A mi erőnk - Adventi elmélkedés 16.

    Sokszor megtapasztaltam, hogy mindaz, amit teszek, nem az enyém, hanem az élő Istené. A gyermekekért, akiket nevelek, Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni nekik, gondozni őket. Isten ezért a világért, a mi népünkért, nemzetünkért meghalt. Életednek óriási ára volt. Isten jobban akarja azt, hogy mi egyenként és közösen is fejlődjünk, szépek, nagyszerűek legyünk, mint amennyire mi bármikor is akarhatnánk. Isten számára mi nagyon fontosak vagyunk.
 

A keresztény ember ereje ebből a világot kibontakoztató, világot továbbfejlesztő Isteni erőből fakad. Az Úr az életadó víz, a forrás mi magunk vagyunk, mert az élet általunk fakad. Jézus olyan szépen mondja, én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Igazából az a göcsörtös, ráncos tőke, ami életet ad. És mi, a vesszők, gyümölcsöt, ízletes fürtöket termünk. Annyira tudom csodálni Istennek az alázatát, ahogy átengedi a gyümölcstermés dicsőségét nekünk. Szelíden, alázatosan hordoz bennünket, a szőlőtő termésének az öröme, büszkesége a miénk lehet, az élet dicsősége az övé. Élet van bennünk, míg alázattal, szeretettel együtt a tőkén vagyunk.

Nagyon fontos, hogy meglegyen bennünk az élő hit. Higgyük azt, hogy a népünket, nemzetünket nem mi akarjuk felemelni, nem mi teremtettük, nem mi haltunk meg érte a kereszten, hanem az élő Isten, és ez reményt, biztonságot ad. Isten nem személyválogató, neki mindannyian kedvesek vagyunk, jászlához meghívja az egyszerű pásztort, de a gazdag napkeleti bölcset is.


Istennek az a célja, hogy mint, minden nép, úgy a mi népünk is erős, egészséges és egységes legyen.


Szerző: Csaba t. Forrás: Reménnyel jövőt mindenkinek!