Kilenced az elhunyt szeretteinkért és a tisztítótűzben szenvedő lelkekért!

A temetésen, a felbontott sír mellett állva nehéz megszólalni, nehéz élő hittel előre nézni. Az elmúlás árnyékában bármit is mondani nehéz; a halál előtt az emberi értelem véget ér, az évezredek közös tapasztalata elhallgat, és csak Isten kinyilatkoztatásának fényében tudunk előrehaladni. Ezért én is megpróbálok elcsendesedni, és rácsodálkozni Isten gyönyörű, számunkra reményt adó, szeretetteljes szavaira. Ezek az örök érvényű idézetek erőt adnak, reménnyel töltik el a szívünket, és olyan perspektívát tárnak elénk, amely mindennapi gondolkodásunkat és életünket képes gyökerestől felforgatni.

„Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál; mert ha gyűlöltél volna valamit, nem is teremtetted volna meg.”

Bölcs 11,24

És valóban: Isten, aki mindennek az elejét és a végét egyben látja, miért teremtette volna meg bárkit is, bármit is, csak azért, hogy elpusztítsa? Téged, engem, mindannyiunkat akar az Isten, szeret – örök szeretettel szeret. A zsoltárossal mondjuk:

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart az ő irgalma!”

Zsolt 136,1

Kicsinységünk tudatában, a körülöttünk csapkodó vad vizek láttán sokszor elfog a kishitűség. Jóságos Atyánk azonban megvigasztal, bátorít:

„Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad.”

Iz 54,10

Csendben olvassuk el Isten gyönyörű, szeretet tüzében lobogó sorait, majd folytassuk ezekkel az isteni vallomásokkal:

„De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony, hogy ne könyörülne méhe szülöttén? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen.”

Iz 49,15–16

Legszívesebben az egész Énekek énekét ide másolnám, de talán ez a pár sor is érezteti velünk, hogy a végtelen Isten és a marék porból született ember milyen mély, élő szeretetkapcsolatot élhet meg már itt a földön:

„Tégy engem pecsétként a szívedre, pecsétként a karodra! Mert erős a szeretet, mint a halál, és ellenállhatatlan a szenvedély, mint az alvilág. Tüze lángra lobban, az Úr lángja az.”

Én 8,6

Engedjük el magunkat, hagyjuk, hogy a végtelen Isten szeressen minket, és lángoló szeretettel imádjuk Őt, viszonozzuk az Ő irántunk való végtelen ragaszkodását!

Én a kedvesemé vagyok, utánam vágyódik. Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon! Korán reggel menjünk ki a szőlőhegyre, nézzük meg, fakad-e a szőlő vesszeje. Vajon kifeslettek-e virága bimbói, s a gránátalmafák virágoznak-e már? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel.

vö. Én 7,11; 7,12–13

Igazából ebben a hangnemben folytatja Jézus Krisztus az Újszövetség lapjain: felfedi Isten belső életét, a Szentháromság titkát, egy lángoló szeretetközösség létét, mely megnyílik felénk, s amelyik azt akarja, hogy imádjuk Őt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb és első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.«” (Mt 22,37–40)

Mit jelent Istent imádni? »Aki szeret engem, az megtartja tanításomat; Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk, és benne lakunk.«

Jn 14,23

Isten ráadásul nem személyválogató, nemcsak a szépek és az okosak kellenek neki: „Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, el ne veszítsek semmit, hanem feltámasszam azt az utolsó napon. Mert az az én Atyám akarata, hogy aki látja a Fiút, és hisz őbenne, annak örök élete legyen, és én feltámasszam azt az utolsó napon.”

Jn 6,39–40

Anyánk, az Egyház tanítja és a Hiszekegyben vallja, hogy a történelem végén Isten mindent megújít, és a testek is feltámadnak a dicsőségre. „Hiszek a test feltámadásában és az örök életben!” Isten igazságossága és szeretete teljesen nyilvánvalóvá válik. Ezért nyugalommal és szent várakozással tekintsünk a végső idők felé, és kérjük Isten irgalmát a magunk és az összes elhunyt hívő számára! „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. […] Szeretteim! Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy ha megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.”

1Jn 3,1–2

Isten szeret bennünket is, de drága halotainkat is, akikért ezt a kilencedet végeztük, és akikért imáinkat felajánlottuk. Nagy bizalommal hisszük és valljuk, hogy a mi gyászoló közösségünk tagjai Isten végtelen szeretetének tengerében nemcsak egymásra találhatnak, de örökké együtt is maradnak igazi boldogságban. Mert egészen biztos: "megszólal a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban" (vö. 1Kor 15,52).

Könyörögjünk:

Mindenható Isten, aki a történelem végén mindent megújítasz! Add meg, hogy a végső napon elhunyt szeretteinkkel együtt testben is feltámadva, örvendezve állhassunk a Te dicsőséges színed előtt. Ámen.

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik,

és az örök világosság fényeskedjék nekik!

Nyugodjatok békében, az Úr Jézus szent nevében!

Szeretettel,

Csaba testvér

Kép: táborhegy oltárképe.