Napi evangélium

„Miért van  az, hogy Keresztelő Jánosnak  és a  farizeusoknak a  tanítványai böjtölnek,  a tieid meg  nem  böjtölnek?”  

Hiszem, hogy Isten előtt a legkedvesebb böjt, ha mindennapi feladatainkat, állapotbeli kötelességeinket becsülettel, szorgalmasan teljesítjük!! Nem kell nekünk semmi rendkívüli, feltűnő dolgot kitaláljunk, elég ha ott ahol vagyunk azt amit vállaltunk, a diák az iskolában, a tanár a katedránál, a szakács a konyhában, az autóvezető a volán mellett, ha mindenki szépen, pontosan, összeszedetten végzi a dolgát!! 

Mindez mellett gondoljunk Isten első parancsolatára: "Uradat Istenedet imád!" Isten parancsa csodálatosan szép, hatalmas feladat, mert nem elég nem szidni az Istent, Ő elvárja tőlünk, hogy őszinte szeretettel szeressük urunkat Istenünket! Négy féle imádság van: Kérő ima, bűnbánati ima, hálaadó ima és a negyedik, melyet a legritkábban gyakorlunk, a dicsőítő imádság!! Úgy gondolom, hogy ha ezer életünk lenne, és minden életünket Isten dicsőítésére szentelnénk, akkor is adósai lennénk, a minket szeretetből létbe hívó Szentháromságnak!!

Szeretettel bátorítlak, tegyünk meg mindent, hogy egész napunk, minden munkánk legyen drága Istenünk örömteli imádása, Imádkozzunk örömmel, hisz velünk a vőlegény!!

Csaba t. 

Abban az időben  Keresztelő János tanítványai  és a farizeusok  böjtöltek. Ezért néhányan odamentek  Jézushoz és  megkérdezték tőle:  „Miért van  az, hogy Keresztelő Jánosnak  és a  farizeusoknak a  tanítványai böjtölnek,  a tieid meg  nem  böjtölnek?”  Jézus így  válaszolt:  „Vajon  böjtölhet-e  a násznép, míg  velük  van  a  vőlegény? Amíg  a  vőlegény  velük  van,  nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt.  És akkor, azon  a  napon  majd  böjtölnek. Senki  sem  varr  régi  ruhára  új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit,  és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe;  vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.”

Mk 2,18-22