Advent 2016

„Hélory Ivó hívő ifjúságot élt, kegyelemmel cselekedett, tiszta lélekkel, őszinte szívvel kívánta Krisztus szolgálatát. A magáéból könyörületesen enni adott a szegényeknek, de saját vágyainak minden rezdülését az értelem erejével korlátozta. Az igazságot, méltányosságot és a könyörületességet is tiszta szívből és igaz hittel szerette. Mint természettől fogva irgalmas ember bőkezűen segítette a nélkülözőket, minden vagyonát önként a szegényeknek adta, azok védelmezője lett, akik nem kaptak sehonnan segítséget, és Isten kezének erejével tartotta vissza a hatalmaskodókat, Krisztus nevében támogatta a rokkantakat, ruházta a ruhátlanokat, fogadta a zarándokokat és enni adott a szegényeknek.

Mint a ragyogó reggel, úgy szórta fényét, arca igazságot sugárzott, és ez értékessé tette életét, csodálatot keltett. Már életében tündököltek kivételes tettei és csodái. Mégis akkor vált igazán fénnyé, amikor a Mindenható megszabadította dicsőséges lelkét értékes porhüvelyétől és saját hatalmába vette. Mert azok, akik csatlakoznak Istenhez, olyan lelkek, akiknek akarata egy az Isten szándékával.” (részlet a szenttéavatási bulla szövegéből)

Szent Ivó

Bretagne szülöttje, Ivó (1253–1303) nagy bölcsességgel és szeretettel védelmezte a szegények ügyeit az egyházi és a világi bíróságok előtt. Középkori egyetemek jogi karának, továbbá a jogtudósok, jogászok, ügyvédek, törvény elé állók patrónusa.

Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban született 1253. október 17-én. Édesapját korán elvesztette; ismeretes édesanyja Ivó vallásos nevelését meghatározó intése: „Úgy élj, hogy szent lehess!”. Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult. Jogi ismereteit a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, Rennes-ben, később a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végzett bírói szolgálatot.

1284-ben szentelték pappá. Először tredrez-i, majd louannec-i plébános lett. Lelkipásztori szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. A források kiváló hitszónokként emlékeznek meg róla; az erényes életre, a szentek példájának követésére buzdított. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat vállalt. 1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók.

Már életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is számos gyógyulás és imameghallgatás történt. VI. Kelemen pápa 1347. június 14-én avatta szentté.

Szent Ivó tisztelete egész Európában elterjedt, jogász-társulatok és egyetemek jogi karai védőszentjévé lett. Tisztelete – főként a jezsuita barokk vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével – hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülték meg névünnepét. Oltára állott a a XVIII. században még jezsuita budavári Nagyboldogasszony-templomban is.

www.magyarkurir.hu