Advent hatodik napja: Úgy szeressük egymást, ahogyan Jézus szeretett bennünket!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_12346334_1019942348047447_9168197500017147776_n.jpgA tökéletesség útjára lépő ember meg kell tanulja elfogadni, tisztelni, szeretni az embertársát! Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy szeretni aztán azt mindenki tud, s hogy itt ennél a fejezetnél nem is kell megállni, mert ha valamit tudunk, az a szeretet és a szenvedés, mert ez minden embernek nagyon megy! És valóban szeretünk, s mivel nem jól szeretjük egymást, ezért aztán szenvedünk is sokszor nagyon keményen!

 

Mikor beindult 1993-ban  Déván a gyermekvédelmi munka és befogadtuk az első pár gyereket, nagyon hamar köztünk, felnőttek közt parázs vita támadt arról, hogy mit is jelent szeretni egy gyereket! Milyen is az az egészséges szeretet, mely köztünk, emberek között van, kellene legyen?! A szeretetnek sokféle megközelítése volt, van és lesz is! Tény az, hogy a különféle korokban, rendszerekben, sok - sok válasz született erre a kérdésre, mert mindenki a maga módján szeret. Igazából egy egy világnézet közti különbséget, nagyon sokszor vissza lehet vezetni e kérdésre adott különféle válaszokra!
Hogyan szeressük egymást? E kérdésről nagyon komoly dolgozatokat lehetne írni, de mi keresztények itt is a mi Urunk Jézus Krisztus példáját szeretnénk megismerni és követni! A tökéletes szeretetről Nagy Szent Teréz tanítja: "ez a szeretet hasonló ahhoz, amelyet a mi szerelmes Jézusunk érzett irántunk!" Itt megint bajba kerültem, mert egy egész adventi sorozatot lehetne tartani Jézus szeretetének iskolájáról. Az idő korlátolt, a hosszú fejtegetéseket amúgy sem szeretitek olvasni, ezért én itt csak néhány szempontot foglalok össze:
Haladni akarsz a tökéletesség útján? Vedd a kezedbe az Evangéliumot és alázattal olvasd, figyeld meg, hogy Jézus, hogy szereti az embereket, a bűnösöket, a szenteket, a tanítványait, mindenkit, és ha már előttünk a szent példa, akkor rajta, kövessük! Jézus irántunk való szeretetéről sok mindent elárul a következő mondása: Azt szeretném, ha az én örömöm a ti örömötök lenne, és örömötök maradandó lenne! Jn 15, 11. Milyen szép, Jézus megosztó szeretettel szeret, a maga javait, örömeit jó testvérként nem csak felkínálja, hanem szeretné megosztani velünk. Az igazi szeretet nem önző hanem megosztó, befogadó, részvéttel teli! Minél előbbre haladunk a tökéletesség útján, annál nagyobb lesz a szívünk. Talán az elején csak néhányan férnek be oda, de idővel nagyra tárul a szíved, és érezni fogod ahogy szűkebb baráti köröd után, már a drága szülőfölded, egész hazád, majd a nagyvilág is helyet kap jóságos szeretetedben! Jézus nagyon magasra rakta a mércét: Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szeretlek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért. Jn 15.12. A cél maga a Végtelen szeretet, ez a jézusi mérce! Jézus életében a szeretet fénye bőséggel árad, jókra, gonoszokra egyaránt, sőt ahogy a szentírásban látjuk, a mesterünk a századikat is megkeresi, a tékozló fiúra is kiárad az atya befogadó, a bűnössel mindenét megosztó gyógyító szeretete! Igen, Krisztus a megroppant nádat nem töri el, a pislákoló mécsest nem fújja ki, Ő magához hív: "Gyertek hozzám mindnyájan kik elfáradtatok, kik az élet terheit hordozzátok, én felüdítelek titeket!" Milyen szép, Jézus nem dorgál, szid vagy ítélkezik, hanem gyógyít, vigasztal, bátorít, erőt ad. Világosan kifejti: "azt szeretném, hogy gyümölcsöt teremjetek, maradandó gyümölcsöt!" Jézus úgy szeret, mint a jó edző, azt akarja, hogy legszebb álmainkat valóra váltva önmagunkat kiteljesítsük, társai legyünk Istenünknek a világ továbbteremtésében, hogy felnőve oda, Vele egy asztalhoz ülhessünk az örökkévalóságban! Csodálatos szeretet, mely nem csak elfogad, hanem lássa bennünk a hegyeket mozgató, csodatevő erőt, és ezt fel is tudja ébreszteni bennünk! Jézus, szeretetében szeretne felszabadítani a bűnök fogságából ahogyan Zakeust, a gadarai ördöngöst vagy Sault, hogy megtapasztalva Isten végtelen bölcsességét, jóságát, elfogadó, befogadó szeretetét, mi magunk is tisztán, szentül éljük életünket, írjuk meg a magunk szép szeretethimnuszát! 
Olvasva az Evangéliumot, a szeretet iskolájának legfőbb tankönyvét, nagyon sokszor magunkba roskadhatunk ha rádöbbenünk, hogy még milyen messze vagyunk attól a tiszta szeretettől, mellyel Jézus Krisztus szerette övéit! De ne keseredjek el, mert engem is Jézus ugyanazzal a gyógyító, kitartó szeretettel szeret mely felemelte az apostolait, a szenteket!
Csodálatos látni, hogy ebben az isteni szeretetben mennyire megtisztultak, megszépültek, megerősödtek az apostolok, ők maguk is szentté váltak! Induljunk el és szeressük egymást Krisztus Urunk szeretetével, és akkor mi is mindannyian szentté válunk!
Szeretettel,
Csaba t.
VII. fejezet:   A szellemi szeretet
Folytatólag beszél a szellemi szeretetről, s néhány tanáccsal szolgál arra nézve, hogy miképpen lehet azt megszerezni.
Csodálatos dolog, hogy milyen szenvedélyes ez a szeretet! Mennyi könnyhullatásba kerül! Mennyi penitenciával és imádsággal jár! Mily szorgalmasan ajánlgatja mindenkinek imájába jó barátja érdekeit, s hogyan kéri az embereket, hogy könyörögjenek érette Istenhez! Állandóan az a vágy emészti, hogy a barátja haladjon a jóban, s nem tud megnyugodni, amíg nem látja, hogy tényleg előre halad. Ha meg azután a barátja eljutott már a tökéletesség egy bizonyos fokára s kissé visszaesik, akkor meg van keserítve minden öröme az életben.
Nincs étvágya, nem tud aludni, folyton ez a gond nyomja, szüntelenül remeg, nem fog-e elveszni az a lélek, akit ô annyira szeret; nem kell- e majd tőle az örökkévalóságban elválnia. Mert hiszen a földi elválást, a halált nem veszi semmibe: minek is ragaszkodjék az ember az élethez, egy olyan dologhoz, amelyet egy fuvallat kiragad kezei közül anélkül, hogy képes volna azt visszaszerezni! Ebben a szeretetben, mint mondom, semmi helye nincs az önérdeknek: hanem egyetlen óhaja, egyetlen vágya, hogy az a másik lélek minél gazdagabb legyen égi javakban. Ezt nevezem én szeretetnek, de nem azokat a nyomorúságos kicsinyes földi érzelmeket. Nem a rosszakat értem, Isten mentsen azoktól, mert az afféle pokoli dolgokra nem érdemes miközöttünk szót vesztegetni. Még az is rettenetes, amelyik köztük legkevésbé rossz. Az ilyesmit nekünk, nővéreim, ki sem szabad mondanunk. Még csak gondolnunk sem szabad arra, hogy ilyesmi is van a világon; sem meghallgatnunk ilyesmit akár tréfából, akár komolyan mondják; sem megengedni, hogy előttetek beszéljenek ilyesféle érzelmekről. Az ilyesminek nincs semmi haszna s még a meghallgatása is nagyon káros lehetne.
Én csak azokról az említett megengedett vonzalmakról beszélek, amilyenek miközöttünk is előfordulnak, s amilyenekkel a rokonok és jó barátok viseltetnek egymás iránt. Ez az egész szeretet abban a vágyban csúcsosodik ki, hogy valahogy meg ne találjon halni az, akit szeretünk. Ha a feje fáj, nekünk a szívünk vérzik, ha szerencsétlenség éri, akkor, mint mondani szokták, végünk van; és más hasonló dőreségeket követünk el. Azzal a másik barátsággal egészen másképp áll a dolog. Igaz ugyan, hogy emberi gyarlóságunk érzi valamelyest barátunk szenvedését, de az ész azonnal felülkerekedik és csak azt nézi, hasznára van-e a lelkének? vajon növekesznek-e ezáltal erényei? vajon türelemmel viseli-e azt? -- s azután imádkozik érte, hogy Isten kegyelméből legyen türelmes és szerezzen érdemeket azzal a szenvedéssel. Ha a tökéletes ember látja, hogy barátjában mindez megvan, akkor egyáltalában nem fáj érte a szíve, sőt örül és meg van elégedve. Igaz ugyan, hogy szívesebben szenvedne ő maga, semhogy barátját lássa szenvedni, de csak abban az esetben, ha a szenvedés idemért és hasznát neki juttathatná. Arról azonban, hogy nyugtalankodjék, vagy aggódjék miatta, szó sem lehet.
Ismétlem, hogy nézetem szerint ez a szeretet hasonló ahhoz, amelyet a mi szerelmes Jézusunk érzett irántunk. Akikben megvan ez a szeretet, azok nagy hasznára vannak másoknak, mert magukra vállalnak értük minden fáradságot, a gyümölcsöket pedig nekik engedik át. Az ő barátaik tehát nagyon sokat nyernek, de higgyék is el, hogy ez a szent barátságuk csak akkor lesz maradandó, ha elszántan és tökéletesen a mi Urunk nyomaiba lépnek és teljes erővel igyekeznek haladni a mennyei haza felé, amint ezt Szent Mónika és Szent Ágoston tették; ellenkező esetben ez a barátság meg fog szűnni. Az ilyen lélek ugyanis nem képes kétszínűségre barátaival szemben, s nem tudja elhallgatni, ha hibát vesz észre bennük. Sőt ahányszor ilyesmit lát, mindannyiszor szemükre veti, ha gondolja, hogy ezzel használ nekik; mert igazán szívén viseli lelki javukat. Egyébként az ilyenek nem törődnek az egész világgal, de ezzel az utóbbi dologgal annál inkább. Nem képesek másként viselkedni, nem tudnak hízelegni, sem pedig barátaik előtt valamit eltitkolni. Azoknak vagy meg kell javulniok, vagy pedig vége a barátságnak, mert az ellenkezőt nem képesek, de nem is lehet elviselniük. Állandó harc volna közöttük. A világ nem érdekli őket, s azt sem nézik, hogy mások híven szolgálják-e Istent, mert csak önmagukra van gondjuk: azonban barátaikkal szemben nem képesek ilyen közömbösen viselkedni. Semmi fölött sem képesek szemet hunyni s még a porszemet is észreveszik rajtuk. Merem mondani, hogy súlyos kereszt nekik ez az érzelem. Annál boldogabb azonban az az ember, akit ilyen lélek szeret! Áldott az a nap, amelyen megismerkedett vele!
Ó én jó Uram! Bárcsak megadnád nekem a kegyelmet, hogy sok ilyen barátom legyen! Annyi bizonyos, Uram, hogy többre becsülném őket, mint a föld összes királyainak és nagyurainak barátságát. S volna is rá okom, mert hiszen e nemes barátok minden áron a tökéletességnek arra a fokára akarnak bennünket juttatni, amelyen azután magasan fölötte állunk mindennek és az egész világon uralkodunk. Ha hallani találtok, nővéreim, ilyen nagyarányú emberről, a elnöknőtök mozgasson meg minden követ, hogy összejöhessetek vele. Az ilyeneket -- már ameddig ilyen tökéletesek maradnak -- szeressétek, amennyire csak szeretni tudjátok. Kevés ilyen ember van a világon; de ha akad egy, aki eléri ezt a tökéletességet, az Úrnak rendesen van rá gondja, hogy azt mások is észrevegyék rajta.
Előre látom, majd azt mondják nektek, hogy semmi szükségetek az ilyen barátságra, mert elég nektek az Úristen. Hiszen ez igaz, de nem jutunk-e közelebb Istenhez azáltal, ha az Ô jó barátaival érintkezünk? Saját tapasztalatomból tudom, hogy ebből mindig nagy hasznunk van. Hogy én magam nem kerültem a pokolba, azt Isten után ilyen szent embereknek köszönöm; mert mindig könyörögtem nekik, hogy imádkozzanak értem.
Azonban térjünk vissza ahhoz, amiről szó volt. Ez tehát az a szeretet, amelyet én annyira óhajtanék mi közöttünk látni. Hiszen ha kezdetben nem is volna talán ilyen tökéletes, az Úrnak lesz rá gondja, hogy tökéletesítse. Kezdjük valami közepes fokon; s ha bele is vegyül valami kevés természetes szeretet, az nem baj, föltéve, hogy mindenkit egyenlően szeretünk. Sőt néha nem is árt némi természetes szeretetet mutatni, sőt akár táplálni is a nővérekkel szemben, s együtt érezni velük apró-cseprő bajaikban. Mert megesik olykor, hogy valami csekélyke kis dolog akkora fájdalmat okoz némelyiknek, amilyent más a legnagyobb csapásban sem érezne. Érzékeny embereket minden csekélység levesz a lábukról. Ha önök erős jelleműek, abból nem következik, hogy ne legyenek részvéttel a gyöngék irányában. S ne is csodálkozzanak, ha ilyesmit látnak, mert ki tudja, az ördög az adott esetben talán megfeszítette minden erejét és nagyobb mértékben érezteti vele a kis bajt, mint önökkel a nagy szenvedéseket. Az is lehetséges, hogy az Úr ezektől a szenvedésektől ugyan bennünket meg akar kímélni, de egyebeket tartogat számunkra, s akkor megeshetik, hogy amit mi tartunk nagy bajnak, azt meg mások nem veszik semmibe. Azért is az ilyen dolgokat ne ítéljük meg a magunk felfogása alapján s ne azt nézzük, hogy mit tennénk most, mikor az Úr -- talán a mi közreműködésünk nélkül -- eresebbekké tett bennünket, hanem azt, hogy miképpen viselkedtünk volna akkor, amidőn még mi magunk is gyöngék voltunk.
Fontolják meg jól ezt az elvet, mert ez megtanít bennünket arra, hogy részvéttel legyünk embertársunk iránt még a legkisebb bajaiban is, főleg ha érzékeny természetű. Mert ha valaki már előbbre jutott a tökéletességben, akkor vágyva vágyódik a szenvedés után, s így mindezt semmibe sem veszi: de éppen azért kell nagyon vigyáznia másokkal szemben, s nem szabad elfelejtenie, hogy ő maga is gyönge volt valamikor, s ha most már nem az, ez nem az ő érdeme. Ellenkező esetben az ördög felhasználhatná az ilyen alkalmat arra, hogy lehűtse felebaráti szeretetünket, s tökéletesség színében tüntesse fel előttünk azt, ami tulajdonképpen hiba.
Legyünk mindenben nagyon óvatosak s tartsuk nyitva a szemünket, mert az ördög nem alszik. Főleg pedig azoknak kell vigyázniuk, akik magasabb tökéletességre törekszenek, mert ezekkel szemben nem mer nyíltan föllépni, hanem leplezetten támad, úgy, hogy ha az illető nem nagyon éber, csak akkor veszi észre a bajt, mikor már megtörtént. Egyszóval vigyáznunk kell és szüntelen imádkoznunk, mert az ördög ármányainak leleplezésére nincs jobb eszköz az imánál. Csak ezzel tudjuk arra kényszeríteni, hogy kimutassa a foga fehérét.
Arra is igyekezzetek, hogy nővéreitek körében, az üdülés idején, jókedvűek legyetek, úgy, amint ez nálunk szokás. Ha pedig valamelyik rászorul arra, hogy felvidítsátok, legyetek vele jókedvűek még olyankor is, midőn egyébként lehangoltak vagytok. Mindez hozzátartozik a tökéletes szeretethez, de csak akkor, ha tapintatosan történik.
Már most arról a szeretetről is kellene beszélnem, amelyik nem oly tökéletes, mint ez; úgy találom azonban, hogy ez a szeretet ebben a mi házunkban, mi közöttünk, nem volna helyén. Én legalább nem tudnám ajánlani. Mert ha helyesen akarunk eljárni, mindent vissza kell vezetnünk kútfejére, ezt pedig csak az imént tárgyalt szeretet teszi meg. Sokat akartam beszélni erről a másikról is, de most, hogy ennyire jutottam a fejtegetésemben, úgy hiszem, hogy az nem egyeztethető össze a mi életmódunkkal s azért maradjunk csak a mondottaknál. Hiszem ugyanis, hogy ha a mi szeretetünk nem is lesz egészen tökéletes, azért az Úr még sem fogja megengedni, hogy a mi házunkban másfajta szeretet burjánozzék.
Nagyon helyes dolog tehát, hogy a nővérek kölcsönösen részvéttel legyenek egymás iránt. Csak arra vigyázzanak, hogy ne kövessenek el semmi tapintatlanságot az engedelmesség rovására. Akármilyen kemény dolgot parancsoljon is a főnöknő annak a nővérnek, akit szeretünk, nem szabad senki előtt kimutatnunk, hogy helytelenítjük. A főnöknőnek magának szólhatunk ugyan, de azt is egészen alázatosan tegyük. Ha nem így járna el valaki, nagy bajt okozhatna. És azt is fontos tudnotok, hogy nővéreiteket illetőleg mit szabad és mit nem szabad szívetekre venni és részvéttel kísérni. Legelsősorban vegyétek nagyon is a szívetekre, ha nővéreiteken valami szembeszökő hibát vesztek észre.
Itt érvényesüljön azután a szeretet s gyakoroljátok azáltal, hogy nem ütköztök meg a fogyatkozáson és türelemmel viselitek. Hiszen a többiek is tűrik a ti hibáitokat; pedig ez utóbbiak bizonyára nagyobbak, csakhogy ti magatok nem veszitek észre. Imádkozzatok Istenhez az illetőért és gyakoroljátok nagy tökéletességgel azt az erényt, amely ellentétes az ô hibájával. Így törekedjetek őt kioktatni példátok által; ezt jobban meg fogja érteni és nagyobb hasznára lesz, mintha szóval feddnék, vagy megbüntetnék őt. Igyekezzék egyáltalában mindegyik azt az erényt gyakorolni, amely a másikban legjobban kitűnik, mert így könnyen ragadnak át az erények az egyikről a másikra. Ez nagyon jó elv: ne felejtsétek el.
Micsoda jó és igazi szeretete van az olyan nővérnek, aki a többieknek mind hasznára van; aki másokra való tekintetből lemond a saját érdekeiről; aki nagyon előre haladt az összes erényekben és nagy hűséggel tartja meg a szabályokat! Mennyivel többet ér az ilyen barátság, mint az összes elképzelhető gyöngédségek. Az ilyen kifejezések, mint: ,,életem'’, ,,lelkem'’, ,,kincsem'’, vagy más effélék, vagy hogy az egyiket így becézik, a másikat meg úgy, az nálunk nincs szokásban és ne is legyen soha. Ezeket az édes szavakat tartogassák a mennyei Jegyesük számára. Úgyis annyit vannak vele együtt s hozzá négyszemközt, tehát az Ô számára kell tartogatniok a kedveskedést, ha már Ő Szent Felsége oly szívesen veszi. Pedig ha ezeket a szép kifejezéseket elkoptatjuk a földiekkel szemben, akkor már nem hatnak meg bennünket, mikor az Úrra alkalmazzuk őket. De meg különben is semmi célja az ilyesminek. Ez nagyon nőies dolog volna, pedig én azt óhajtom, hogy az én leányaim semmiben se mutassák magukat gyönge nőknek, hanem inkább cselekedjenek úgy, mintha erős férfiak volnának. Ha ők megteszik a magukét, az Úr oly férfias erőt fog nekik adni, hogy bámulatba ejtik magukat a férfiakat is.1 Könnyen megteheti Ő Szent Felsége, hiszen semmiből teremtett bennünket.
Nagyon szép bizonyítéka a szeretetnek az is, ha valaki igyekszik megkönnyíteni nővéreinek munkáját s magára vállalja mindazt, ami terhes a kolostori teendőkben. Az is szép, ha örül annak és dicséri az Urat, amidőn látja erényeiknek növekedését.
Mindezek a dolgok, eltekintve nagy belső értéküktől, igen elősegítik a házban a békességet és a kölcsönös megértést, amint ezt Isten kegyelméből most is állandóan tapasztaljuk. Adja Ő Szent Felsége, hogy ez nálunk mindig így legyen, mert ha ennek az ellenkezője következnék be, az rettenetes volna. Ha ilyen csekély számú nővér között visszavonás ütne ki, végtelen sokat kellene szenvedniük. Ne adja Isten, hogy ez bekövetkezzék.
Addig azonban, amíg mindaz a jó ki nem vész közülünk, amit az Úr keze ültetett ebbe a házba, ilyen veszedelem nem következik be. Ha valami meggondolatlan szó találná a békét megzavarni, azonnal vegyék elejét s imádkozzanak teljes szívükből. Különösen akkor volna szükség nagy buzgalomra, ha a baj maradandóan akarná magát befészkelni; ha némi pártoskodás ütné fel a fejét, vagy pedig valaki sértve érezné magát és duzzogna. Igazán megfagy ereimben a vér, mikor e szavakat írom és elgondolom, hogy még ilyesmi is megtörténhetik! Látom ugyanis, hogy ez a legnagyobb baj, amely egy kolostorban előfordulhat. Ha ez bekövetkeznék, akkor hagyjanak fel minden reménnyel. Gondolják meg és legyenek arról megmegegyezve, hogy jegyesüket kitaszították házukból; bizonyos értelemben arra kényszerítették, hogy keressen másutt hajlékot, mert az övének kapuját becsukták előtte. Kiáltsanak Ő Szent Felségéhez; nézzenek segítség után, mert ha oly sok és oly lelkiismeretes gyónás és áldozás nem termi meg gyümölcseit, úgy bizonyára valami Júdás van önök között. Nagyon vigyázzon a főnöknő, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő s igyekezzék mindjárt az elején közbelépni, mert ezen múlik, hogy elsimul-e a dolog, vagy pedig nagy baj lesz-e belőle. Ha észreveszik, hogy valamelyik nővér összeférhetetlen, küldjék azonnal más kolostorba. Isten majd gondoskodik arról, hogy tudjanak neki hozományt adni. Vessék ki maguk közül az ilyen pestist; nyessék le az ágakat, amennyire lehet; s ha ez nem volna elég, tépjék ki gyökerestül a fát. Ha pedig mindez nem volna lehetséges, akkor tartsák őt börtönben és ne engedjék ki; jobb így, semhogy másokra is átragadjon ez a vészes betegség.
Mily rettenetes csapás ez! Isten legyen irgalmas annak a kolostornak, amelybe behatol. Jobban szeretném, ha a mienket tűzvész emésztené meg és mi benne égnénk.
Azt hiszem, lesz még alkalmam valamivel többet beszélni erről, a reánk nézve rendkívül fontos dologról s ezért most nem is fejtegetem tovább. Csak azt az egyet akarom még lelkükre kötni, hogy inkább ragaszkodjanak egymáshoz és szeressék és becézzék egymást a leggyöngédebben, szóval azzal a tökéletlen szeretettel -- feltéve, hogy senkivel sem tesznek kivételt -- semhogy akár a legcsekélyebb visszavonás is felüsse fejét. Ne engedje ezt az Úr! az Ő szerelmére kérem! Ámen. Kérem az Urat s kérjék önök is, nővéreim, hogy mentsen meg bennünket a viszályoktól, mert erre csak az Ő keze képes.
Lábjegyzet
1 A híres Bañez Domokos atya, Szent Terézia gyóntatója említi agy dominikánus tartományi főnök esetét, aki nem sokat tartott az asszonyokról s amíg csak híréből ismerte Szent Teréziát, azt mondogatta róla, hogy az is csak olyan lesz, mint a többi. Bañez rábeszélésére egyik nap felkereste Szent Teréziát. E találkozás után a jó főnök egészen megváltozott. ,,Ez a Terézia nem nô -- mondotta Bañeznek -- hanem férfi és pedig a nagyszakállúak közül való.'' S attól kezdve mindig a legmélyebb tisztelet hangján beszélt róla.

Böjte Csaba ofm gondolata

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. július 12. vasárnap, Izabella és Dalma napja van. Holnap Jenő napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A Gondviselés csodája...

A méltatlan egyházi személyek bűnei jogos felháborodást keltettek sokakban.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube