Kedves Testvérek!
Sok komoly probléma megoldása után gondoltam, jelentkezek szeretettel, hogy nagycsaládom életéről, következő lépéseimről beszámoljak.

 

 

Hogy az imént mi jót kellett megoldanom? Hát Maxi fiunk, kiosztotta a cserkész ingeket, és a II.-IV.-es lányoknak nagy fiú ingeket adott, óriási feszültségeket indított ezzel el. Valószínű, ha létezne világháború ebben a korcsoportban, hát most a békés cserkészek élete talán átalakulna egy háborús övezetté. Hogy képzeli Maxi? Hogy ő ilyen nagy, fiú ingben ki fog menni az emberek közé? Soha, és ez a jogos felháborodás négy-öt érzékeny lányléleken keresztül dübörögve, kellő mennyiségű női könnyel, erős fogadalmakkal, és vérben forgó tekintetekkel megtűzdelve.... Szóval ... megoldani nem tudtam a kérdést, de szeretettel megosztom veletek ezt a vérfagyasztó, világot rengető gondot. Milyen jó, hogy azért az évek során, ha nem is sokat, de valamit csak érünk, komolyodunk.

A hangot komolyra fordítva: mi van most a nagy családommal, velem?

 

Istennek hála a szalontai házhoz és a gálospetri otthonunkhoz is eljutottam a napokban. Útközben meglátogattuk Kis Marci atyát, aki biztatásunkra, segítségünkre létrehozta a maga gyermekvédelmi házát Bélfenyéren (telefon: 0040745952416) Jelenleg közel húsz aranyos gyereket nevel, oktat, már öt éve. Az ő otthona önálló életet él, de imáinkban hordozzuk ezt a szép kezdeményezést. Sok szép képet készítettünk a honlapra.

Nagyszalonta egy csodaszép sikertörténet, Szent Domokos büszke lehet Hildára, Ilonára, és a többi kedves munkatársra. Német támogatók voltak épp ott (azért is kellett nekem is mennem) és valóban büszke lehettem a "házunkra". Egy olyan német csapat volt ott, aki 1997-től támogat Romániában árvaházakat, így ismerik ezt a kérdéskört. Ezért is az ő dicséretük, őszinte elismerésük nagyon sokat ér. Azt mondták, hogy ennyi önállóságot, életrevalóságot, jókedvet, őszinte tiszta tekintetet ők még sehol sem láttak, mint itt Nagyszalontán, a gyerekek között. Isten áldása legyen továbbra is ezen a szépen fejlődő otthonon. December 14-én lesz a hagyományossá váló nagyszalontai jótékonysági bál, melyet a polgármester rendez. Nagy szeretettel bátorítlak, hogy a naptárotokba írjátok be. A bál után indulnánk Parajdra, hogy részt tudjunk venni az ottani karácsonyi koncerten a sóbányában. A Parajdi nagy karácsonyi megemlékezésünkre meghivtuk Ákost a zenészt. Ő ígérte is, hogy el fog jönni.

Gálospetri készül, be lehetne költözni, keresek egy életrevaló, erőskezű házvezetőt, olyant, aki akarja is, tudja is vezetni ezt a házat. Nagyon sok a jelentkező, de eddig még olyant nem találtunk, akire nyugodt szívvel rá mertük volna bízni ennek a szép otthonnak a beindítását.

Az elmúlt napokban meglátogattak Magyarországon tanuló Norvég egyetemisták. Öröm volt együtt lenni velük, álmodozni, tervezgetni egy közösen megépítendő kolozsvári egyetemista kollégiumról. Sokat változott a világ, magamban arra gondoltam, hogy milyen szép, ahogyan a hun ivadékok, és a viking leszármazottak összefognak, hogy a bajban lévő gyermekeken, fiatalokon segítsenek. Folyamatosan indulnak be itt is, ott is otthonaink. Ezek a gyerekek régebb IV vagy VIII osztály után abba hagyták a tanulmányaikat, közülük nélkülünk kevesen jutnának el az érettségiig. De a mi segítségünkkel, állandó biztatásunkkal, hogy: "tanulj fiam, tanulj" biza sokan nem csak leérettségiznek, hanem csillogó szemmel megfogalmazzák, hogy tovább szeretnének tanulni. Úgy gondolom, hogy bármennyire is nehéz ez a feladat, az alapítványunk meg kell fogja a kedves norvég testvéreink kezét, és meg kell építse a segítségből a rendünk által definitoriumi döntéssel átengedett telken a szép modern kollégiumot. Úgy gondolom, hogy 2008-nak ez kellene a nagy terve legyen.

Most itt ülök a dévai irodában, egy félóra múlva kezdődik a szentmise. Déván Bernardin testvér a kántor úrral egy nagyon komoly ifjúsági zenekart hozott létre. Jó hallgatni, ahogyan próbálnak a templomban. Örvendek, mert nagyon hiányzott ez a lelkes, vidám hang a kedves Kolozsi kántor úr elmenetele óta.

Délután öttől Kis Szent Teréz búcsút tartunk Torockón. Onnan Ernőt egy évre áthoztuk Dévára, és helyette két fiatal ment. Nagyon remélem, hogy ezzel a torockói ház annyira megerősödik, hogy a felvállalt gyermekvédelmi munkát el tudják végezni szépen. Jövet szeretném Gyulafehérvárat is meglátogatni, a tetőtér kialakítása a végéhez közeledik, jó megnézni a munkálatokat.

Hétfő reggel nyolctól Déván szeretnénk megünnepelni Magyarok Nagyasszonyát, központi dévai otthonunk mennyei védelmezőjét, legfőbb szövetségesünket, édesanyánkat. Úgy gondolom, hogy a Szűzanya iránti tisztelet erőt kell adjon ahhoz, hogy Torockóról hazajőve, reggel együtt ünnepeljek a gyermekekkel.

Hétfőn át kellene venni a gyimesi beruházást, László Dezső, a szovátai ház kivitelezője elkészült a háromszintes épület földszinti részével: konyha, ebédlő, raktárak, és egy szociális család nyert otthon ebben a részben. Benedek Leventével egyeztetnünk kellene ennek a háznak a minél előbbi beindításáról. Van néhány gyimesi gyerekünk Szovátán, őket szeretnénk hazavinni, de addig is nagyon sok szervező, egyeztető munka vár még ránk.

 

Fontos lenne délután Tusnádra is lemenni, remélem, hogy fektetés után majd sikerül egy kisé elbeszélgetni, együtt imádkozni a nevelőkkel, Tibivel, a ház vezetőjével. Itt sok aranyos új gyerek van, fiatal munkatársakkal.

Kedden a gyergyói medencébe szeretnék átmenni. Néhány kérdést kellene tisztáznunk a meglévő házakkal kapcsolatosan. Nagyon szépen fejlődik ez a hét napközis csoportból és a szárhegyi bentlakó otthonból álló, önálló rendszer, melyet Csergő Hajnal vezet nagy szeretettel. Fontosnak látom jelezni, hogy egy új gyergyószentmiklósi otthon beindítása is a levegőben van. Nagy örömet jelent nekem, hogy a medence főesperese Portik Hegyi Kelemen, régi jó barátom, szeretettel, és úgy látom teljes odaadással állt a medencében működő napközi otthonaink, gyermekvédelmi munkánk mellé.

Szerdán szeretnék Szovátára menni a Bucsinon keresztül, hihetetlen szép az őszi napfényben a vidék (ez a reklám helye, hátha valaki eljön velem és nem kell egyedül kutyagoljak) Meg akarok látogatni minden családot a Szent József otthonban. Úgy tűnik, ott se mindenkire talál a cserkészing és lehet, hogy nekem kell így egyesekre ráigazítanom azt az inget, vezetőséget. Szeretettel kérlek, hogy imádkozzatok ezért a szép otthonért.

Fontos lenne kimennem Székelyvarságra, Sófalvára, Nyáradremetére, hogy az ottani építkezéseket átvegyem. Meg szeretném nézni a máréfalvi építkezéseket is, de természetesen mindenek előtt a kedves gyerekeket és az ottani tündérlelkű nevelőket szeretném megölelgetni.

A csütörtök Déváé, itthon is mindig van valami kis dolog, habár Róbert, Palkó Ceci és a többi munkatársam hihetetlenül eredményesen dolgoznak, de most az amerikai út előtt biztos sok döntés vár ránk. Az őszi fizetésemeléseket remélem akkorra összeállítják, és nekem a havi több százezer forinttal megnövelt költségvetést csak alá kell írjam.

Szombaton kellene tartanunk Budapesten egy nyitott kuratóriumi gyűlést. A csobánkai házunk beindításának gondjait kellene átnézzük. Jelentkezők vannak, munkatárs is van, remélem erőnk is lesz lépni. Amúgy a nyugat-magyarországi házunkba a meglévő két kismama és az égből közénk cseppent kis Dorottya mellé, a ház egy külön részébe, befogadtunk egy kilenc gyerekes családot. Az anyuka 28 éves, az apa 32. A kilenc szép szőke, aranyos, egészséges gyerek közül a legnagyobb negyedik osztályos, a legkisebb most szeptember második felében született. Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott erről a kedves, Eger környékéről származó családról. Rám is nagyon jó benyomást tettek, így elkezdtük az átépítést, hogy legyen nekik saját kis konyhájuk, és egy galéria rész, ahol a fiúk külön aludhatnának, ezzel is otthonosabbá tehetnénk a lakást számukra. Szeretettel kérlek, hogy segítsetek a kedves Emesének, hogy legkésőbb Szent Miklós ünnepére, e sok nehézségen keresztülment nagycsaládnak a cipőjébe egy otthont tehessünk.

Hétfőn kellene indulni Frankfurtba. A provinciális atya, Leó testvér, rám bízta az "Igazságosság és Béke" nevet viselő ferences munkacsoportot, és Európa többi ferencesével kellene egy négy napos együttléten megbeszélnünk, hogy mi, a kis mustármagok, maréknyi kovászunkkal mit tudnánk tenni egy igazságosabb, szebb világért. (ilyenkor nagyon kicsinek, és naivnak érzem magamat).

Amint tudjátok, készülök Amerikába és Kanadába. Ha Isten segít, október 19-én indulunk, és november 13-ig maradnánk. Hosszú út, sokat mérlegeltem, hogy vállalkozzak-e erre a missziós útra. Ez alkalommal több olyan városba is megyek, ahova a múltkor is hívtak, de akkor idő szűke miatt nem jutottam el. Úgy éreztem, hogy ígéretemet most valóra kell váltanom. Én mindenek előtt pap vagyok, és úgy érzem, hogy engem is mozgat Jézus szava, aki szeretettel küld az egész világra, hogy hirdessük a szeretet evangéliumát. Ami a halnak a tenger, egy szerzetespapnak az a misszió, melybe örömmel veti magát bele. Persze a tanúságtevő, evangelizációs munka mellett tudatában vagyok annak is, hogy meg kell köszönnünk azt a sok-sok adományt, amit eddig is kaptunk a tengeren túli testvéreinktől. Ugyanakkor remélem, hogy sok örömet, betevő falatot, meleg, tiszta otthont fog jelenteni ez az út Kárpát-medencében itthon maradt bajban lévő gyermekeinknek, családjainknak.

Az útra két személyt szeretnék magammal vinni. Eredetileg Kolozsvári Tibit szerettem volna, mert ugye ő vezeti a tusnádi házat. Sajnos nem jött össze szeptember elejére a vízuma. Amerikából engem meg nagyon kértek, hogy döntsek minél előbb, így Horvát Tündikét kértem meg, hogy jöjjön velem a nagy útra.

Horvát Tündi kint született Amerikában, az elmúlt évben jött Dévára segíteni, és szeptember 1.-től, mint tanítónő hivatalosan dolgozik a román állam alkalmazásában, és a gyerekeinket neveli, oktatja. Úgy gondolom, hogy sokkal hitelesebb, ha ő mondja el, hogy hogyan érzi magát Erdélyben, milyen itt élni, dolgozni a gyerekeink között. Szívből remélem, hogy a sok kedves értékes kint élő fiatal közül minél többen visszajönnek a szülőföldjükre, és segítenek, hogy ez a térség, a Kárpát-medence, a szeretetnek, a jóságnak a földje, Tündérkert legyen, paposabban fogalmazva, Isten Országa.

Eredetileg csak Tündét hívtam magammal, de mikor megtudtam, hogy éves rendes szabadságát Vodnár Emese ebben az időszakban veszi ki, és van is neki amerikai vízuma, megkérdeztem, hogy nem-e akar a saját pénzén velünk jönni. Ő a meghívásra igent mondott, az amerikai partnereink szívesen vették az ő jelentkezését. Csodák csodája, még sikerült jegyet is venni ugyanazokra a járatokra, így elkísér ő is az útra. Amint tudjátok az iváni házunkat egy Amerikából hazaköltözött idős néni hagyta ránk. Ebben a házban már nem csak két fiatal anyuka él, hanem befogadtunk oda, egy kilenc gyerekes házaspárt is. Úgy gondolom, hogy a kedves Doktornő szépen el tudná mondani, hogy milyen szép dolog született a mi kedves Amerikából hazatelepedett Kati nénink jóságából, szeretetéből. Amerikában nagyon sok Kati néni van, és én örvendenék, ha sikerülne közvetíteni az ott összegyűlt anyagiakból a szegények felé.

Nagy szeretettel kérlek, hogy imádkozzatok értünk, hogy az élet tiszteletének, a szeretet világot formáló erejének hírnökeiként tudjunk menni, és az ottani munkánkat végezni.

Testvéri szeretettel, Csaba t.

 

{zoomcat catid=305}