2018. május 14. - Hétfő

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_IMG_2053.jpg"Én legyőztem a világot." Jn 16,33
Jézus szavaira teljen meg reménnyel a szívünk!! Fogjuk meg Mária kezét és hagyjuk, hogy kivezessen a félelem, a bűn, az erőszak földjéről, Szent Fia Országába, az Istent Szerető emberek városába!! 
Bizalommal, 
Csaba t. 
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33