a tanárok nálunk a szülőktől anyagi dolgokat soha, semmit nem kaptak, az alapítványtól is csak szűkösen! Karda Róbert tanár úr nemcsak történelmet, de életével és példájával – akárcsak a többi nálunk tanító pedagógus – emberséget, hitet is csepegtetett minden egyes órán a diákokba. Elteltek az évek. Most könnyes szemmel nézem, hogy Mátyás testvér hajdani osztályfőnöke, Róbert tanár úr ott áll a sorban, és vár,hogy ő is a szentáldozáshoz járuljon! A hajdani diák felemeli az ostyát az általa bemutatott szentmisében, és mondja: „Krisztus teste!”, az ő oktató tanára pedig szeretettel válaszol – úgy legyen: „Ámen!”

Kaphat egy szülő, egy tanár a Szentségi Krisztusnál nagyobb köszönetet, elismerést ezen a földön? Lám-lám, milyen nagy hatalma van egy tanárnak, egy szülőnek! Krisztus hajdanán mekkora kincset bízott rá abban a gyerekben: jövendőbeli papját, ma a Szentföldön szolgáló ferences szerzetest! Hajdani szavaink, példánk mennyire fontos, meghatározó lehet egy kibontakozó élet számára! Az Isten által ránk bízott munkát napról napra becsülettel el kell végezni!

3. Isten szeretet-himnusza a másikban

Csendesedjünk el, és vegyük számba: most mi minden van rám bízva? Vegyük számba a szeretteinket, a munkatársainkat,minden egyes lelket, amelyért felelősek vagyunk! Nem mindegy, hogy a gyermekünkből, a ránk bízott diákokból mi, ki lesz!

Isten mindenkibe elrejtett egy csodaszép szeretet-himnuszt. Jézus kiszerette Saulból az ő életében elrejtett szeretet-himnuszt. Vajon én a rám bízott gyermekekből, kollégákból kiszerettem a bennük rejlő értékeket, kincseket? Vajon mellettem felnő, kibontakozik a holnap orvosa, tanára, szerzetespapja? Férjem, feleségem, gyermekem, de a szomszédom,a kollégám kivirágzik az én reménnyel, hittel és a szeretet fényében ragyogó életem álta?

Szeretettel:

Csaba t.