„Egy elmaradt abortusz vagyok”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_zeifferin.jpg1993-ban egy életvédő csoportoknak rendezett országos konferencián a rendező megosztotta, hogy édesanyja házasságon kívül, „botrányos módon” esett teherbe vele, és ezért gyerekkorában sokan gúnyolták. Giorgio La Pira, Firenze későbbi polgármestere védte meg, az ő tanítása nyomán Zeffirelli mélyen tisztelte anyját és a Szűzanyát. Marina Corradi jegyzetének fordítását közöljük.

„Az a csoda, hogy érzitek sarjadni a méhetekben az új életet, látjátok kibújni, világra jönni, erősebbé tesz benneteket, nőket. Még ha a végén a gyerekek csalódást okoznak is, az élet teremtésének éveit soha senki nem veheti el tőletek” – Franco Zeffirelli tanúságtétele a toszkánai Montecatini Termében 1993-ban rendezett konferencián olyan volt, mint egy himnusz az anyaságról. A rendező 70 éves volt akkor, de ahogyan beszélt az édesanyjáról, minden anyáról, a Szűzanyáról, az olyan volt, mintha egy szerelemes férfi beszélne. Pedig kegyetlen őszinteséggel azt is megvallotta: „Egy elmaradt abortusz vagyok.”
Firenze, 1922 nyara. Az országban előretörnek a feketeingesek, készülnek bemenni Rómába. Egy férjes, háromgyermekes asszony terhes marad egy másik férfitól. Sokan tudják, botrány van. Mindenki azt mondja: »Vetesd el!« Ő azonban erős, nem adja meg magát. Meg fogja szülni azt a gyermeket. „Meghalnék a lelkiismeret-furdalástól, a gondolattól, hogy lett három gyermekem, és elpusztítottam egy új életet” – mondja. A gyermek 1923 februárjában megszületik. A kórházban találnak neki egy családnevet, de mindenki tudja, kinek a gyermeke. Társai kórusban kiabálják rá a firenzei San Marco-oratóriumban, kinevetik érte. Az egyik nap valaki ezt kiáltja neki: »Anyád egy utcanő!«
És elkezdődik a verekedés, gyerekek közötti dühödt bunyó. Az oratóriumban él akkor egy világi testvér, egy szemüveges úr. Giorgio La Pira az (később Firenze legendás polgármestere, a hit és ima embere, a béke valódi építője – a szerk.). Közbelép, hogy szétválassza a verekedőket, és megkérdezi, mi történt. A kis Franco mogorván hátralép a hatalmas palota lépcsőjének tetején. Felette Fra Angelico Angyali üdvözlete. „Nézd csak – mondja La Pira a fiúcskának –, az angyali üdvözlet méltóságteljes ábrázolása a hajnali fényből emelkedik ki, a hajnal csendjéből. Az angyal várja egy teremtmény igenjét. Isten várja egy asszony igenjét. Mária keze a méhén van, meghajtja a fejét…”
La Pira hangja erős, megrendült: „Soha ne szégyenkezz! Az anyaság mindig szent dolog. Bármit is mondanak édesanyádról, neked mindig úgy kell gondolnod rá, mint egy szentre, mert olyan, mint a Szűzanya, és amikor majd szükséged lesz valamire az életben, kérd a Szűzanyától, és imádkozz édesanyádhoz is.” A gyerek, aki még izzadt a verekedéstől, hallgat. De soha nem felejti el ezeket a szavakat.
Addig a napig úgy gondolt magára, mint „egy kis zabigyerekre”, még saját nagymamája is bevallotta neki, hogy nagyon nem akarta a születését, és bocsánatot is kért tőle ezért. Mély sebek ezek, amelyekből nehezen gyógyul meg az ember. Zeffirelliben mégis szilárd bizonyosság élt: „Szeretetben nőttem anyám méhében, sok szeretetet szívtam magamba, éreztem, belém költözött. Anyámat hétéves koromban veszítettem el, de szeretete átitatott” – vallotta meg az életvédő konferencia résztvevőinek a rendező.
Édesanyja mindennek ellenére akarta őt, minden elítélő tekintet, minden rossz szó ellenére, az immár fasisztává vált Olaszországban. A fiú, akinek nem kellett volna megszületnie, megszületett. Igen, kigúnyolták, úgy érezte, tévedésből született meg, illegálisan. És akkor egy nagy keresztény ember odaállította Fra Angelico Angyali üdvözlete elé, az elé a pillanat elé, amikor az egész teremtett világ némán várt egy nagyon fiatal lány beleegyezésére.
Zeffirelli tanúságtétele hódolat az anyaság előtt, minden anyaság előtt, a nem kívánt, „elhibázott” vagy „nem megfelelő” anyaság előtt is. Mintha azt mondaná: ne ezt nézzétek, nézzétek a csodát: minden gyermek egy csoda. És ebben a mai Olaszországban, ahol üresek a bölcsőink, ahol mindennap sok gyermek válik semmivé az illetékes orvos receptje által, figyelnünk kellene arra, amit ez a mester mond, aki oly sokszor elvarázsolt minket. Mit veszítettünk volna, ha nem születik meg? Tragikus módon mit veszítünk el, ahányszor csak abortálunk egy gyermeket? A rendező szavai, 26 év után visszaolvasva, olyannak tűnnek, mint egy végrendelet: üzenet a földnek, ahol világra jött, az utcáinknak, a házaink udvarának, amelyek egy ideje túlságosan csendesek.
Forrás: Avvenire
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Nem hiszem, hogy kétezer éven keresztül az Egyház tévedett volna, hogy egy fatális félreértés jóvoltából lennék én katolikus pap. Nem hiszem, hogy Isten engedte volna, hogy a krisztusi alapítású Egyház tévedésben éljen, és holnap majd azt mondja, akkor most szépen összegyúrjuk, bedobjuk a kukába, és kezdődjön valami egészen új. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. december 7. szombat, Ambrus napja van. Holnap Mária napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Gyöngéd szeretet

Hasonlítunk a földműveshez, aki nekiáll, és verejtékes munkával, bizakodó lélekkel megműveli a földet, mert tudja, rajta is múlik, milyen termést hoz majd. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube