2018. január 3. - Szerda

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_cstatvaltoztatas.jpg"Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben. Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad." Jn 1,29
Milyen szépen, szeretettel beszél Keresztelő Szent János Jézus Krisztusról! Rámutat Jézusra, és tisztelettel, kedves szavakkal arra int, hogy szeressük, hallgassunk rá! Gondolkodjak el, vajon én, hogy beszélek Jézusról, az Istenről? Szidom a Teremtőmet, káromkodom, vagy tisztelettel, szeretettel beszélek róla? Arról is gondolkodjak el, hogy beszélek az Oltáriszentségről?! Szent Ferenc atyánk intelmeket írt szeretett testvéreihez, de kései fiaihoz, hozzánk is! Érdemes megfontolni ezen írás első fejezetét, melyben az Oltáriszentségben köztünk lévő Jézusra mutat rá épp olyan szeretettel, tisztelettel, ahogyan Keresztelő János a Jordán folyónál magára a testet öltött szeretetre, Jézus Krisztusra mutatott rá:
Az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Ezek tiszteletre méltó atyánk, Szent Ferenc szent intelmeinek szavai, melyeket valamennyi testvérhez intézett.
1.   Az Úr testéről
Az Úr Jézus így beszél tanítványaihoz: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismertétek volna; de mostantól fogva ismeritek és látjátok őt. Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Jézus így felelt: Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Fülöp, aki engem lát, Atyámat is látja. Az Atya megközelíthetetlen fényességben lakozik, és lélek az Isten, és Istent soha senki sem látta. Ezért csak lélekben látható, mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De a Fiút se látja senki másként, mint az Atyát, mert hiszen egyenlő az Atyával, sem másként, mint a Szentlelket. Mindazok tehát, akik a mi Urunkat Jézust csak embersége szerint látták és nem látták őt lelke és istensége szerint, és nem hitték róla, hogy Isten valóságos Fia, elkárhoztak. Hasonlóan azok is, akik látják ugyan a szentséget, mely az oltáron a pap kezében az Úr szavai által a kenyér és bor színében megszentelődik, de nem látják lelke és istensége szerint és nem hiszik róla, hogy az valósággal a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére, elkárhoznak. Hiszen maga a Magasságbeli tanúsítja: Ez az én testem és vérem, az én új szövetségemé [mely sokakért kiontatik]; és: aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. Tehát az Úrnak híveiben lakozó lelke az, aki veszi az Úr szentséges testét és vérét; mindenki más, akiben nincs ebből a lélekből, és mégis venni merészeli a szentséget, ítéletét eszi és issza[1].
Nos tehát emberek fiai, meddig lesztek még nehéz szívvel? Miért nem ismeritek meg az igazságot és miért nem hisztek Isten Fiában? Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig[2].
Adná az Isten, hogy Keresztelő Szent János tiszteletével, szeretetével gondoljunk, beszéljünk az Oltáriszentségben bennünket is meglátogató alázatos Jézus Krisztusról! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: "Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben." János azután így folytatta tanúságtételét: "Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!"
Jn 1,29-34