2019. október 15. – Kedd

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_72313134_3296115460429040_2254236056574492672_o.jpg"Adjátok oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” 
Lk 11, 41
Az, hogy tiszta lettem, én, vagy a népem, - akinek a nevében befogadtuk annak idején Mártikát -  azt nem tudom, de azt igen, hogy nagyon jó jónak lenni, jót tenni, egy bajbalévő gyereknek otthont adni, szeretettel felnevelni, és boldog örömmel férjhez adni!! A képen lévő gyerekek, fiatalok nem az én vérszerinti gyerekeim, de mégis mind egytől egyig az enyémek is, hisz igent mondtam a nevelőkkel én is rájuk, és minden egyes nap mikor felkelnek újból és újból igent mondunk rájuk szeretettel!! 
Jó dolog szeretetben élni, a rászorulókkal azt amink van megosztani, értük felelősséget vállalni. Természetesen sokszor macerás ennyi gyereket jó úton mozgásba tartani, de megéri, jó buli, ezért érdemes megszületni, élni!! 
Merjünk szeretni, jót tenni, jónak lenni, ott ahol vagyunk a rászorulok segítségére lenni!! Legyünk Isten jó szava, áldása, kedves ajándéka ott ahol élnünk adatott, azok számára, akik leginkább rászorulnak Isten gyógyító, vigasztaló, gyámolító szeretetére!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Mártika esküvője Nagyváradon, hol a násznép teljes egészében a Szent Ferenc Alapítvány nagycsaládjából kitelt!--------------------Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!” 
Lk 11,37-41