1981-ben voltam utoljára kórházban sárgasággal, a csíksomlyói fertőzőn! Előtte a bukaresti katonai kórházban kezeltek közel két hétig! Letelt a 18 hónap, véget ért a bakaság, leszereltem, szédelegve hazautaztam Csíkszeredába, ahol nemsokára újból besárgultam! Befektettek egy nagy kórterembe, hol mindenki nagyon beteg volt! Ott, a kiszolgáltatottság földjén tanultam meg tisztelni az orvosokat, bízni bennük és az általuk gyógyító Teremtőben! 

A bizonytalanság, a holnap beláthatóságának a hiánya az embert nyitottá teszi. A kórházban egy hónap után, hiába tervezel, mert nem vagy ura a saját életednek! Egyszerűen minden ajtó bezárul, és olyan ajtók kezdenek nyikorogva kinyílni előtted, melyekről nem tudod, hogy hová is vezetnek! Ilyenkor kétségbe is eshetsz, de én úgy éltem meg azt az állapotot, hogy nem vagyok Egyedül. Megértettem, hogy az élet az nem egy magánelőadás melyet úgy és akkor adsz elő mikor jónak látod, hanem egy gyönyörű páros tánc, melyben maga az Úr fogja a derekunkat és vezet! Döbbenetes volt érezni, hogy Isten nem távolról akar gyönyörködni bennünk, mint a fazekas a maga alkotásában, hanem társunk, partnerünk szeretne lenni! Ő erős kézzel, nyújtott karral fogja a kezünket és biztos lépésekkel vezet, forgat a maga koreográfiája szerint, ha kilépünk az önző, individuális magányunkból! Az évek telnek, a kishitűség vagy a kíváncsiság, a lélek daca közben eltántoríthat a partnered mellől, de hamar megtapasztalod, hogy a forgatókönyv nélkül saját életed torzójává válsz! Kudarcaid közepette, ha van eszed, kinyújtod bocsánatkérően reszkető kezed Istened felé! A Végtelen a porszemre nem haragszik, Ő ott folytatja jósággal az együttmunkálkodást, ahol abbahagytátok! Míg vele járod életed táncát, gyönyörű lesz minden mozdulatod, sok tapsot kapsz mert mindenki csak téged lát, de te tudod, hogy ha nem vezetne a mennyei partnered, csak csúfos bukdácsolás lenne hebehurgya próbálkozásod! 

Természetesen azt is látod, hogy Mestered mekkora szeretettel próbálja megfogni nem csak a körülötted állók derekát, hogy vezesse őket, hanem szeretné átölelni az egész emberiséget, mert ő tudja, hogy mit akar, ismeri azt az utat, mely a gyümölcsöző boldog életre vezet bennünket. Látod az emberekben a toporgást, s mégsem aggódsz, mert megtapasztaltad Mestered végtelen türelmes kitartását! Ő nem hátrál meg, a jómunkát mit a teremtés hajnalán elkezdett, jóvégre viszi! Nincs veszve semmi, évmilliárdok munkáját nem hagyja veszni az Isten! 

Most újból itt vagyok a kórházban, a bizonytalanság földjén, imádságos szeretettel kapaszkodom Mesterem kezébe. Nem tudom, hogy mit hoz a holnap, de bizalommal nézek a jövőbe, nyitott vagyok, hisz tudom, hogy minden pillanat mit Mesteremmel tölthetek ajándék, áldás, élet nekem és környezetemnek! Örömmel, fénnyel tölt el ez a nyitottság, jó érezni, élni a bizonytalanságon túli egyetlen bizonyosságot, az, hogy a világot tovább teremtő nagy Isten gyermekei vagyunk!

Térdreborulva kórházi ágyam mellett, 

Csaba t.

Kép: Csíksomlyói Mária Kert is, akárcsak a gyermekek, az otthonok, minden az elcsendesedésben, Istennel való találkozásból született és még mennyi kincs van Istenünk kezében.