„Nekünk Isten szép, szent feladatot adott, céllal küldött e földre. A gonosz csábít, ostromol, és ha bűnbe estünk, ha elvesztettük a fejünket, nem lenne szabad a reményünket, a hitünket is elveszítenünk, feladva Isten adta szép céljainkat. Nem, az embernek olyannak kell lennie, mint a mesében a hétfejű sárkánynak, akinek ha levágják a fejét, helyette újabb három nő, és újból talpra áll. Ezt a talpra állást a keresztény ember a bűnbánat szentsége által tudja elérni. Ha, ne adj’ Isten, elvesztettük ártatlanságunkat, tiszta életünket, valamit, ami értékes, ami fény, ne essünk kétségbe, mert az Úr Jézus Krisztus, aki a bűn kivételével maga is megtapasztalta az emberi gyengeséget, kísértéseket élt át, képes a hónunk alá nyúlni és felemelni bennünket.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Ülök a repülőn, alattam már feltűnik Afrika földje, Kairó, a rendezett osztrák táj után már itt a magasból is látszik, hogy egy más világ felé közeledünk! Soha nem vágytam Egyiptomba, de most, hogy a világ megbolydult és oly sok menekült érkezik Afrikából, nagy-nagy alázattal én is útra keltem, mert úgy érzem, hogy el kell indulni, meg kell ismerni azt a világot amelyben élek én, és amelyben a gyermekeink is élni fognak! 
