2018. november 1. – Csütörtök, Mindenszentek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szent_helyek_IMG_1599.jpg"Azt akarom, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és örömötök teljes legyen." Jn 15,11
Isten nem azt akarja, hogy fakírokként éljük az életünket, ő mind szerető  mennyei Atyánk szeretne befogadni a maga szentháromságos szeretet-közösségébe! Jézus nem csak megosztani akarja velünk a maga boldogságát, hanem jó pedagógusként meg is mutatja a boldogságra vezető utat!  Lehet, hogy keskeny és meredek ez az út, de sokan jártak előttünk rajta, érdemes beleolvasni a mindenszentek névsorába! Nincs két egyforma szentje az egyháznak, mindannyian egyéniségek, a maguk útját járták, úgy ahogyan a teremtő Isten vezette a lépteiket! Ami közös bennük az az, hogy nem csak az egyház nevezi őket boldogoknak, hanem valóban boldogok is voltak életükben, és hittel valljuk, hogy haláluk után el is nyerték az örök boldogságot! Lelkünk mélyén mi is a boldogságra vágyunk, bizalommal induljunk el a Krisztus által mutatott úton, azon az úton, melyet Isten szentjei kitapostak előttünk!
A Szentírásból azt látjuk, hogy a gonosz lélek is "szeretné" boldoggá tenni Krisztust, és ugyanazokkal az eszközökkel  minket is, de ő nem igazi boldogságot kínál mikor arra próbál rávenni, hogy fogyasszunk, birtokoljunk és hatalomra törekedjünk! Ezek a Sátán által felkínált "örömök" még soha senkit nem tettek boldoggá! A gonosz útja, bármennyire is vonzónak tűnik, zsákutca, nem vezet semerre, csak fájdalmat, pusztulást ad azoknak a naiv embereknek, akiket be tud csapni a kísértő!!!
Döntsünk Krisztus mellett, nyújtsuk ki kezeinket az ő általa felkínált tiszta, maradandó boldogságok után, és induljunk el a Mindenszentek boldogságra vezető útján!
Bizalommal, 
Csaba t. 
Kép: Portugáliai szép Madonna

Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: 
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. 
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. 
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. 
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. 
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. 
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. 
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. 
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” 
Mt 5,1-12a