Rákóczi Ferenc útja Munkács várának 1688-as feladásától a csehországi éveken, a házasságkötésen és a hazatérésen át egy kényszerű elszigeteléssel és politikai játszmákkal teli időszak volt. A zarándokút ezen állomása azt a belső ívet mutatja be, amelynek végén a fejedelem az idegen nevelés ellenére is tudatosan vállalta fel magyarságát és történelmi küldetését.

1. Munkács bukása és a család szétszakítása (1688)Miután édesanyja, Zrínyi Ilona két évig hősiesen védte a munkácsi várat, a tarthatatlan helyzet miatt 1688 januárjában kénytelen volt feladni azt a császári csapatoknak. A bécsi udvar azonnal intézkedett: a családot Bécsbe szállították, ahol a 12 éves Rákóczit végleg elszakították az édesanyjától (akit egy bécsi kolostorba zártak). I. Lipót császár rendeletére Kollonich Lipót bíboros lett a gyámja, akinek kifejezett célja az volt, hogy Rákóczit teljesen „elnémetesítsék”, és kitöröljék belőle a magyar hazafias szellemet.

- „Még gyermek voltam, amikor megfosztottak hazámtól, anyámtól, rokonaimtól. [...] Idegenek kezébe adtak, akiknek nem az volt a gondjuk, hogy erényre neveljenek, hanem az, hogy elfelejtessék velem születésemet, nevemet és hazámat, s hogy idegen szokásokat oltsanak belém.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

2. A csehországi évek: Neuhaus és Prága (1688–1692)A bécsi udvar az ifjút azonnal távoli vidékre küldte, hogy elszigetelje a magyar politikai élettől. 1688 áprilisában került a dél-csehországi Neuhaus (Jindřichův Hradec) jezsuita kollégiumba. Környezetéből minden magyar szolgát eltávolítottak, és szigorú megfigyelés alatt tartották. Bár a jezsuiták rideg világában élt, kiváló oktatást kapott, és önérzetesen viselte a megpróbáltatásokat. 1690-től Prágában folytatott egyetemi tanulmányokat (jogot és filozófiát), miközben az udvar görcsösen ügyelt arra, hogy a magyarok vagy mostohaapja, Thököly Imre ne tudják őt elérni.

- „Mindent elkövettek, hogy belém oltsák a német szokásokat és gondolkodásmódot. Atyai jószágaimból csak annyit engedélyeztek számomra, amennyi a szűkös megélhetésemhez és a tanulmányaimhoz kellett. Úgy neveltek, mintha egy szegény, névtelen nemesgyermek lennék, akinek semmi köze sincs a Rákóczi-ház dicsőségéhez.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

3. Nagykorúsítás és az itáliai utazás (1692–1694)Nővére, Rákóczi Julianna férje közbenjárására Rákóczit 1692-ben nagykorúsították, ezzel kikerült a jezsuiták közvetlen gyámsága alól. 1693-ban egy hosszabb itáliai utazásra indult (Róma, Velence, Firenze), amely hatalmas hatással volt a műveltségére és világképére. Rákóczi Rómában még XII. Ince pápával is találkozott, ami mély lelki nyomot hagyott benne.

- „Rómába érkezve az ókor és a kereszténység emlékei teljesen lenyűgözték a lelkemet. XII. Ince pápa atyai jósággal fogadott engem; megáldott, és hosszú beszélgetést folytatott velem. Szent Péter utódának szavai és a római szent helyek látogatása felébresztették bennem a mélyebb áhítatot, [...] Itt értettem meg igazán, hogy a magas származás nemcsak kiváltság, hanem kötelesség is Isten és az emberek előtt.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

4. Házasságkötés a császár akarata ellenére (1694) Bár a bécsi udvar egy hozzá hű osztrák menyasszonyt szánt neki, Rákóczi ellenállt a nyomásnak. Kölnben megismerkedett a tizenöt éves Hessen-Wanfriedi Sarolta Amália hercegnővel, akit a császár engedélye nélkül, titokban vett feleségül 1694 szeptemberében a kölni dómban. Rákóczi ezzel a házassággal szimbolikusan hadat üzent a bécsi gyámságnak. A frigy a francia Bourbon-ház rokonsága révén később komoly diplomáciai kapukat nyitott meg előtte. A politikai nehézségek és a kényszerű távollétek ellenére mély, bensőséges kötelék alakult ki közöttük.

- „Sokban növelte örömömet a reménység, hogy Fenségedet láthatom... Jól tudja, mily gyöngéden szeretem mindig Fenséged kedves személyét…” — Rákóczi levele feleségéhez, Sarolta Amáliához

5. Hazatérés az ősi fészekbe: Sárospatak és Munkács (1694) A házasságkötés után a fiatal pár – immár a bécsi udvar közvetlen felügyelete nélkül – 1694 őszén tért vissza Rákóczi szülőföldjére, és Sárospatakon, valamint a munkácsi várban telepedtek le. A hazatérés pillanata és az ősök öröksége elemi erővel ébresztette fel a hercegben a szunnyadó hazaszeretetet és a nemzet iránti felelősséget.

- „Miután átléptem Magyarország határát, és megérkeztem őseim birtokaira, a föld és a levegő mintha azonnal felébresztette volna bennem a szunnyadó vért. Bár a neuhausi évek miatt alig tudtam már magyarul, [...] a népem irántam való szeretete és hűsége megindította a szívemet. [...] azonnal nekiláttam, hogy újra elsajátítsam és tökéletesen megtanuljam édes anyanyelvemet.”

- „Amikor Munkács várába léptem, amelyet édesanyám oly sokáig és oly vitézül védelmezett a császáriak ellen, a falak szinte még az ő nevét suttogták. Minden szoba, minden bástya a családom szenvedéseire és a nemzet szabadságvágyára emlékeztetett. Itt, a munkácsi falak között értettem meg igazán, hogy ki vagyok, és milyen örökséget hagytak rám az ősök. A bécsi udvar azt hitte, hogy a neuhausi neveléssel kitörölte belőlem a magyar szellemet, de Munkács és Patak látványa végleg lerombolta az ő csalárd munkájukat.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

Útravaló a zarándoknak: Munkács várából 1688-ban egy megriadt, anyjától elszakított kisfiú ment el a száműzetésbe, és hat év múlva egy derék, kiművelt, bátor fiatalúr tért vissza, ugyanoda szeretett hitvesével a karján. Rákóczi sorsa örök példa és tanítás számunkra. A diákéveket – éljünk akár oltalmazó családi körben, akár egy árvaház falai között – fel kell használnunk önmagunk formálására, szellemi és lelki képességeink kibontakoztatására. Ne a körülményeket nézzük, hanem a mindenkori, előttünk álló feladatokat. Hátszélben vagy viharos ellenszélben is: építsük a jövönket, és vigyük győzelemre az igaz ügyünket! 

Szeretettel,  Csaba t.

II. Rákóczi Ferenc életút: 2. nap: Munkácstól - Munkácsig!

Rákóczi Ferenc útja Munkács várának 1688-as feladásától a csehországi éveken, a házasságkötésen és a hazatérésen át egy kényszerű elszigeteléssel és politikai játszmákkal teli időszak volt. A zarándokút ezen állomása azt a belső ívet mutatja be, amelynek végén a fejedelem az idegen nevelés ellenére is tudatosan vállalta fel magyarságát és történelmi küldetését.

1. Munkács bukása és a család szétszakítása (1688)Miután édesanyja, Zrínyi Ilona két évig hősiesen védte a munkácsi várat, a tarthatatlan helyzet miatt 1688 januárjában kénytelen volt feladni azt a császári csapatoknak. A bécsi udvar azonnal intézkedett: a családot Bécsbe szállították, ahol a 12 éves Rákóczit végleg elszakították az édesanyjától (akit egy bécsi kolostorba zártak). I. Lipót császár rendeletére Kollonich Lipót bíboros lett a gyámja, akinek kifejezett célja az volt, hogy Rákóczit teljesen „elnémetesítsék”, és kitöröljék belőle a magyar hazafias szellemet.

- „Még gyermek voltam, amikor megfosztottak hazámtól, anyámtól, rokonaimtól. [...] Idegenek kezébe adtak, akiknek nem az volt a gondjuk, hogy erényre neveljenek, hanem az, hogy elfelejtessék velem születésemet, nevemet és hazámat, s hogy idegen szokásokat oltsanak belém.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

2. A csehországi évek: Neuhaus és Prága (1688–1692)A bécsi udvar az ifjút azonnal távoli vidékre küldte, hogy elszigetelje a magyar politikai élettől. 1688 áprilisában került a dél-csehországi Neuhaus (Jindřichův Hradec) jezsuita kollégiumba. Környezetéből minden magyar szolgát eltávolítottak, és szigorú megfigyelés alatt tartották. Bár a jezsuiták rideg világában élt, kiváló oktatást kapott, és önérzetesen viselte a megpróbáltatásokat. 1690-től Prágában folytatott egyetemi tanulmányokat (jogot és filozófiát), miközben az udvar görcsösen ügyelt arra, hogy a magyarok vagy mostohaapja, Thököly Imre ne tudják őt elérni.

- „Mindent elkövettek, hogy belém oltsák a német szokásokat és gondolkodásmódot. Atyai jószágaimból csak annyit engedélyeztek számomra, amennyi a szűkös megélhetésemhez és a tanulmányaimhoz kellett. Úgy neveltek, mintha egy szegény, névtelen nemesgyermek lennék, akinek semmi köze sincs a Rákóczi-ház dicsőségéhez.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

3. Nagykorúsítás és az itáliai utazás (1692–1694)Nővére, Rákóczi Julianna férje közbenjárására Rákóczit 1692-ben nagykorúsították, ezzel kikerült a jezsuiták közvetlen gyámsága alól. 1693-ban egy hosszabb itáliai utazásra indult (Róma, Velence, Firenze), amely hatalmas hatással volt a műveltségére és világképére. Rákóczi Rómában még XII. Ince pápával is találkozott, ami mély lelki nyomot hagyott benne.

- „Rómába érkezve az ókor és a kereszténység emlékei teljesen lenyűgözték a lelkemet. XII. Ince pápa atyai jósággal fogadott engem; megáldott, és hosszú beszélgetést folytatott velem. Szent Péter utódának szavai és a római szent helyek látogatása felébresztették bennem a mélyebb áhítatot, [...] Itt értettem meg igazán, hogy a magas származás nemcsak kiváltság, hanem kötelesség is Isten és az emberek előtt.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

4. Házasságkötés a császár akarata ellenére (1694) Bár a bécsi udvar egy hozzá hű osztrák menyasszonyt szánt neki, Rákóczi ellenállt a nyomásnak. Kölnben megismerkedett a tizenöt éves Hessen-Wanfriedi Sarolta Amália hercegnővel, akit a császár engedélye nélkül, titokban vett feleségül 1694 szeptemberében a kölni dómban. Rákóczi ezzel a házassággal szimbolikusan hadat üzent a bécsi gyámságnak. A frigy a francia Bourbon-ház rokonsága révén később komoly diplomáciai kapukat nyitott meg előtte. A politikai nehézségek és a kényszerű távollétek ellenére mély, bensőséges kötelék alakult ki közöttük.

- „Sokban növelte örömömet a reménység, hogy Fenségedet láthatom... Jól tudja, mily gyöngéden szeretem mindig Fenséged kedves személyét…” — Rákóczi levele feleségéhez, Sarolta Amáliához

5. Hazatérés az ősi fészekbe: Sárospatak és Munkács (1694) A házasságkötés után a fiatal pár – immár a bécsi udvar közvetlen felügyelete nélkül – 1694 őszén tért vissza Rákóczi szülőföldjére, és Sárospatakon, valamint a munkácsi várban telepedtek le. A hazatérés pillanata és az ősök öröksége elemi erővel ébresztette fel a hercegben a szunnyadó hazaszeretetet és a nemzet iránti felelősséget.

- „Miután átléptem Magyarország határát, és megérkeztem őseim birtokaira, a föld és a levegő mintha azonnal felébresztette volna bennem a szunnyadó vért. Bár a neuhausi évek miatt alig tudtam már magyarul, [...] a népem irántam való szeretete és hűsége megindította a szívemet. [...] azonnal nekiláttam, hogy újra elsajátítsam és tökéletesen megtanuljam édes anyanyelvemet.”

- „Amikor Munkács várába léptem, amelyet édesanyám oly sokáig és oly vitézül védelmezett a császáriak ellen, a falak szinte még az ő nevét suttogták. Minden szoba, minden bástya a családom szenvedéseire és a nemzet szabadságvágyára emlékeztetett. Itt, a munkácsi falak között értettem meg igazán, hogy ki vagyok, és milyen örökséget hagytak rám az ősök. A bécsi udvar azt hitte, hogy a neuhausi neveléssel kitörölte belőlem a magyar szellemet, de Munkács és Patak látványa végleg lerombolta az ő csalárd munkájukat.” — II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok

Útravaló a zarándoknak: Munkács várából 1688-ban egy megriadt, anyjától elszakított kisfiú ment el a száműzetésbe, és hat év múlva egy derék, kiművelt, bátor fiatalúr tért vissza, ugyanoda szeretett hitvesével a karján. Rákóczi sorsa örök példa és tanítás számunkra. A diákéveket – éljünk akár oltalmazó családi körben, akár egy árvaház falai között – fel kell használnunk önmagunk formálására, szellemi és lelki képességeink kibontakoztatására. Ne a körülményeket nézzük, hanem a mindenkori, előttünk álló feladatokat. Hátszélben vagy viharos ellenszélben is: építsük a jövönket, és vigyük győzelemre az igaz ügyünket! 

Szeretettel,  

Csaba t.