Evangélium: „Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: »Add át a helyedet neki!« És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod.

Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: »Barátom, menj följebb!« Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”

Lk 14,1.7–11

1. Jézus nem ült az első helyre!

Megváltónk nem a királyi paloták fényűzését választotta: istállóban született, szegény, földönfutó, menekülő szülők gyermeke volt. Názáretben ács fiaként élt, és nem a főpapok vagy az uralkodók között kereste a helyét, hanem a betegek,a bűnösök, a kivetettek és a szegények között. Ő mutatta meg, hogy az igazi nagyság nem a hatalomban, hanem a szolgálatban rejlik. Ott a kereszten, két lator társaságában, sokak szemében megvetve, az utolsó helyen szenvedett ki – ma mégis Ő közel kétmilliárd ember számára az első, a mi örök példaképünk!

2. Szent Ferenc tudatosan kisebb testvér akart lenni!

Assisi Szent Ferenc a gazdag ifjúból a legkisebb testvérré (frater minor) vált. Tudatosan elutasította a világi rangokat, a dicsőséget és az elsőséget. A legutolsó helyet kereste a leprások között; a fellegekben járó büszkeség helyett a porban, a teremtett világ alázatában találta meg a békéjét és az Istenhez vezető utat. Mindenről lemondott, nemcsak a pénzét és anyagi javait, hanem idejét, energiáját, sőt még szabad akaratát is odaadta – és ma mégis az összes keresztény lelki család közül az övé a legnépesebb!

3. De miért is nem jó az első helyre ülni a mindennapokban?

Felkínálták egyszer nekem, hogy legyek Európai Unióban parlamenti képviselőjelölt! Egyből nemet mondtam, de nemcsak azért,mert eszembe jutott drága nagyapám egyik mondása: „Fiam, ne dörgölődj a nagy kutyákhoz, mert azokban nagy bolhák vannak, és azok nagyokat csípnek!”, és nem is csupa alázatból, hanem azért, mert úgy éreztem: nem ott irányítják Európa sorsát. A politikusok igazából csak kiszolgálják az emberek követeléseit, a nagy hajó szalonjában tülekedő urak kényét-kedvét teljesítik (ha nem ezt tennék, másnap leváltanák őket). Engem a hajó legalján lévő kormánylapát érdekel: az emberek belső meggyőződése, a döntéseinket mozgató vágyak és indulatok világa. 

Mitől változhat a világ? 

-  Ha meg tudnám értetni az emberekkel, hogy jónak lenni jó – nem azért, mert megköszönik vagy megfizetik, hanem csak azért, mert a jó cselekedet felemel, megtisztít, megszentel és boldoggá tesz, Isten képének szép vonásait ragyogtassa fel az arcodon!. 

- Milyen jó lenne, ha érthetően, sok-sok embernek el tudnám mondani, hogy szeretetteljes párbeszéddel egymásból sokkal könnyebb kiszeretni a jót, mint kiabálva vagy véres háborúval kikényszeríteni azt.  Szeretném megértetni az emberekkel, hogy mindannyiunkban – akár Saulban – ott van a Szent Pál és a gyönyörű szeretet-himnusz, melyet türelemmel – mint a tavaszi napfény a növényekből a virágot – ki lehet onnan szeretni: akkor valóban változna, szépülne ez a világ! 

- Isten nem teremt selejtet! Milyen jó lenne legalább ezt az egyetlen alapigazságot – érthetően, az emberek számára emészthetően, kisebb testvéri alázattal – elmondani: Te is én is a Teremtő Istenünk remekmüve vagy, nekünk egymást nem gátlástalanul  használnunk kell, hanem irgalmas jósággal szeretni, a barátokat kell gyűjtenünk, a kapcsolatainkat kell az anyagi dolgokkal ápolnunk! Ugyanakkor az anyagi dolgokat nem féltő szeretettel gyűjteni, felhalmozni, hanem bátran használni kell, hogy általuk kimutassuk egymás iránti ragaszkodásunkat. Ha ezt megértjük, akkor már megérte megszületni erre a világra.  Akkor a legutolsó helye is befutó a mennyek országában.

Mire vágyunk mindannyian? Lelkünk mélyén egészen biztosan arra, hogy az Úr irgalmas szeretettel mérlegelje életünket, azt a gyümölcsöt, amit az Ő áldott fényének melegében sikerült teremtenünk, majd mosolyogva csendesen csak ennyit mondjon: „Barátom, menj följebb!” Igen, mi mindannyian arra vágyunk, hogy a kegyelmes Isten szelíd jóságával fogadjon be minket az Ő boldogító társaságába!

Szeretettel, 

Csaba t.