„Embertársaink nem a prédikációnkra kíváncsiak, hanem a Krisztus szeretetéből élő keresztény tanúságtételt akarják látni.”
Márton Áron 1974 újévi gondolataiból
Úgy döntöttem, nem csak képeket teszek ki a szepember elsejei zarándoklatunkról, hanem több „állomáson" át gondolatokat is fűzök hozzájuk.
Az út vége felé az egyik diák megkérdezte tőlem, hogy én kiért tekerek. Jó volt a kérdés, mert tényleg nem valamiért, hanem valakiért, azaz valakikért ajánlottam fel ezt a 40 kilométeres utat. (Aranyos volt, ahogyan ő is számba vette a családtagokat és még a beteg kutyáját is…) Nálam a sor elején ott volt – mint ahogyan hivatkoztam is rá többször – a nagyon kemény vegzálásnak kitett Anzelm apát úr, és ott volt Csaba testvér is az ő „gyermekeivel” és munkatársaival.
Most a Csaba testvérrel való megismerkedésemről mesélek. Biciklis utunk utolsó állomásánál, a kegytemplomban, a Márton Áron gondolataira épített elmélkedés negyedik stációjánál a zarándoktársaknak is beszéltem arról, hogy milyen hatással volt rám az ő tanúságtétele.
Testvérem barátnőjének családja Székelyföldről származott, és a kapcsolatot nagyon támogató nagybácsi mindenképpen meg akarta mutatni nekünk a szülőföldjüket. (Az édesapa, a nagybácsi és Dénes Anna, Szeréna szocális testvér édestestvérek voltak.) Dénes Sanyi bácsi szerette a fiatalokat, mi is őt, így felkerekedtünk vele és 1989 pünkösdjén elindultunk a csíksomlyói búcsúba. Az akkor a templomban tartott ünnepi szentmisén és előtte meg utána is láttunk bőven rendőröket, aztán suttogták is az emberek, hogy mit tettek a helyi plébánossal, Tisztivel…
Nagy hatással volt rám a búcsú, majd az éjszakai ifjúsági szentségimádás a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, a gyertyafénynél végzett keresztút a Jézus-hágón, a hajnali szentmise a Salvator-kápolnánál és a napfelkeltevárás a népviseletbe öltözött csángók körében.
A hajnali szentmisén egy diakónus prédikált. Mondta, hogy üljünk le nyugodtan. A harmatos fűben ülve hallgattuk őt, aki – ha jól emlékszem – a gyönyörű természeti képet is beépítette a Szeretet-Istent dicsőítő beszédébe. „Én hiszek a szeretet végső győzelmében” – ez többször is elhangozhatott tőle, mert nagyon megmaradt bennem. Még most is melegség tölt el, ha arra a pünkösdvasárnap-hajnali szentmisére gondolok… Aztán még elmentünk egy-két rokont meglátogatni Csíkmenaságon, majd a nemzetközi vonattal visszaindultunk Nagyváradra. Már a peronon állva láttuk, hogy odébb két fiú várakozik, és egyikük mintha a hajnali misén prédikáló lenne, farmerban, jóval a feje fölé magasodó – ha jól emlékszem, piros – hátizsákkal a hátán… Aztán ugyanabba a vagonba ültünk fel, ők az egyik végén, mi a másikon. Helyjegyet talán nem kaptunk, de azért nézelődtünk üres hely után és haladtunk a vagon közepe felé. Ott már elkerülhetetlen volt a találkozás. Nem mentünk tovább, bemutatkoztunk egymásnak és beszélgettünk. Igen, a farmeros a hajnali szónok volt. Elmondták, hogy mennek vissza Gyulafehérvárra, Tövisig utazunk együtt, mert ott ők át kell szálljanak egy másik vonatra.
Emlékszem, én a farmerossal beszélgettem sokat, mert feltétlenül el akartam mondani neki, hogy szép volt az a hajnali beszéd, de én nem tudom elképzelni, hogyan fog győzni a szeretet. A mi házunkhoz közel ugyanis azt írja egy nagy táblán, hogy „Epoca Ceaușescu – Epoca de aur” („Ceaușescu-korszak – Aranykorszak”), én meg csak éhezést, fázást, sötétséget és sok igazságtalanságot, hazugságot látok, aranyat sehol…
„Higgyünk a szeretet végső győzelmében!” – még a tövisi állomásról is ezt kiáltotta vissza…
Még egy ideig forgattam magamban ezt a gondolatot, aztán amikor láttam, olvastam, hogy van egy ferences szerzetes, aki szegény sorsú gyermekeket ment, felkaptam a fejemet… Ez a szerzetes itt-ott azt nyilatkozza a sajtóban, hogy ő hisz a szeretet végső győzelmében… Igen, igen, ő a pünkösdvasárnap hajnali meg a vonatos farmeros, Csaba testvér volt…
Hát ez a farmeros hívott most engem Tiszteletreméltó Márton Áron püspök úr gondolatai mentén vezetni a biciklis zarándokokat… Merthogy közben az én utamat Márton Áron is „keresztezte”…
Középponti gondolatként a tanúságtételt választottam.
Mert nagyon kellenek az igazi tanúságtevők, a mártonáronok, anzelmapátok, böjtecsabák! Jézus Krisztus éppen arra hív, amit ők csináltak, csinálnak! Az emberek nem a szép körmondatos szövegelésekre, kultúrparádékra kíváncsiak, hanem a hiteles életre. (A fenti idézet biciklis zarándoklatunk első állomásánál is felolvasására került.)
A farmeros pünkösdi szövegét a tettei hitelesítették előttem is. És a példája – által is a jó Isten – nagyon vonzott. Neki komoly „köze” volt ahhoz, hogy Réka mellett döntöttem…
„Embertársaink nem a prédikációnkra kíváncsiak, hanem a Krisztus szeretetéből élő keresztény tanúságtételt akarják látni.”