Csaba testvér levele, 2006. január 1.

 

Kedves Testvérek!

Kedves Nevelők! 

A keresztény teológia Isten hozzánk intézett szavából, a kinyilatkoztatásból tudja, hogy ez a világ, úgy ahogy van, a nemlétből az örök életbe, az isteni létbe, a semmiből a végtelenbe tart. Ugyanerre az alapra épül a keresztény pedagógia is.

Nyilvánvalóan a gyermekek is úton vannak. Ahogy az anyaméhben kialakul a gyermek teste, ugyanúgy a földi létben ki kell alakulnia egyéniségünknek, személyiségünknek, örök üdvösségre teremtett lényünkben ki kell bontakoznia a bennünk rejlő, világot formáló erőnek. Felnőni a Végtelenhez, hogy a világ tovább teremtésében az Istennek társai lehessünk – csodálatos hivatás. Természetesen lehetsz kertész, orvos, tanár. Mindegy, hogy mi a foglalkozásod, hívatásod, téged Isten hív, de nem úgy, mint bérest, vagy szolgát, hanem mint barátot, testvért, örököst, hogy szebbé tedd a földet, hogy a megkezdett teremtés nagy művében munkatársként a magad kis részét te is megalkosd.

Nem az a fontos, hogy mid van, és hogy hol vagy. A fontos az, hogy merd kimondani: itt vagyok Uram, látom világformáló nagy művedet, a hozzád kiáltó milliókat, akik segítségedet kérik alázattal. Arra kérlek, hogy formálj engem és alakíts, s ha jobbat nem kapsz nálam, akkor engem küldj Uram, s a te nevedben megteszem azt, ami tőlem telik. Szívesen leszek áldó kezed, bátorító szód, élő vigaszod, igéd, mely a bajból kiutat mutat. 

Hiszem, hogy ehhez Isten mindent megad. Ha kell, csodát is tesz. Ha átadod magadat, Ő célba visz, és környezetednek áldássá válva leszel áldás magadnak is.  

Szent Pál azt mondta, hogy: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2.20) Talán ez a keresztény pedagógia végső célja. Elveszteni mindent, hogy a végtelen szeretetben mindent visszakapjunk.

Alázattal kérem Istentől számotokra a bátorságot e nagy kalandhoz. Merjétek nagylelkűen beledobni magatokat a mi Urunk, Istenünk karjaiba, aki gyermekeinknek általatok akarja a megmutatni igazi arcát. Közreműködésetekkel akarja megvigasztalni a szomorúakat, bátorítani a csüggedőket, meglátogatni a betegeket, a rabokat, enni adni az éhezőknek, enyhíteni a szenvedők gyötrelmeit.

 Mi mást kérhetnék tőletek és az égtől a 2006. év minden napján, minthogy lássam felragyogni arcotokon a mi Urunk, Istenünk csodaszép áldó vonásait.

Szeretettel, Csaba t.