385 millió gyerek él szélsőségesen szegény körülmények között

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_26420178_92d98be8d73ec7b42a50a6833d59280f_wm.jpgA Föld tizenhét év alatti népességének körülbelül húsz százaléka, vagyis több mint 380 millió gyerek és fiatalkorú nő fel szélsőségen szegény körülmények között egy szerdán nyilvánosságra hozott kutatás szerint – írta meg az MTI.

A kutatás az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) közös projektje volt. A jelentés meghatározása szerint azok tartoznak a szélsőségesen szegény kategóriába, aki naponta kevesebb, mint 1,66 euróból kénytelenek megélni.
A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy az egyes kontinenseken nagyon eltérő, hogy mennyi szociális juttatásban részesülnek ezek a gyerekek, és világszerte alig több mint az egyharmaduk kap valamilyen szociális támogatást. A helyzet Afrikában a legrosszabb, ahol mindössze az érintettek 16 százaléka kap állami segítséget. Ezzel szemben Európában a gyerekek 87 százaléka részesül a szociális ellátásokból.
A szervezetek szerint, ha kiterjesztenék a szociális juttatások körét, könnyebben fel lehetne számolni azokat az akadályokat, amik gyakran meggátolják a gyerekek jogainak érvényesülését.
Fotó: Said Khatib
www.index.hu