Lehetnénk mi is angyalok Jákob lajtorjáján, szárnyaink alá véve az „utolsókat”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_papihomilia190709.jpgA Szentatya a Szent Péter-bazilika Cathedra Petri oltáránál július 8-án szentmisét mutatott be a migránsokért lampedusai látogatásának hatodik évfordulóján. A szertartáson 250 bevándorló és menekült, illetve olyan emberek vettek részt, akik tevékeny szerepet vállaltak megmentésükben, befogadásukban.

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Ma Isten szava üdvösségről és szabadításról beszél nekünk.
Üdvösség. Jákob Beersebából Háránba vezető útja során úgy dönt, megáll, hogy megpihenjen egy elhagyatott helyen. Álmában egy létrát lát, mely alul a földre támaszkodik, fölül az égig ér (vö. Ter 28,10–22a). A létra, amelyen Isten angyalai fel- és lejárnak, az isteni és az emberi közötti kapcsolatot szimbolizálja, amely történetileg megvalósult Krisztus megtestesülésében (vö. Jn 1,51), ami a kinyilatkoztatás és üdvösség Atyától felkínált szeretetteli ajándéka volt. A létra az isteni kezdeményezés allegóriája, mely minden emberi cselekvést megelőz. Ellentéte Bábel tornyának, melyet emberek építettek, akik saját erejükből el akartak jutni az égig, hogy istenekké váljanak. Ebben az esetben viszont Isten az, aki „lejön”, az Úr az, aki kinyilatkoztatja önmagát, Isten az, aki üdvözít. Emmánuel, a velünk levő Isten valósítja meg az Úr és az emberiség közötti kölcsönös összetartozás ígéretét az életet bőségesen ajándékozó, megtestesült és irgalmas szeretet jelében.
Ezzel a kinyilatkoztatással találkozva Jákob az Úr iránti bizalom cselekedetével él, mely a felismerés és imádás tettében jut kifejezésre, és amely az üdvtörténet lényeges pillanatát jelzi. Azt kéri az Úrtól, hogy oltalmazza őt azon a nehéz úton, amelyen tovább kell mennie, és így szól: „Az Úr lesz az én Istenem” (Ter 28,21).
A pátriárka szavait visszhangozva a zsoltárban ezt ismételtük: „Istenem, benned bízom”. Ő a mi menedékünk és erődünk, pajzsunk és páncélunk, horgony a próbatétel pillanataiban. Az Úr menedék a hívők számára, akik őt segítségül hívják a gyötrelemben. Végtére is pontosan azokban a helyzetekben válik tisztábbá imádságunk, amikor rájövünk, hogy a világ által kínált biztonság keveset ér, és csak Isten marad számunkra. Egyedül Isten tárja ki az eget annak, aki a földön él. Egyedül Isten üdvözít.
Ez a teljes és rendkívüli bizalom az, ami közös az evangéliumban a zsinagóga elöljárójában és a beteg asszonyban (vö. Mt 9,18–26). Ezek szabadítástörténetek. Mindketten közelednek Jézushoz, hogy valami olyasmit kapjanak tőle, amit senki más nem adhat meg nekik: szabadulást a betegségből és a halálból. Egyrészt itt van a város egyik tekintélyes emberének leánya, másrészt egy asszony, akit betegség sújtott, ami kitaszítottá, kirekesztetté, tisztátalan személlyé teszi őt. Jézus azonban nem tesz különbséget: mindkét esetben nagylelkűen szabadulást ad. A szükség mindkettőjüket, az asszonyt és a leányt is az „utolsók” közé taszítja, akiket szeretni kell és fölemelni.
Jézus kinyilvánítja tanítványainak, hogy szükséges, hogy előnyben részesüljenek az utolsók, akiket a szeretet gyakorlásában az első helyre kell tenni. Annyiféle szegénység van napjainkban; ahogyan Szent II. János Pál írta, a „szegénység sokféle értelmében »szegények« az elnyomottak, a kirekesztettek, az öregek, a betegek, a kicsinyek s mindazok, akiket egy társadalomban »utolsónak« tekintenek, és ennek megfelelően bánnak velük” (Vita consecrata, 82).
A lampedusai látogatás hatodik évfordulóján gondolataim az „utolsók” felé szállnak, akik mindennap kiáltanak az Úrhoz, és könyörögnek, hogy megszabaduljanak az őket sújtó gonoszságtól. Utolsók, akiket becsaptak és hagytak meghalni a sivatagban; utolsók, akiket megkínoztak, bántalmaztak és megerőszakoltak a fogolytáborokban; utolsók, akik szembeszállnak a kegyetlen tenger hullámaival; utolsók, akiket táborokba fogadtak be, túl hosszú időre ahhoz, hogy azt átmenetinek lehessen nevezni. Ők csak néhány azon utolsók közül, akiket Jézus kéri, hogy szeressünk és emeljünk fel. Sajnos városaink egzisztenciális perifériáit sűrűn lakják kitaszított, elnyomott, diszkriminált, abúzus áldozatává lett, kizsákmányolt, magára hagyott, szegény és szenvedő személyek. A boldogmondások szellemében arra kaptunk meghívást, hogy vigasztaljuk őket szomorúságukban, nyújtsunk nekik könyörületet, töltsük be igazság utáni éhségüket és szomjukat, éreztessük velük Isten gondos atyaságát; mutassuk meg nekik az utat a Mennyek Országa felé. Ők személyek, nem csak szociális vagy migrációs kérdésekről van szó. „Nem csak migránsokról van szó!”, kettős értelemben, mivel a migránsok mindenekelőtt emberi személyek, és mivel napjainkban ők a szimbólumai a globalizálódó társadalom valamennyi kivetettjének.
Ösztönösen kínálkozik ismét Jákob lajtorjájának képe. Jézus Krisztusban a föld és az ég kapcsolata szilárd és mindenki számára hozzáférhető. Azonban ahhoz, hogy ennek a létrának lépcsőfokain felmenjünk, elkötelezettségre, erőfeszítésre és kegyelemre van szükség. A leggyöngébbeket és legsebezhetőbbeket segíteni kell. Ezért tetszik nekem az a gondolat, hogy lehetnénk mi azok az angyalok, akik fel- és lejárnak, szárnyaink alá véve a kicsinyeket, a bénákat, a betegeket, a kirekesztetteket: az utolsókat, akik egyébként hátramaradnának, és csak a föld nyomorúságait látnák anélkül, hogy megpillanthatnának valamit már most a mennyei fényességből.
Testvéreim! Nagy felelősségről van szó, ami alól senki sem vonhatja ki magát, ha teljességre akarjuk vinni az üdvösségnek és szabadításnak azt a küldetését, amelyre maga az Úr hívott meg minket, hogy vele együttműködjünk. Tudom, hogy közületek sokan, akik csak néhány hónappal ezelőtt érkeztetek, már segítenek az újabban érkezett testvéreknek. Szeretném megköszönni nektek az emberiességnek, hálának és szolidaritásnak e szép jelét.
Ferenc pápa mindössze négy hónappal pápává választását követően, de még a nagy menekülthullám előtt, 2013. július 8-án az olaszországi Lampedusa szigetére látogatott. Miután a hullámsírra helyezett koszorújával megemlékezett a Földközi-tengeren való átkelés során elhunytakra, a pápai szentmisén a Szentatya erőteljes szavakat intézett a világ közvéleményéhez, a gazdasági és társadalmi élet felelőseihez, minden ember lelkiismeretéhez.
Fordította: Szatmári Györgyi
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett. Ő egy felnőtt ember tudatos döntését kéri tőlünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. október 17. csütörtök, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazán fontos dolgok

Ha tornázunk, az izmaink nem elvásnak a sok erőfeszítéstől, edzéstől, hanem megerősödnek, egyre több terhelést bírnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube