Kedves Csaba testvér!

Szerencsésen haza érkeztem a nagy útról. Annyira-annyira-annyira szép volt!!!

(Tudod, én Székelyudvarhelyről gyalogoltam a búcsúba, közel ötszáz zarándok társaságában.) Ez a néhány km tényleg igazi zarándoklat volt számomra. Sokféleképpen megtapasztalhattam benne a Jóisten szeretetét és sajátos humorát.

A legviccesebb a pajtában alvás volt, s az iszonyatos hideg, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Mikor este megtudtam, hogy másnap háromkor fogunk kelni, kicsit megijedtem, s nem voltam túl boldog az információtól, aztán egész éjszaka azt vártam, hogy végre három óra legyen, hogy mozdulhassak, indulhassak, mert annyira fáztam, hogy nem tudtam aludni :>

A legszebb az volt, amikor keresztül haladtunk Máréfalván. Minden nagy székelykapuban állt egy kicsi idős néni, aki velünk énekelt, összekulcsolt kézzel imádkozott, vagy csak könnyezett, s a Jóisten áldását kérte ránk.

Szép volt a közel ötszáz ember közötti egység megtapasztalása is. Érezni lehetett a közösen elmondott imádságok erejét. Jó volt a Rózsafüzér tizedeit felajánlani szeretteimért - s így magammal vinni őket is Mária elé.

S gyönyörű volt a vidék, amelyen jártunk. A napnyugta, a napkelte, a felhőkben járás...még a jégeső is szép volt ;)

S  jó volt megérkezni is.  Magamba figyelve azt vettem észre, hogy már nincs bennem az a torokszorító, magasztos érzés, amikor a nagy megilletődöttségtől mozdulni sem merek, s mindenre rácsodálkozom...helyette viszont van egyfajta természetesség. Biztos azért, mert már sokadszor jártam Csíksomlyón, olyan érzésem volt, mintha haza érkeztem volna.

Mészáros Ildikó