Evangélium: „Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.”

Lk 12,35–38

1. Éberség

„Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen.” Az ember élete nem a tétlenségről szól, hanem a szüntelen belső készenlétről. A mi dolgunk, hogy tegyük az állapotbeli kötelességünket napról napra – hűséggel a családban, a munkahelyen, a közösségben és a csendes helytállásban. Az Úr úgyis eljön, mikor a legkevésbé várnánk; ne hagyjuk, hogy a lelkünk lámpása a szeretet olaja nélkül, kialvófélben pislákoljon!

2. Isten nem pénzzel fizet, Ő maga a fizetség!

Krisztus felövezi magát, megmossa lábunkat, asztalhoz ültet, körüljár és felszolgál. Milyen megdöbbentő és fölemelő fordulat ez! Isten nem a világ logikája szerint jutalmaz: nem mulandó kincseket vagy földi elismerést ad, hanem szolgáló szeretettel önmagát ajándékozza nekünk. Az utolsó vacsorán a Mester kezébe vette a szolga kancsóját, a tálat és a kendőt, hogy megmossa a tanítványai lábát! Ma pedig a szentmisében, az örökkévalóság lakomáján odalép hozzánk, lemossa bűneinket, és táplál szent igéjével meg az oltáriszentségben Önmagával. Aki hűségesen virrasztott és teljesítette küldetését, azt nemcsak befogadja az országába, hanem vendégül látja: lehajol a megfáradt vándorhoz, lemossa a földi lét porát, asztalához ültet, és megosztja velünk örök boldogságát. Mert Isten közelsége és színről színre való látása a legnagyobb jutalom, amit ember elnyerhet: ez a megérkezés, a béke és a végtelen beteljesülés teremtő, cselekvő közössége.

3. És nekünk is ez a dolgunk!

Ha Krisztus – az ég és a föld Ura – lehajol hozzánk, felövezi magát, megmossa a lábunkat, és szolgál nekünk, akkor keresztényként nekünk sem lehet más a hivatásunk, mint ugyanezt tenni egymással. A lábmosás logikája szerint a keresztény élet nem a hatalmaskodásról vagy a földi elsőség kergetéséről szól, hanem a szeretetteljes szolgálatról. Amikor a családban türelemmel vagyunk a botladozó testvérünk iránt, amikor a munkahelyen segítünk a megfáradt, nyűgös kollégának, vagy amikor békét teremtünk a környezetünkben, akkor mi is felövezzük magunkat. Persze hogy látjuk egymás hibáját, de Jézus példájára mi sem ítélkezünk, hanem gyöngéd szeretettel tisztára fürdetjük testvérünket, akiért Krisztus a kereszten vérét ontotta! Így leszünk Jézus kezei és lábai ebben a sebekkel teli világban. A virrasztás tehát nem csupán passzív várakozás, hanem aktív, szeretetben leélt élet: Krisztus szeretete sürget minket, ezért égő gyertyával a kezünkben, szolgálatkész szívvel járjuk az utunkat.

Szeretettel: 

Csaba t.

Kép: Kafarnaumban Mátyás testvér, próbál minket is leengedni a hit kötelén Péter anyósának a szobájába! A templom közepén a hatalmas üvegkupola alatt, ott található az a szoba, ahol Jézus nyilvános működése alatt lakott, ahol tanított és oly sok csodát is tett!