Evangélium: „Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” 

Aztán egy példabeszédet mondott: „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: »Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?« De az így válaszolt: »Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.«”

Lk 13,1–9

Itt ülök a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában. Előttem hatalmas oszlopok; a történészek szerint Nagy Konstantin állította Krisztus Urunk sírboltja köré! Az oszlopok gyűrűjében ott áll, mint hatalmas felkiáltójel, egy kápolna, jelezvén azt a szent sírt, ahol Megváltónk legyőzte a halált, és diadalmasan feltámadt!

Egy éjszakára 12 társammal bent maradtunk a szentélyben. Egy mohamedán ember ránk zárta az ajtót este nyolckor, és reggelig itt vagyunk bezárva. Néhány lámpa világít a keresztesek által a bizánci templom romjából kialakított, ma itt álló szentélyben. Hat keresztény közösség közös tulajdona ez a templom, mely magába foglalja a keresztút utolsó hat állomását is.

Az egyik oltárnál megemlékezünk arról, hogy Jézust értünk megfosztják a ruháitól! Aztán egy másik oltárnál Jézus keresztre feszítésének szent helyén állunk. Itt nem a művészi ábrázolás nyűgöz le, hanem az a tudat, hogy a Krisztus idejéből való kőbánya egyik, a város kapujából is jól látható sziklaormán állunk, ott, ahol Krisztus Urunk áldó kezét durva vasszegekkel a kereszthez szegezték. Két lépés, és ott vagyunk a görög ortodox testvérek gyönyörű oltára előtt, azon a helyen, ahol Jézus Krisztus keresztje állt az ég és a föld között. Az oltár alatt egy réz dombormű: kezemet belehelyeztem abba az üregbe, ahol a Megváltónk keresztje állt! Egy meredek lépcsőn, a Golgota magasságából leereszkedve ott található az a kőlap, melyen Jézus testét a keresztről levéve fűszerekkel, olajjal megkenték, és gyolcslepelbe göngyölték.

Imádkozom, majd továbbmegyek! Néhány méter, és ott áll a Szent Sír parányi kápolnája, melybe könnyű bemenni, hisz szinte csak mi vagyunk a hatalmas templomban. Bemenni könnyű, de nehéz onnan kijönni! Jézus elsőszülött a holtak között – Ő nem színdarabot játszott, hanem isteni bölcsességgel megmutatta, hogy mi vár mindannyiunkra! Jézus az anyagi világnak is a megváltója, hisz fizikai testében támadt fel, ezáltal a testét alkotó atomok, kvarkok is megdicsőültek. Igen, a Szentírás erről ír: az anyagi világ sóhajtozva várja istengyermeki méltóságának a kiteljesedését. A parányi kápolna csendjében nem gondolkodom, fölösleges is lenne, hisz Jézus világosan megmondta: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9) Uram, én szeretlek téged, és őszintén mondom, megtennék mindent, hogy ajándékodra méltó legyek.

Aztán mégis kijövök, mert vágyom arra a helyre, ahol húsvét hajnalán Mária Magdolna a kenetes asszonyokkal találkozott a feltámadt Krisztussal. Ma itt, ezen a helyen áll egy ferencesek által állított oltár. Monumentális kőrengeteg, a keleti és a nyugati művészet váltakozása közepette én Mária Magdolna oltárához megyek. Jézus megjelenhetett volna feltámadása után a gyászoló édesanyjának, Máriának, hogy megvigasztalja őt. Ugyancsak sietve mehetett volna a félve bezárkózott apostolokhoz, hogy bátorítsa, lelkesítse őket. Heródesnek vagy Kaifás főpapnak is megjelenhetett volna, hogy számonkérje a nép véneinek a hitetlenségét! Nem, Jézus nem őket keresi fel, hanem egy síró bűnös nőt, akinek a tanúvallomását – akárcsak a többi asszonyét – akkoriban senki nem fogadta el. Jézus döntött, talán azért, hogy mi, a bűnös emberek, elveszett fekete bárányok e találkozásból erőt merítsünk a talpra álláshoz, az újrakezdéshez!!

Ez a hely a bűnbánat szent helye! Évekkel ezelőtti botlásaink, mulasztásaink, tudva és akarva elkövetett bűneink ránk nehezednek – még azok is, amiket mi követtünk el. Azok a bűnök is fájnak itt, amiket körülöttünk mások követnek el. A Gonosz vádol, és nincs bölcs válaszunk. Mit is mondhatnánk? Oly szépen csillogott, hivogatott, és mi megbabonázva kinyújtottuk a kezünket, meghúztuk a ravaszt, elvágtuk a gyermek nyakát az anyaméhben?! Ránk dőlhetne a torony, de az egész világ is, mert sokszor úgy viselkedünk, mintha nyolcmilliárd Káin élne ezen a földön.

A mai evangéliumban Mesterünk bűnbánatra hív! A bűn nem más, mint vészes eltávolodás Istentől és az Ő szent akaratától. A bűn az, ha nem megyünk ki az Úr szőlőjébe még a késő esti órákban sem, bárhogy is hív a Mester... A bűn az, ha gazdag ifjúként Krisztus hívására nemet mondunk, és saját mulandó vagyonunkat gyarapítjuk. Betarthatom mind a parancsokat, de ha gyümölcstelen fügefaként csak foglalom Isten szabad ege alatt a helyet, akkor a szép zöld lombom sem fog megvédeni a pusztulástól.

Keresztelő Szent János szava visszhangzik a templom csendjében: „A fejsze már a fák gyökerén van, teremjétek a megtérés gyümölcseit!” (Mt 3,10 / Lk 3,9)

Gondolatban Mária Magdolna nyomába szegődök; még messze a virradat, de én újból Jézus sírjához megyek. Hová máshová mehetnék? „Az örök élet igéi Nálad vannak, Uram!” (Jn 6,68) Arra kérlek, Uram, hogy szólj hozzám, akárcsak a síró Máriamagdolnához, bízz rám feladatot, és én – ha segítesz – megteszem amit kérsz és összegyűjtöm, ha nem is Kafarnaum határában, Tabgán, a tanítványaidat, hogy szeretetben egyek legyünk.

Isten akaratát keresve, 

Csaba t. 

Kép: A Szent Sír bazilikában virrasztunk.