„A szentségek nem úgy működnek, mint egy automata, amibe ha beledobok egy érmét, kijön belőle egy forró csoki vagy egy kapucsínó. A szentség által Isten nem veszi el a szabad akaratot, amely a rosszra is képes. Életem tiszta lapját újra bepiszkolhatom, de könnyebb lesz megtisztítani, mert már nem vagyok egyedül. Tudom a célt, tudom a hogyant, kapok segítséget, hogy úrrá legyek gyengeségemen. A megvilágosodás, a szentté válás egy út, egy folyamat, türelem és alázat kell, hogy hosszan járva kiteljesedjenek az ígéretek.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Életem nagy kérdése: Rezignált beletörődéssel elfogadjuk önmagunkat, környezetünket, a világot olyannak amilyen, amilyennek mások alakítják, vagy egy tudatos önnevelő, képző, formáló erővé válok? Saját szabadságharcomat a kezembe veszem, vagy hagyom, hogy sodródjak a mindennapokban?!