Istenem, merre hívsz engemet?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_lanygondolat.jpgValamiért oda kell adnod az életedet!! Bárhogy is szorongatod a neked ajándékba adott időt, az így - is úgy is kipereg az újaid között! Ezért az a jó döntés, ha te magad bölcsen a mulandót örök értékekre cseréled!! De vajon mi az aminél jobban szeretted a neked jutott porló időt?? Jó kérdés?! Na valahol itt kell felbukkanjon a hivatás, az az izgalmas értékes kincs, melyért érdemes minden eladni, hogy az a tied legyen!!

Természetesen ha nem döntesz, az is egy döntés, de tudnod kell, hogy az a lehető legrosszabb döntés!! 

Imádságos szeretettel, 

Csaba t. 

Az emberi élet egyik fontos döntése, hogy ki milyen pályát választ magának, milyen úton indul el. Hova adja be az egyetemi jelentkezést, milyen munkát vállal el, milyen szakmát tanul, hol kezdi el felépíteni az életét? Ez az írás most leendő egyetemistáknak szól, akik – velem együtt – izgatottan várják a közelgő ponthatár kihirdetést, hogy vajon Isten milyen jövőt szán a számukra.
Vannak olyan szerencsések, akik már egész kiskoruktól fogva látják a lelki szemeik előtt, talán már óvodás vagy általános iskolás korukban is, hogy milyennek képzelik el a felnőttkorukat, milyen állást szeretnének. De az a jellemzőbb, hogy ez csak később rajzolódik ki. Talán még a végzős középiskolai években sincsen konkrét elképzelésed, amikor már mindenki azt várná, hogy válaszolj a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre, de te meg se tudsz mukkanni és csak tanácstalanul lesütöd a szemed. Hiába keresed a válaszokat, hogy miben tudnád Istent szolgálni, hiába imádkozol és kéred az útmutatást, de valahogy még mindig nem tudsz döntést hozni. Talán azon is elgondolkozol, hogy mi a hiba benned, te miért nem látod a jövőképedet, miért nem lehetsz olyan, mint azok az osztálytársaid, akik felvázolták már vagy százszor magukban az egész életünket – talán még a nyugdíjas éveiket is.
A jó hír az, hogy nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz, hogy mindenáron legyenek elképzeléseink! Van, amikor az a legjobb, ha időt adunk önmagunknak. Időt, hogy ne hirtelen döntéseket hozzunk, hogy érjünk, esetleg kipróbáljuk magunkat több területen, hogy aztán eldönthessünk, mi az irányvonalunk. Sokaknak lehetőségük sincs válogatni a szakmák és a munkahelyi lehetőségek közül, esetleg továbbtanulni, mert fiatal korukban már azonnal munkába kell(ett) állniuk – akármilyen okból is. De ha neked ez mégis megadatik vagy egykor megadatott, adj hálát érte, mert ez egy nagy ajándék a Jóistentől – még akkor is, ha végül nem is tetszik meg annyira az a szakma vagy egyetemi szak, amit választottál, mint ahogy elképzelted; és egész végig azt kérdezgeted magadtól, hogy „na ebbe is miért fogtam bele már megint?”. Majd a legvégén, amikor a bizonyítványt vagy a diplomát a kezedben fogod, valahogy minden meg tud szépülni és hálás szívvel gondolsz vissza ezekre az évekre is.
Most, hogy lejárt a sorrendmódosítási határidő és a frissen leérettségizett középiskolások és még sokan mások meghozták a végső döntést a jelentkezések sorrendjéről; csak egy valami maradt hátra: várni a ponthatárok kihirdetését.
Várni azt, hogy vajon az eddigi munkánk milyen gyümölcsöt hoz. Várni, hogy vajon hova hív az Isten.
Reménnyel telve, bizakodva, izgatottan vagy talán kétségbe esve, ezt mindenki máshogy éli meg. Mint egy hánykolódó hajó, mely nem tudja, hogy melyik parton fog kikötni.
A legnehezebb az egészben talán az, hogy merjünk teret engedni annak, hogy mi van akkor, ha nem a mi elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok. Ha nem arra a szakra, vagy nem arra az egyetemre vesznek fel, ahova szerettünk volna bekerülni, esetleg egy olyan városba kellene költöznünk, amelyet csak úgy B vagy C tervnek szántunk. De akkor sem dől össze a világ, ha nem az fog szerepelni abban a bizonyos SMS-ben, ami megdobogtatja a szíved vagy talán csalódottan azt fogod olvasni benne, hogy „az Ön pontszáma nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt”.
Lehet, hogy nem fognak felvenni első próbálkozásra arra a szakra, amit a hivatásodnak érzel. Lehet, hogy többször neki kell futnod, lehet, hogy újra le kell tenned egy adott tantárgyból az érettségit. Lehet, hogy ponthatárhoz el kell végezned egy olyan OKJ-s képzést, amely plusz pontot adhat, de legalább ezzel olyan új ismereteket szerzel, amelyeket egész biztosan kamatoztatni tudsz a későbbiekben. Lehet, hogy egy nyelvvizsgával (vagy akár egy második nyelvvizsgával) már elég lenne a pontszámod. De ha valóban Isten odahív, akkor nem szabad feladnod! Küzdj az álmaidért és élj a lehetőségekkel! Ha éppen nem úgy alakul a helyzeted, ahogy azt eltervezted, akkor is tartsd nyitva a szemed, hiszen Isten az, aki tudja, hogy ez miért alakul így. Lehet, hogy egy egészen más utat tartogat számodra, vagy bármilyen okból még időre van szükséged. Isten az, aki nálunk mindent sokkal jobban átlát, még akkor is, ha ezt sokszor nehezen vesszük tudomásul, főleg, amikor annyira szeretnénk MI meghozni a fontos döntéseket az életünkről, hogy minden úgy alakuljon ahogy azt MI elképzeltük.
Ha most az eddigieket elolvasva úgy érzed, hogy az egész csak egy közhely, és valójában fogalmam sincs, milyen érzés ezt ténylegesen megélni, akkor biztosíthatlak, hogy ez nem így van. Én is megtapasztaltam, hogy fogalmam sem volt, milyen irányban szeretnék továbbtanulni, aztán amikor végre sikerült eldöntenem, nem vettek fel és csak néhány ponton múlt az egész. Mérgelődtem, haragudtam Istenre, számonkértem, hogy mégis miért történt ez így, nem láttam értelmét. De utólag beláttam, hogy ennél jobban nem is alakulhatott volna az életem. Ez idő alatt szereztem két egymásól teljesen különböző szakmát, megismertem sok új embert, többféle munkakörben kipróbáltam magam és számos olyan lelki tapasztalattal gazdagodtam, amelyekre szükségem volt még az egyetem megkezdése előtt.
Hogy az idei ponthatárok hatására hogyan alakul a jövőm, az még számomra is rejtély. Egyet tudhatok biztosra, hogy a Jóistennek már kész tervei vannak. És nem csak velem, hanem Veled is. Bízz Istenben, hogy számodra a lehető legjobban fognak alakulni a dolgok, akkor is, ha az okát csak utólag fogod megérteni!
„De egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van. annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” – Fil 3,14
Nagy Barbara
www.777blog.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Mindannyiunkban ott van a holnap szentje, de az alávaló gazember is. Nem bíróknak kell lennünk, hanem orvosoknak. Álljunk a tévelygők mellé, és segítsünk nekik levetni a páncéljukat. Sohasem szabadna elfelejteni, hogy minden Saulban ott lapul egy szeretethimnusz. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. augusztus 21. szerda, Sámuel és Hajna napja van. Holnap Menyhért és Mirjam napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube