Sziénai Szent Katalin és Assisi Szent Ferenc 80 éve Olaszország védőszentjei

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_katalinferenc80eve.jpegXII. Piusz pápa 80 évvel ezelőtt, 1939. június 18-án hirdette ki Assisi Szent Ferencet és Sziénai Szent Katalint Olaszország védőszentjeivé. Az eseményről Rómában „Katalin és Ferenc, két rendkívüli olasz” címmel színházi előadással emlékeznek meg július 6-án és 7-én.

A római Santa Maria Sopra Minerva bazilikához tartozó domonkos kolostor közössége mutatja be a színdarabot, amely a két szent életének az Úr hívása előtti korszakát idézi fel. Az előadás elsősorban a fiataloknak szól azzal a céllal, hogy ismerjék meg Itália két történelmi védőszentjének „mindennapi” életét, továbbá emlékeztetni kíván a két szent fontos szerepére, leróva előttük a mai olasz keresztények tiszteletét.
A színmű XII. Piusz pápa képzeletbeli interjúja a két szenttel
Az előadás rendezője, Elisabetta Bernardini a Vatican News olasz műsorának elmondta, hogy a színmű interjú formájában mutatja be a két szent életét. XII. Piusz pápa teszi fel a kérdéseket Katalinnak és Ferencnek, hogy a kettő közül kiválassza Itália patrónusát. Látván azonban lelki nagyságukat, nem tehet mást, mint mind a kettőt kihirdeti Olaszország védőszentjének. Nem véletlen a kihirdetés időpontja: 1939 nyarán a pápa szükségét érezte, hogy hazáját két rendkívüli olasz szent oltalmába ajánlja a II. világháború kitörését közvetlenül megelőző drámai percekben.
Szent Katalin és Szent Ferenc: két élet az árral szemben
A színmű a következő kérdésekre keresi a választ: milyen volt a két fiatal, mielőtt az életszentség útjára lépett volna? Hogyan jutottak el fontos döntésük meghozatalára? Mennyit kellett küzdeniük és kik ellen, hogy válaszolhassanak az Úr meghívására?
Fra’ Angelo Di Marco, a domonkos közösség tagja és a rendezőnő elmélyült életrajzi kutatásokat végeztek, tanulmányozták a két szent életét, hogy válaszolhassanak ezekre a kérdésekre. Remélik, hogy a fiatalok könnyen azonosítani tudják majd magukat azokkal az érzésekkel és indíttatásokkal, amelyeket a fiatal Ferenc és Katalin éltek át és amelyek ma is időszerűek.
Az előadásra a domonkos kolostor könyvtárában kerül sor, amelyet ebből az alkalomból megnyitnak a nagyközönség számára. A kolostor a Pantheon közvetlen közelében lévő Santa Maria Sopra Minerva bazilikához kapcsolódik, amelynek főoltára alatt nyugszanak Sziénai Szent Katalin földi maradványai.
Vertse Márta – Vatikán

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Isten nem akar bennünket manipulálni, erőszakkal valamire rávenni, hanem azt szeretné, hogy tudatosan döntsünk a szeretet mellett. Ő egy felnőtt ember tudatos döntését kéri tőlünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. október 17. csütörtök, Hedvig napja van. Holnap Lukács napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Az igazán fontos dolgok

Ha tornázunk, az izmaink nem elvásnak a sok erőfeszítéstől, edzéstől, hanem megerősödnek, egyre több terhelést bírnak. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube