Meghivó Dévára! 2013. október 5.-6.

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_dsc_0698.jpgEmbernek, ami elképzelhetetlen, Istennek az lehetséges!

Istennek hála szépen kivirágzott a dévai gyermekvédelmi központunk az elmúlt húsz év alatt. 1993 szeptemberében, az első tanév első napjaiban, ha maga a házunk Védőszentje, a Boldogságos Szűz Anya jelent volna meg nekem, és bizalmason elmesélte volna, hogy a következő húsz évben ilyen sok és ilyen szép tarka virág fog nyílni e kolostorban, és belőle kiáradva, a Kárpát-medencében, egészen biztos, hogy nem hittem volna el, még Máriának sem. Embernek, ami elképzelhetetlen, Istennek az lehetséges! Attól az első iskolanaptól mostanig közel 5.000 gyermeket fogadtunk be, volt akit csak néhány évre, de sokan voltak, akit 10-15, vagy ennél is több esztendőre.  Jelenleg  72 helységben kettőezer-háromszáznál is több gyereket nevelünk, gondozunk Isten nevében szeretettel. Elkezdtük a 20. tanévet, és ki tudná megmondani, hogy hány jó szóért, eredményes vizsgáért, feltörő vidám kacagásért kellene hálát adnunk? Ki tudná összeszámolni, hogy hány adományozó, mennyi mindennel ajándékozta meg gyermekeinket és azt, hogy a sok-sok adományból, mennyi áldás, élet fakadt?
2013. október 5-én és 6-án, mégis megpróbáljuk a lehetetlent, szívünk minden szeretetével szeretnénk megköszönjük Istennek, a támogatóinknak a sok-sok kegyelmet, segítséget, amit az elmúlt húsz évben kaptunk. Természetesen a hajdani gyerekeinknek is szeretnénk meghívni és megköszönni, hogy hagyták magukat oktatgatni, nevelni. Szívből remélem, hogy eljönnek azok a kollégák, önkéntesek is, akik ebben a nagy közös álomban részt vettek, és sokszor nagyon kemény munkával nevelték, gondozták a gyermekeket. Ha mindenki eljön, biztos, hogy nagyon sokan leszünk! Nem baj, soha nem féltünk a sokadalomtól, meg amúgy is nem árt ha megszokjuk a nagy tömeget, hisz szívből reméljük, hogy e szép életmentő munkánk végén, majd a mennyek országában is mindannyian együtt "gyúródhatunk" Jézusunk terített asztalánál.
A két napos program hogyan lesz? Aki ismer, az tudja, hogy hazudnánk ha azt mondanánk, hogy már megvan a részleges program, kisebb testvérek, ferencesek vagyunk. Szeretettel tervezgetünk, még minden képlékeny, minden jófajta javaslatot, ötletet szeretettel fogadunk. Egyetlen dolog biztos, a vasárnapi 12 órás szentmise, melyet az elmúlt 20 éven, minden vasárnap a gyerekekkel szeretettel következetesen bemutattunk!  A vasárnap déli mise az a drága aranyfonal, mely biztosan összefogta a sok-sok ezer igazgyöngyből, maszatos gyermekből, dacos kamaszból álló  gyöngysorunkat. Isten sok-sok ajándékáért, mi ezt a határtalan nyakláncot fontuk alázatos szeretettel a hosszú évek örömeiben, nehézségeiben mennyei Édesanyánk keblére. Kacagva, sírva, büszke örömtől dagadó szívvel, vagy kicsinységünk, gyarlóságunk megtapasztalásának szomorúságában, de mi minden vasárnap összegyűltünk, és Istennek mindenért és mindenkiért hálát adtunk, és adunk ma is! Hálát a jóért, az adományokért, egy-egy új gyermekért, munkatársért, de hálát adtunk a fájó kudarcokért, kötekedő ellenőrzésekért, a sebekért is, melyeket sajnos sokszor mi okoztunk egymásnak butaságból, vagy gyermeki kicsinyességből. A huszadik év megemlékező szentmiséjében is ugyanezt szeretnénk tenni, hálát adni a gondviselő Istenünknek és testvéreinknek, a világunkba kiáradó irgalmas jóságért, a reményre feljogosító végtelen szeretetért!
Szeretettel kérünk, fogadd el meghívásunkat, a részletes programot a nyár folyamán küldjük, de addig is írd be naptáradba 2o13 október első hétvégéjét, hogy így majd meg tudd tisztelni Déván a sok sok gyermek otthonát, kedves jelenléteddel!
Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek, munkatársainak a nevében,
Csaba t.