Miért böjtöljünk?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_cultura-bojt-kenyer-viz.jpgHamarosan megkezdődik a húsvét előtti böjt időszaka. Ilyenkor érdemes átgondolnunk, hogy ha böjtölünk, milyen indítékaink vannak erre. Ha pedig eddig nem tettük, akkor miért kellene elkezdenünk (nem feltétlenül azért, mert jön a fürdőruha-szezon). Ebben a cikkben néhány bibliai indokot veszünk szemügyre.

 
Böjtöljünk, hogy…
1 .   … megfogadjuk Jézus tanítását
Jézus a Hegyi Beszédben sok egyéb mellett az imádságról és a böjtről is tanított. Ezt mondta: „Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók” (Mt 6:16). Fontos észrevennünk, hogy ő ezt mondta: amikor böjtöltök, nem pedig ezt: ha böjtöltök. A tanítása során hasonlóan fogalmaz az imádsággal és adakozással kapcsolatban: amikor imádkoztok, amikor adakoztok. Amennyire kétség nem fér hozzá, hogy a keresztények imádkoznak és adakoznak, annyira nem férhet kétség ahhoz sem, hogy böjtölnek is. Jézus számára természetes volt, hogy a követői böjtölni fognak, épp ezért adott nekik utasításokat annak helyes megtartására vonatkozóan.
2  … kövessük Jézus példáját
Jézus nem csak tanított a böjtről, hanem példát is mutatott benne. Szolgálata kezdetén egy hosszabb böjti időszakra vonult el, amikor egyedül Istennel, imádságban töltötte idejét: „…negyven nap és negyven éjjel böjtölt…” (Mt 4:2). Ez segített neki abban, hogy felkészüljön az előtte álló időszakra, és Isten munkáját hatékonyan tudja elvégezni. Érdemes a példájából tanulnunk, és nekünk is böjtöléssel és imával megalapozni az előttünk álló szolgálat sikerét.
3 … erőt adjon az imáinknak
A Bibliában több esetet is láthatunk arra, hogy egy fontos helyzetben az imádságot böjtöléssel erősítették meg Isten szolgái. Amikor például Ezdrás a fogságból hazatérő népet vezette, böjtöt hirdetett: „Majd böjtöt hirdettem ott az Aháva folyó mellett, hogy megsanyargassuk magunkat az Úr, a mi Istenünk előtt és szerencsés utat esdjünk le magunknak, fiainknak és mindennemű jószágunknak… Ezért böjtöltünk és könyörögtünk Istenünkhöz. Szerencsésen is jártunk” (Ezdr 8:21, 23, de ugyanezt láthatjuk más ószövetségi próféták esetében is: Neh 1:4, Dán 9:3, Jóel 2:12).
Jézus szolgálatának idején is láthatjuk, hogy időnként az imádságot böjtnek is ki kellett egészítenie, hogy nagyobb hatékonyságot adjon a könyörgésnek. Amikor a tanítványai sikertelenül próbálkoztak egy démonűzéssel, Mesterük ezt mondta nekik: „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” (Mk 9:29).
Amikor böjtölünk, ideiglenesen lemondunk egy fizikai szükségletünkről (vagy valami egyéb élvezetről, pl. édesség, internet stb.), hogy még jobban az imádságnak szenteljük magunkat.
Ebben az imában pedig erő lakozik.
4. …Isten vezetését keressük
Egy alkalommal háború tört ki Izrael népének egésze, valamint Benjámin törzse között – ennek kimeneteléről és kiváltó okáról a Bírák könyvének 20. fejezete ad tudósítást. A harc kezdetén, annak ellenére, hogy Izrael 11 törzse tizenhatszoros túlerővel bírt, mégis Benjámin törzse kerekedett felül. Addig nem is fordult a helyzet, míg Izrael fiai imádsággal és böjttel nem kértek vezetést Istentől: „Erre Izrael fiai mindnyájan felmentek az Isten házába, leültek, sírtak az Úr előtt, böjtöltek azon a napon egészen estig, és egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutattak be neki, s megkérdezték őt helyzetükről” (Bír 20:26-27). A böjtnek és a nép megalázkodásának pedig meg is lett az eredménye, megkapták Isten vezetését, mely győzelemre segítette őket: „Azt mondta az Úr nekik: “Csak menjetek fel, mert holnap kezetekbe adom őket” (Bír 20:28).
Az Újszövetségben is találunk példát arra, hogy böjtöléssel keresték Isten akaratát. Mielőtt Pál és Barnabás vezetőket nevezett volna ki a helyi gyülekezetekben, böjtöléssel és imádsággal kérték Isten vezetését (ApCsel 14:23).
5. …megalázzuk magunkat Isten előtt
Amikor helyes indítékkal böjtölünk, az annak a jele, hogy megalázzuk magunkat Isten előtt. A böjt és alázat összefüggése világosan kiderül Ácháb király történetéből, amikor Illés próféta megfeddte őt Nábót szőlőjének igazságtalan elkobzásáért. A próféta üzenetére Ácháb király így reagált: „Amikor Ácháb meghallotta ezeket a beszédeket, megszaggatta ruháját, szőrzsákkal födte be testét, s böjtölt és zsákban aludt, s lehorgasztott fővel járt. Erre az Úr szózatot intézett a tisbei Illéshez, ezekkel a szavakkal: Láttad-e, hogy Ácháb megalázta magát előttem?” (1Kir 21:27-29). A böjt és az Isten előtti alázat tehát együtt járt az esetében.
„…szőrruhát öltöttem, böjttel sanyargattam magamat…” (Zsolt 35:13)
6. … ellenálljunk a kísértésnek, és Istennek szánjuk oda magunkat
Már említettük Jézus megkísértésének történetét (Mt 4:1-11). Miközben Jézus böjtölt és imádkozott, megkísértette őt az ördög. Mivel a böjt és az ima lelkileg erőssé tette őt, nem okozott gondot számára, hogy a kísértést elutasítsa. Ha van az életünkben egy olyan makacs bűn, melytől nem tudunk megszabadulni, érdemes böjtöléssel és imádsággal kérni Istentől a győzelmet, és annak kegyelmét, hogy teljesen Neki szánhassuk oda magunkat.
7. …imádjuk és dicsőítsük Istent
Lukács evangéliumának 2. fejezete mindössze néhány szóban, mégis lélegzetelállító módon számol be egy nagyszerű életről. Anna esetében ezt írja: „Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált” (Lk 2:37). Esetében a böjt Isten imádatának és szolgálatának része volt.
Azzal, hogy lemondott fizikai szükségleteiről, szavak nélkül is imádta az Urat.
Érdemes átgondolnunk, hogy időnként az imádat és dicsőítés nehezebb részét is választhatjuk, mely nem egyszerűen éneklést, hanem valódi lemondást jelent. Ilyenkor kifejezzük, hogy nem a hasunk az istenünk (Fil 3:19).
8. …kifejezzük megtérésünket és bűnbánatunkat
A böjtölés gyakorlatához többnyire nem a felhőtlen öröm gondolatát társítjuk, hanem a bűnbánat és megtérés gyakorlatát. Ennek oka pedig az, hogy a Szentírás is ezekkel a lelki irányultságokkal hozza összefüggésbe. Bibliai példaként ismét figyeljük meg Isten ószövetségi népét: „…aznap böjtöltek és azt mondták: Vétkeztünk az Úr ellen…” (1Sám 7:6). Amikor böjtölünk nyomatékosan tudjuk kifejezni bűnbánatunkat, szomorúságunkat vétkeink fölött és megtérésünket azokból. Ez pedig az Istennel való megújult kapcsolatunk kezdete lehet.
Nos, te készen állsz a böjtre?
Tóth-Simon Károly
Fotó: felvidek.ma

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2019. július 16. kedd, Valter napja van. Holnap Endre és Elek napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Szentföld

A mohamedánok elfoglalták a Szentföldet, meggyalázták a szent helyeket, meg akarták szállni Európát, és le akarták igázni a kereszténységet. Lecsaptak a zarándokokra, sokakat megöltek, szemüket kiszúrták, kezüket levágták, a nőket meggyalázták.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube