Advent nyolcadik napja: Ahol a kincsed ott van a szíved is!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek__0146888.JPGNagy Szent Teréz több fejezeten keresztül próbál megfürdetni, lemosni rólunk az anyagias, hírnév után lihegő, kapzsi világ szennyét, mocskát!! Teréz lelki társa Keresztelő Szent János tanítja: Egy tűzre vetett hasábfa, míg ki nem sírja magából a mocsárban magába szívott vizet, nem képes lángra lobbanni, eggyé válva a tűzzel, maga is égni!!  A mohó túltáplált, pörgő embert megüti a guta és meghal!! Az a társadalom, hol túlpörgetik a fogyasztás, a birtoklás, a hatalom vágyat óhatatlanul gyilkos háborúkban el fog pusztulni!!

 

Világunk szidhatja a Mohamedán terrorizmust, és annak gyilkos harcosait, kikiálthatnak bűnös országokat, nemzeteket és azokat földig bombázhatják  harcolhatunk bármennyit is egymás ellen, mert ettől nem fog meggyógyulni a világunk!!  A tudatosan vállalt mértékletesség, a bölcs lemondás, az e világi dolgok iránti vágyaink visszafogása, az önként vállalt elfordulás mindattól mit a rozsda amúgy is szétmar és a moly megemészt menthetné meg , tehetné emberhez méltóvá e földi létünket. Ha szerényebben élnénk, visszafogottabban élnénk, ha kevesebb e világi dolog kellene a boldogságunkhoz, akkor készleteinkből jutna mindenkinek és a világunk fenntartható pályára állna!
Ne gyűjtsetek a földön kincseket mondja a mi Urunk Jézus Krisztus!! Nagy Szent Teréz írásaival, nem csak a világtól elvonuló Karmelita nővéreknek ad bölcs tanítást, hanem mindannyiunknak! A gonosz lélek folyton ismétli magát, bennünket is, de társadalmunkat is, akár egy halász a csalival, ugyanazokkal a fortélyokkal akarja megfogni, és elpusztítani!! A pusztában megkísérti Krisztust is: Mond ezeknek a köveknek, hogy váljanak kenyérré és fogyassz!! Jézus legyőzi a kísértést, és azt válaszolja, hogy nem csak kenyérrel él az ember!! Persze, hogy kell a kenyér, természetesen, ha élünk fogyasztunk, de mennyit, és vajon a mindennapi táplálékomhoz hozzá tartozik-e Isten igéje, a lelki táplálék!? Aztán a gonosz egy magas hegyre viszi Jézust, és a birtoklás örömét kínálja fel neki! "Minden a tied lehet!! Tied és csak is a tied!!" Miért gyűjtünk lim - lomot? Jézus egy életen keresztül megmaradt a szegénység útján! „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.” Ott a kereszten mikor végrendelkezik, egyedül édesanyját nevezi meg, őt hagyja ránk mind drága örökségét!! Természetesen a gonosz lélek nem áll meg itt, a hatalom, a csillogás-villogás, a kivagyiság mámorát kínálja fel a gonosz Jézus Krisztusnak!! Dobd le magad a templom tornyából, az angyalaid tenyerükön hordoznak, mindenki elájul, hogy te milyen nagy, ügyes, okos vagy és te csilloghatsz, villoghatsz, uralkodhatsz a nép felett!! Jézus válasza végtelenül egyértelmű: Távozz tőlem sátán!!
Jézus útja nagyon világos, Ő ellent mond a felfokozott fogyasztás, a birtoklás, és a hatalom mindenféle csábításának! De nem csak ellentmond, hanem ezen az úton akar vezetni bennünket is, világosan megmondja, hogy “Én vagyok az Út!!" Jézus példája, élete az egyetlen út mely az életre vezet!! És ezen az úton kívül nincsen más út se neked, se nekem, se  a társadalmainknak, de még az Egyházainknak sincs! Döbbenten látom, hogy a romániai Ortodox Egyházra mennyire rászállt maga a mélyen vallásos román ortodox nép csak azért, mert túl drága, fényűző módon szolgálja az Istent!! Európa legvallásosabb népe a románság, és ez valóban így van, de ennek ellenére mivel az emberek úgy érzik, hogy egyházuk  letért a krisztusi útról, ezért hatalmas ellenszenvvel ostorozzák saját papságukat!! 
Teréz által ezekben a fejezetekben megfogalmazott igazság mélyen az Evangéliumban gyökerezik, és nem csak a tökéletességre törekvő embernek ez az egyetlen járható útja, de a világunknak is, ha nem akar a háború poklában mint a zsír elégni!! Egy kórházban jártam és meglepett, hogy mennyi nagydarab, kövér ember van a beteg ágyakban! A fogyasztás bűne nem kegyelmez, akárcsak a kapzsi birtoklás vágya sem, akit elkap azt megöli. Sokszor látom, hogy a hatalmas ház, mit mérhetetlen birtoklás vágytól űzve valaki megépített, mekkora terhet jelent a tulajdonosának! A gazda, saját javaiban, javaiért, mint egy  mókus a mókuskerékben szalad és próbálja keserves munkájával fenntartani mind azt amit összegyűjtött!! Mindezeknél még inkább majmot csinál belőlünk a személyes nagyravágyás, a hatalomvágy, a hírnévhez, a ranghoz, címekhez való ragaszkodás!! Mid van amit nem kaptál? Az utóbbi években hány nagyra törő karrierista, csillogó sztár hullott a porba, és lett semmivé? Hány politikust vadásztak le mint egy - egy kutyát és a gyilkosok még bűnbánatot sem tartottak mocskos munkájuk után!! Mit tud adni ez az élet, amit aztán két kézzel kamatostól nem ragad vissza, a lelkünkkel együtt tőlünk? Mennyivel boldogabb az az ember, aki meghallja és meg is tartja Jézus szavait: "adjatok, jól tömött túlcsorduló mértékkel, mert akkor nektek is olyannal fognak visszamérni!" Igen, boldog az az ember aki magától megossza mindazt, amit nagylelkűen az élet neki felkínált!

Örök életünket, de a világunkat is, csak az önzetlen jóság, és az irgalmas szeretet mentheti meg! Lehet, hogy ma hatalmas fegyvereink árnyékában mi vagyunk a győztesek, de a fák nem nőnek az égig! Egészen biztos, hogy aki kardot ránt az kard által fog elveszni, és az is biztos, hogy világunk nagyjai, s mindazok akik őket követik meg fogják tapasztalni, hogy az anyagi javak, a hírnév és a rang, melyért oly sokat törték magukat semmivé válnak! Azokban a napokban boldogok leszünk, ha legalább életünket, mint egyetlen zsákmányt magunkkal vihetjük!

Recseg ropog körülöttünk a világ, tegyük le terheinket, mindazt mi lehúz és szabadítsuk fel magunkat az Isten imádására, és az embertársaink szolgáló szeretetére!
Csaba t.
XII. fejezet:   Az Isten szeretete fölülmúlja az életet és az emberektől kapott megbecsülést
Arról beszél, hogyha valaki igazán szereti Istent, akkor nagyon kevésbe veszi az életet és az emberek becsülését.
Egyéb dolgokra kell most rátérnünk, amelyek bár nagyon kicsinyeseknek látszanak, annál fontosabbak.
Mindez kezdetben nagyon nehéznek tűnik föl -- és nem ok nélkül -- mert hiszen önmagunk ellen kell harcolnunk. De ha az ember egyszer belefogott, Isten oly erősen működik a lélekben és úgy elárasztja kegyelmeivel, hogy csekélységnek tartja mindazt, amit az életben tehet. Mi szerzetesek pedig meghozzuk a legnagyobb áldozatot is, amennyiben Isten iránti szeretetből lemondunk szabadságunkról; akaratunkat másénak rendeljük alá; s annyi fáradságot, böjtöt, hallgatást, elzárkózottságot és közös imádságot vállalunk, hogy még ha keresnők is a pihenést, ugyancsak ritkán juthatunk hozzá. Sőt az is igaz, hogy sok kolostort láttam, de nem találtam bennük egyetlen kényelemszeretőt sem, kivéve önmagamat. Ha tehát külsőleg úgyis gyakoroljuk az önmegtagadást, miért ne tennők azt belsőleg is, mikor ezáltal minden sokkal rendszeresebb, érdem szerzőbb és tökéletesebb lesz s minden fáradság édessé és könnyűvé válik. Ezt a belső önmegtagadást pedig azáltal gyakoroljuk, ha, mint mondottam, nem cselekszünk saját akaratunk és érzéki vágyunk szerint még a legkisebb dolgokban sem, míg végre sikerül a testet a léleknek alávetnünk.
Ismétlem, minden, vagy legalábbis a dolognak nagyobb része azon fordul meg, hogy feledkezzünk meg önmagunkról és kényelmünkről. Mert aki igazán rászánja magát az Úr szolgálatára, az nem fogja tőle megtagadni a kisebb dolgot, az életét, mikor a nagyobbat, az akaratot úgyis odaadta már neki. S vajon miért is féltené az életét? Hiszen, ha valaki igazi szerzetes, ha valaki imádságos lélek és vágyódik a mennyei örömök után: akkor csak nem fog meghátrálni a halál, sőt még a vértanúhalál elől sem? Azt úgyis tudjátok, nővéreim, hogy a jó szerzetesnek és az olyan embernek élete, aki Isten benső barátságára tart számot, hosszú vértanúság? Hosszúnak mondjuk tudniillik azokéhoz viszonyítva, akiket egy-kettőre lefejeztek, de azért igazában még sem hosszú, mert hiszen az egész élet nagyon rövid; némely emberé pedig különösen az. S ki tudja, vajon nincs-e a miénk is oly rövidre szabva, hogy éppen midőn egészen Isten szolgálatára határoztuk el magunkat, mindössze csak egy óránk, vagy talán csak egy pillanatunk van még hátra? Ez nem lehetetlen. De különben, ami egyszer véget ér, azt nem érdemes sokra becsülni, az életet pedig legkevésbé, mert hiszen egyetlen napjára sem számíthatunk biztosan. Ha pedig meggondoljuk, hogy minden óra az utolsó lehet: vajon ki ne igyekeznék azt jól felhasználni? Higgyétek el nekem, legjobb, ha ehhez az elvhez tartjuk magunkat.
Azért igyekezzünk akaratunkat mindenben megtagadni. Ez ugyan nem megy egy-kettőre, de azért, ha buzgón igyekeztek és sokat imádkoztok, egyszer csak mielőtt észrevennétek, fent lesztek a csúcson. Nagyon kegyetlen követelésnek látszik, hogy tagadjunk meg magunktól minden élvezetet, de csak akkor az, ha nem tudjuk, mennyi élvezetben és gyönyörűségben részesít bennünket éppen ez az önmegtagadás s hogy mennyit nyerünk általa már ez élet folyamán. Minálunk, tekintve, hogy valamennyien gyakoroljátok ezt, a dolognak nehezebbik része úgyis el van végezve, egymást biztatjátok és gyámolítjátok s így szükségképpen versengve haladtok előre.
Nagyon vigyázzunk a belső indulatokra, különösen abban a kérdésben, hogy kit illet meg az elsőség. Isten mentsen meg minket az Ô kínszenvedése által attól, hogy ilyen gondolatok merüljenek fel bennünk! Vagy hogy ilyenféléken töprengjünk, ha mást elibénk helyeznek: nem vagyok-e én régebben a szerzetben, mint az a másik; nem vagyok-e idősebb; nem dolgoztam-e én többet? Ha ilyen gondolatunk támadna, azt azonnal el kell fojtanunk, mert ha a nővérek ilyenekkel foglalkoznak, vagy eszerint járnak el, az valóságos pestis, amiből igen nagy bajok származnak a kolostorban. Ha pedig olyan elnöknőjük van, aki, hacsak egy kevéssé is, elnézi az ilyen dolgokat, tudják meg, hogy Isten megverte őket bűneikért ilyen főnöknővel, aki vesztüket okozza. Kiáltsanak Istenhez segítségért és imádkozzanak, mert végveszély fenyegeti a házukat.
Azt kérdezhetnék talán, hogy miért tulajdonítok én ennek oly nagy fontosságot és miért vagyok annyira szigorú? -- hiszen Isten megadja a szellemi örömöket olyanoknak is, akik nem vitték ennyire az önmegtagadásban. Megengedem, hogy Isten így tesz; végtelen bölcsességével ezt is felhasználja eszközül arra, hogy az illetők Ő érette mindenről lemondjanak. Ezen lemondás alatt nem értem azt, hogy szerzetbe lépnek, mert végre is ezt nem mindenki teheti meg s a tökéletes lélek, bárhol legyen is, mindenütt képes lesz gyakorolni az önmegtagadást és az alázatosságot. Sőt, ha a világban marad, nehezebb neki ezeket gyakorolni, mint nekünk, mert sok függ ám a környezettől.
Azt az egyet azonban higgyék el nekem, hogyha valaki ragaszkodik a megbecsüléshez,1 vagy más valamihez, ami az övé -- mindez épp úgy előfordulhat a kolostorban, mint odakint, csakhogy itt nagyobb a bűne az illetőnek, tekintve, hogy kevesebb az alkalom rá -- az ilyen, még ha már évek óta gyakorolja is a szemlélődést, illetve jobban mondva az elmélkedést, -- mert a tökéletes szemlélődés végül is kiöli a lélekből ezeket a gyarlóságokat -- soha sem fogja sokra vinni és nem is fogja sohasem élvezni az igazi imádság gyümölcseit.
Gondoljátok meg, nővéreim, vajon csakugyan oly lényegtelen dolgok- e reátok nézve ezek a látszólagos kicsinységek? Mert hiszen mi másért volnátok itt? Ha ezekkel törődtök, azért nem fogtok több tiszteletben részesülni, ellenben elvesztitek mindazt az előnyt, amelyet megszerezhettetek volna. A megalázás és a veszteség ez esetben együtt jár.
Azt nézze mindegyik, hogy mennyire alázatos, mert ez a mértéke a haladásnak. Azt hiszem, az igazán alázatos embert még az ördög sem meri rangkérdés tekintetében megkísérteni -- még önkéntelen indulat2 alakjában sem -- mert van annyi esze, hogy előre látja a vereséget. Az ilyen kísértés legyőzésével ugyanis, -- ha valaki igazán alázatos -- csak még jobban megerősödnék ebben az erényben s az ördög ily módon előmozdítaná haladását. Ilyenkor ugyanis az illető visszatekint életére; látja, mily keveset szolgált az Úrnak; mily sokkal tartozik neki; hogy mily nagyszerű példát adott Ő  nekünk az alázatosságra, midőn leereszkedett hozzánk; azután elgondolja bűneit s azt, hogy hol kellene lennie, ha az Úr érdeme szerint bánt volna vele. Ezekből a megfontolásokból az illető lélek akkora hasznot merít, hogy az ördög nem egyhamar fogja ez oldalról újra megkísérteni, mert látja, hogy itt betörik a fejét.
Fogadjátok meg ezt a tanácsomat és ne felejtsétek el: az ilyen kísértéssel szemben ne csak külsőleg álljátok meg a helyeteket -- mert az már igazán nagy baj volna, ha ezt se tudnátok megtenni -- hanem bensőleg is, úgy hogy nővéreiteknek is haszna legyen belőle. Ha tehát ilyen kísértéstek támad, közöljétek azt őszintén a főnöknővel s kérjétek meg, parancsoljon nektek valami megalázó dolgot; vagy pedig ha lehetséges, tegyetek ilyesmit önmagatoktól. Igyekezzetek megtörni az akaratotokat kellemetlen dolgok révén -- az Úr majd ád erre alkalmat -- és nyilvános önsanyargatásokkal, amilyenek minálunk szokásban vannak. Ha így dolgoztok ellene, a kísértés nem fog soká tartani.
Isten tartsa tőlünk távol az olyanokat, akik egyrészt szolgálni ugyan akarnak neki, másrészt azonban kényesek a tekintélyükre, s féltik azt. Jegyezzétek meg, hogy az ilyenek rosszul számítanak, mert a tekintélyt épp azzal vesztik el, hogy vágyódnak utána, különösen a rangkérdésekben. Nincs méreg, mely úgy ölne, mint ahogy ezek a dolgok tönkreteszik a tökéletességet.
Azt mondjátok talán, hogy hiszen ezek csak olyan apró, természetes gyarlóságok, amelyeket nem szabad komolyan venni. Kérlek, ne vegyétek félvállról, mert ha az ilyesmi egyszer belevette magát a kolostorba, úgy nő benne, mint a gomba. Nem szabad lekicsinyelni azt, ami oly nagy veszedelmet hoz a házra, mint ezek a rangkérdések, meg annak latolgatása, nem esett-e valakin sérelem. Ha akarjátok -- mellőzve sok más dolgot -- mondok egy okot a sok közül arra, hogy miért: az ilyen gondolat felmerül az egyikben s akkor csakugyan még semmi az egész; azonban az ördög azonnal megmozgat egy másik nővért, aki nagyra veszi a dolgot, sőt szeretetbeli kötelességének tartja szólni az előbbinek, hogy miképp is tud egy ilyen sértést eltűrni?! -- hogy adjon neki Isten türelmet! -- hogy ajánlja fel Istennek ezt az áldozatot! -- hogy még egy szent sem tudna nagyobb türelmet tanúsítani! Szóval az ördög annyit jártatja ez utóbbinak nyelvét, hogy az illető, még ha akkor sikerült is elviselnie a dolgot, utólag elkezd képzelődni afölött, hogy mily tökéletességet tanúsított annak elviselésében. A mi természetünk úgyis annyira gyarló, hogy még ha nem is vagyunk ilyen kísértésnek kitéve és még ha mondogatjuk is magunkban, hogy ezt vagy azt elviselni az semmi: azért mégis csak úgy érezzük, hogy valami nagyot tettünk, amidőn elviseltünk olyat, ami nehezünkre esett. Hát még ha azt látjuk, hogy mások részvéttel vannak irányunkban. Ez növeli bennünk a kellemetlen érzést és elhiteti velünk, hogy igazunk van. Így azután a lélek elmulaszt egy jó alkalmat az érdemszerzésre s elgyöngül; az ördög számára pedig megnyílt a kapu, hogy máskor még rosszabb dologgal jöjjön ellenünk.
Olykor meg -- ilyesmi is előfordul -- midőn ti türelmesen akarjátok elviselni a kellemetlenséget, hozzátok jön egyik-másik azzal, hogy: milyen ostoba vagy!! -- hogy nem szabad az ilyesmit zsebre vágni! Ó nővéreim, az Isten szerelmére, ne engedjük soha, hogy ilyen tapintatlan szeretet vezessen bárkit is közöttünk s hogy ilyen elképzelt sérelmek miatt az egyiknek megessék a szíve a másikon. Az ilyen nővér éppúgy viselkedik, mint Szent Jóbbal szemben viselkedtek a barátai és a felesége.
Lábjegyzet
1 Az eredetiben ,,punto de honra'' franciául ,,point d'honneur''; németül: ,,Ehrenpünktlein''; a magyarban nem találok ezen fogalom kifejezésére egészen megfelelő kifejezést. Ez a szó: ,,megbecsültetés'' csak megközelítôleg adja vissza, amennyiben ezenkívül benne van ,,becsület'' és ,,tekintély'' fogalma is. Mi az összefüggés szerint hol az egyik, hol a másik szóval fogjuk fordítani.
2 Önkéntelen indulat az érzéki törekvő képesség megmozdulása valamely előtte álló tárgy felé, amihez a szabad akarat még nem járult hozzá.

Böjte Csaba ofm gondolata

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2020. július 15. szerda, Henrik és Roland napja van. Holnap Valter napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Őszinte szó ereje

Az Egyház, ahogy a hős forradalmárok is, kezdetben az igaz, őszinte szó erejében bíztak, ennek sikertelensége láttán erőszakot is alkalmaztak, szembeszálltak az igazságtalansággal.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube