Evangélium: „Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.”

Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”

Lk 17,11–19

Jézus nagyon jól tudja, hogy egy leprásnak kikiáltott emberrel nem szabad érintkezni, mert a társadalom őt is leprásnak fogja tartani! Tanító Mesterünk nem kérdezi a leprásoktól, hogy ezt a betegséget ki, hogy, hol kapta el? Azt sem kérdezi, hogy miért nem vigyáztak magukra, hanem egyszerűen melléjük áll és segít – aztán a farizeusok és az írástudók mondjanak, amit akarnak!

Egy édesanya és feleség megkért, hogy a férjéért, gyermekei édesapjáért mutassunk be egy szentmisét. Egy édesanya, egy feleség kérése nem politikai állásfoglalás, hanem segélykiáltás az Úr felé. A kérésre igent mondtam, keresztutat végeztem és szentmisét mutattam be Hankó Balázsért és az ő társaiért, mert úgy éreztem, hogy ez az, amit Isten emberének tennie kell. A keresztútnak ez a valódi értelme: nem a távolból csendben figyelni, kommentálni az eseményeket vagy siránkozni hüppögve, hanem odalépni a nehéz úton roskadozó ember mellé, és vinni vele együtt azt, amit bírni alig lehet.

Nem könnyű Cirenei Simon útjára lépni és mások keresztjének hordozásában segíteni. De én mindenkit arra bátorítok, hogy ne a „feszítsd meg!”-et kiáltó tömeg közé álljon, hanem hajoljon le a megalázott, szenvedő ember mellé. Simon talán azt sem tudta, hogy Jézust mivel vádolják, de azt világosan látta, hogy egy ember szenved, és ő kéretlenül is odaállt melléje. Én sem tudom, hogy mi az igazság, remélem, hogy egy pártatlan bíróság azt meg fogja állapítani, vagy az idő fel fogja fedni, de azt tudom, hogy az én dolgom nem az ítélkezés, hanem a segítőkész jóság! Eddig is Cirenei Simon példájára egy életen keresztül próbáltam ott lenni és segíteni a bajban lévő gyerekeken, embereken a kereszt hordozásában – ezért hoztuk létre 34 évvel ezelőtt a Szent Ferenc Alapítványt, ezért fogadtunk be az évek alatt közel hétezer gyereket, ezért adtunk tegnap is ebédet közel félezer gyermeknek. Ezt teszem most is, és ezt fogom tenni ezután is, mondhat bármit a nagyvilág, mert ez Krisztus Urunknak az a bizonyos keskeny, meredek útja, mely hitem szerint a mennybe vezet!

Az orvos sem kérdezi az autóbaleset miatt szenvedő embertől, hogy ki milyen szabályt nem tartott be, hanem gyógyít, ott áll a beteg mellett. A papnak, egy kereszténynek az a dolga, hogy odaálljon a szenvedő ember keresztje alá. Az igazi szeretet nem a vádiratot nézi, hanem a sebet; nem a vádlót kérdezi, hogy mit tegyen, hanem a testvért látja a szenvedőben, és magától odaáll melléje.

Nemzetünk védőszentje, a ma ünnepelt Turi Szent Márton sem azt kérdezte a koldustól, hogy ki ő és miért jutott erre a sorsra, hanem egyszerűen odaadta a köpenyének a felét az átfagyott embernek. Tudta ő is, hogy ezzel nem oldja meg a szenvedő ember minden gondját, de tette, amit tehetett! Jól tudom, hogy ez a szentmise egy hosszú keresztúton csak egy pici állomás, de ma is úgy érzem, hogy jól tettem, hogy nem utasítom vissza azt a munkát, amit a szeretet Istene kér tőlem! Kicsinységem tudatában megálltam, segítettem, és ma, ha újból döntenem kellene, újra elvégezném a keresztutat Balázsért és a társaiért!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: A szenvedő, elítélt, megostorozott, tövissel megkoronázott Krisztus, akinek Cirenei Simon segített a kereszt hordozásában.