Nagycsütörtök az Eucharisztia (Oltáriszentség) és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepe

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_utolsovacs01.jpgDélelőtt olajszentelési misét tartanak a püspöki székesegyházakban. A püspök együtt misézik az egyházmegye papjaival, megszenteli a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság ilyenkor megújítja szenteléskor tett ígéreteit. Este minden templomban szentmisével emlékeznek az Utolsó Vacsorára, az Oltáriszentség alapítására.

Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a hívőket a szent három nap ünneplésébe. A szentmise alatt kerül sor a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olajának, valamint a – keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használatos – krizmának a megszentelésére. A püspök együtt misézik az egyházmegyében működő papokkal, akik megújítják a szenteléskor tett ígéreteiket.
Nagycsütörtök esti liturgiájában az Eucharisztia alapítására emlékezünk, az Utolsó Vacsora felidézésével, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szentírási olvasmányok felidézik az egyiptomi kivonulás éjszakáját, amikor az angyal megkímélte az izraeliták házait, mert a bárány vérével megjelölték az ajtófélfákat. A húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe: saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Nagycsütörtöknek éppen ezért ünnepélyes és örömteljes hangulata van. Nagycsütörtök az Egyház legősibb ünnepei közé tartozik. Az ősegyházban ezen a napon fogadták vissza a bűnbánókat. A nagycsütörtöki evangéliumban halljuk, hogyan mosta meg Jézus tanítványainak lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni. Ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartásában Jézus példájára emlékezik az Egyház. A lábmosás a szolga feladata volt és Jézus szolgává tette magát.
A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. Ezért van a pap fehér miseruhában, ezért szól a mise elején az orgona, ezért van virág az oltáron; ezért szólalnak meg Dicsőségre minden templomban a harangok, a csengők, az orgona. Az esti szentmisén, amikor a pap a Glóriát énekli, megszólalnak a csengők, a harangok és az orgona, de azután elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, hogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jeleit adja.
A szentmise utáni oltárfosztás, amikor eltávolítanak az oltárról minden díszt még a terítőt is, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztet. A szertartás végén ez a csend is jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik. Ez Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. A szentmise végén nincs áldás, csendben fejeződik be. A díszeitől megfosztott oltár Jézusra emlékeztet, akit ma éjjel elfognak, megfosztanak ruháitól.
Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma. Az utolsó vacsora után Jézus apostolaival az Olajfák hegyére ment. Imádság közben szenvedett és gyötrődött. Kérte apostolait, hogy imádkozzanak vele, de azok elaludtak. „Egy órát sem tudtatok virrasztani velem?” - kérdezte tőlük. Erre gondolunk, amikor a szentségi Jézust a főoltárról a mellékoltárra kísértük, s amikor a mise után szentségimádást végzünk... „Legalább egy órát” szeretnénk virrasztani Vele. Elkezdődik a nagycsütörtöki virrasztás (szentségimádás) az értünk vérrel verítékező Jézussal.
www.uj.katolikus.hu