Napi evangélium

Szép havas, hideg reggelre ébredt Székelyföld. Tudok annak örvendeni ami van? A mai evangélium arról szól, hogy a tanítványok útközben szedegetett kalászokból kimorzsolt búzaszemeket fogyasztanak. Jézus szavai alapján azért, mert éhesek! Érdemes elgondolkozni Isten gondviselő jóságán! Az, aki ötezer idegen embernek kenyeret, halat szaporít, Kánában több száz liter jó borral megajándékozza a násznépet, az tanítványainak csak az útszélről felcsipegetett búzaszemeket adna? Igen, mert úgy tűnik, hogy gondviselő jóságával akkor így látta jónak!

Gyermeki bizalommal el kell fogadnunk mindazt, mit kapunk. Télen a hideg, a hó Isten ajándéka, annak kell örvendenünk, tavasszal az új életet fakasztó, hosszú szárú eső az ajándék, nyáron a búzaérlelő kánikula, ősszel a mindent rozsdabarnára színező elmúlás! Minden mit nem tudunk, vagy amit nem is kell megváltoztatnunk, az Isten drága ajándéka! Teremtőnk bölcsen tudja a világunk rendjét, s nagylelkűen adja számunkra mindazt, mire nekünk a leginkább szükségünk van! Fogadjuk el önmagunkat, környezetünket alázattal, és elkényeztetett gyermekek példájára ne nyafogjunk, ne háborodjunk fel azért mert ez a világ ilyen, vagy olyan! Jézus segítségét kérve szedegessük fel a számunkra útszélre hullott kalászokat, és tartsuk fenn létünket örömmel, jókedvvel, úgy ahogyan Szentfölsége azt jónak látja!  

Szeretettel,

Csaba t. 

Kép: Borzsova, Dr. Fodor István

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai  útközben tépdesni kezdték a kalászokat.  Ezért a farizeusok megszólították:  „Nézd, olyat tesznek  szombaton,  amit  nem szabad!”  Jézus  ezt  felelte  nekik:

„Sohasem olvastátok, mit tett  Dávid, amikor társaival együtt  nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap  idejében bement az Isten  házába, és megette  a megszentelt kenyereket,  és  adott belőle  társainak  is, pedig  ezeket  a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta  nekik:

„A szombat van az emberért, nem  az ember a szombatért. Azért az  Emberfia ura a szombatnak is.”

Mk 2,23-28