Bátor követői a szeretetnek

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_szterzsebetrozsajadij.jpgElőször tüntettek ki külföldieket is a Szent Erzsébet rózsája díjjal

Huszadik, jubileumi alkalommal adták át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alapította Szent Erzsébet rózsája díjat. A kitüntetést Erős Klára, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese, valamint Marie-Rose Pauwels és John Van Mieghem, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon belga támogatói vehették át Veres András püspöktől, az MKPK elnökétől november 19-én a Nemzeti Színházban.
Az MKPK a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat kezdeményezésére Szent Erzsébet rózsája elnevezéssel 1999 decemberében alapított díjat „az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, és a díjazott személyes példájának felmutatására”. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben Székely János szombathelyi megyéspüspök ajánlása alapján Erős Klárát, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntesét, valamit Radnainé Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója javaslata alapján Marie-Rose Pauwelst és John Van Mieghemet, az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon támogatóit választották ki a testület tagjai.
Az ünnepi díjátadón jelen voltak többek között Michael August Blume apostoli nuncius, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, az MKPK számos tagja, az állami élet képviselői, köztük Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, a diplomáciai testületek tagjai.
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége köszöntőjében úgy fogalmazott: a Szent Erzsébet rózsája díjjal az MKPK „két évtizede azokat állítja elénk példaképnek, akik a hétköznapokon csendben, elismerést nem várva, örömmel végzik a szolgáló szeretet munkáját. Akik mindig megtalálják a rájuk várakozókat, és el is indulnak arra, amerről a hívást hallják.”
Beszélt arról, hogy a szolgáló szeretet mindig személyes indíttatású, Szent Erzsébet elküldhette volna az adományokat a szolgálóival, de ő fontosnak tartotta, hogy személyesen menjen el a rászorulókhoz, hogy jelen legyen számukra. Ferenc pápa azt mondja, hogy a jó pásztor nyájszagú, a szolgáló szeretet hasonló módon mindig kenyérszagú. Herczegh Anita szerint Szent Erzsébet nem csak az Egyház számára érték, lassan 800 éve hirdeti mindannyiunknak az emberiesség győzelmét az önzés, a tehetetlenség, a nemtörődömség fölött..
Veres András püspök, az MKPK elnöke a díj átadásán elmondta, Szent Erzsébetben a tökéletes emberi szeretet példáját láthatjuk: az ajándékozó, odaadó és a teljesen odaadott szeretet példaképét. – A ma ünnepelt szent nemcsak bizonyos időre, hanem örökre, teljes mértékben odaadta magát a szeretetben. Szent Erzsébet ismerte Isten szeretetét, és ezzel a szeretettel akarta szeretni mindazokat, akikkel találkozott, a nélkülözőket éppúgy, mint saját férjét – mutatott rá a győri megyéspüspök. – Legyünk bátor követői a szeretetnek, amit Szent Erzsébet mutat meg nekünk, mert semmire sincs nagyobb szükség a mai világban, mint a szeretetre – tette hozzá az MKPK elnöke.
Erdő Péter bíboros, prímás levélben köszöntötte az est résztvevőit, melyet segédpüspöke, Mohos Gábor olvasott fel. Az esztergom-budapesti érsek azt írta: Szent Erzsébet tanúságtétele a maga korában megrázta az egész keresztény világot, mivel magáévá tette Jézus Krisztus nagyszerű programját, és kiüresítette önmagát. Erdő Péter szerint a rózsacsoda rámutat, hogy a jó szívvel adott anyagi segítség, a másokért végzett szolgálat átlényegül, magasabb szintre emelkedik, a legtisztább és örökre megmaradó erény, a szeretet kifejezésévé válik. A Szent Erzsébet rózsája díj erről az örök szeretetről tesz tanúságot.
Erős Klára több mint húsz éve a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntes munkatársa, kezdetben Szentgotthárdon dolgozott. A körmendi plébániai karitászcsoportot tizenegy éve alapította meg, a város mellett a környező öt település rászorulóit is ellátják, a helyi családokat, időseket és a szükséget szenvedőket jól ismerő munkatársaival. Segített megalapítani a csákánydoroszlói és a nádasdi plébániai karitászt, így naponta negyven-ötven családnak tudnak támogatást nyújtani.
Tevékenyen részt vesz a helyi karitászcsoport rendezvényeinek, zarándoklatainak szervezésében, lebonyolításában, az adományok felkutatásában és eljuttatásában a rászorulókhoz. A 2017-ben elindult cigánypasztorációs programok létrejöttében is kiemelkedő munkát végzett. Tavalytól aktívan közreműködik a körmendi Család- és Karrierpont munkájában. Különösen nagy odafigyeléssel támogatja az időseket és a betegeket.
Erős Klára, aki „kedves felebarátainak” szólította a résztvevőket, Isten és segítői, támogatói mellett azoknak a nehéz sorsú embertársainak is köszönetet mondott, akik hajlandók voltak elfogadni az ő és munkatársai által nyújtott segítséget.
Marie-Rose Pauwels közel 32 éve elkötelezett támogatója és önkéntese az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthonnak, amely a Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működik. Marie-Rose a Sint-Niklaas-i Technis Instituut (Belgium) tanáraként 1987 óta minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diákcsoporttal látogatott el az otthonba kéthetes szakmai gyakorlatra. Jelenlétük eredményeként minden gondozottnak kétszer annyi törődés és szeretet jutott. Munkáját az otthonban élő fiatalok érdekeinek rendelte alá, nemcsak a Magyarországon töltött két hétben, hanem egész évben.
Adománygyűjtő munkája is példaértékű: évente kétszer küld kamionnyi adományokat az otthon lakói számára. Emellett alternatív szülői hálózatot szervezett Belgiumban az intézményben élő, szülői, hozzátartozói kapcsolatokkal nem rendelkező fiatalok támogatására.
Marie-Rose 2017 októberéig a genti HOGENT Egyetem Főiskolai Kar Ortopedagógiai Szakának tanáraként tevékenykedett, és az otthon és a főiskola között is együttműködést alakított ki. A hallgatók több hónapos szakmai gyakorlatukat töltik Ipolytölgyesen. Két saját gyermeke és egy unokája mellett Ipolytölgyesen még százötvenen várják, akik mind különleges helyet foglalnak el a szívében.
Marie-Rose Pauwels arról beszélt magyarul, olyan számára ezt a díjat megkapni, mint az ipolytölgyesi gyermekek szívdobogását hallani. A gyermekek és a dolgozók tárt karokkal fogadták már az első alkalommal, és olyan különleges helyet foglalnak el a szívében, mint a családtagok vagy a lelki társak.
John Van Mieghem katolikus családban nevelkedett, két gyermeke és öt unokája van. Felesége elvesztése után sokféle önkéntes munkában vesz részt szerte a világban. Marie-Rose-zal együtt dolgozva a Sint-Niklaas-i Technis Instituut (Belgium) tanáraként 1987-től kezdve minden év tavaszán húsz-huszonöt fős diákcsoporttal látogatott el az ipolytölgyesi otthonba. John nyugdíjba vonulása óta is évente legalább két alkalommal visszajár Ipolytölgyesre, szponzorokat toboroz az otthon tárgyi feltételeinek javítására.
Az otthon harmincéves jubileumára angolul és magyarul egy könyv jelent meg kezdeményezésére, ezzel is elvitte az otthon hírét a határainkon túlra. Neki is köszönhető, hogy az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon nemzetközileg is elismert lett.
Több mint harminc éve végzett munkája, elkötelezettsége az otthonban élő közösség számára felbecsülhetetlen.
John Van Mieghem saját versét is felolvasta a díjátadón, utolsó sora így szól: „Szent Erzsébet és én értjük egymást.” A kitüntetett szerint az értelmi sérültek és a művészek egyaránt többet tudnak a világról, mint bárki más, valami csodálatos mondanivalójuk van a számunkra ezeknek az angyaloknak.
A Szent Erzsébet rózsája díj egy 95 mm átmérőjű bronz érem, mely előoldalán rózsát ábrázol, hátoldalán a következő felirat olvasható: „Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia”. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása.
A kitüntetettek immár hagyományosan több kiegészítő díjban is részesültek. Márk Gergely rózsanemesítő 2000-ben, Rómában aranyéremmel jutalmazott Szent Erzsébet emléke elnevezésű rózsafajtája töveit Godzsák Zoltánné ajándékozta a díjazottaknak. Szász Krisztián pékmester egy díszesen elkészített Szent Erzsébet-kenyérrel, Hermann István pedig a Szent Erzsébet rózsája díj átadásának emléket állító bélyegív bekeretezett díszpéldányával kedveskedett a díjazottaknak. Orient Enikő textilművész és V. Andrejszky Katalin iparművész Szent Erzsébet rózsáiból összeállított virágcsokor-kompozíciójával is gazdagabbak lettek a kitüntetettek, a Magyar Katolikus Rádió könyv- és CD-válogatással ajándékozta meg a díjazottakat.
A Szent Erzsébet rózsája díj átadására évente Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan, kulturális rendezvény keretében kerül sor.
Az eddigi kitüntetettek:
2018 – Horváth Kálmánné, a Győri Egyházmegyei Karitász tagja
2017 – Kisfalusy M. Klavéria nővér, a Kalocsai Iskolanővérek tagja
2016 – Tamás Gyuláné, Pécsi Egyházmegyei Karitász tagja
2015 – Szóda Józsefné, az Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Karitász tagja
2014 – Simon Sándorné, a Ferences Világi Rend tagja
2013 – Mészáros Gézáné, a kalocsai karitász önkéntes munkatársa
2012 – Nagy Lászlóné, a pusztadobosi plébániai karitászcsoport vezetője
2011 – Jáki Zoltánné, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász önkéntesként dolgozó vezetője
2010 – Soltész Mária, a szendrőládi cigányság felkarolásáért
2009 – Hajdó Györgyné Madaras Olga, a pusztaszabolcsi plébániai karitász önkéntese
2008 – Messné Mezey Klára, a pécsi székesegyház plébániáján működő Családért Csoport vezetője
2007 – Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete
2006 – Gombás Istvánné Fehér Anna, a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan önzetlen tevékenységéért
2005 – Meszlényi László és Meszlényiné Bükkösi Gabriella, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat és a Katolikus Karitász önkéntes munkatársai
2004 – Kurucz Béláné Mészáros Márta, a kiskunfélegyházi Szent István-plébániai karitászcsoport alapító tagja
2003 – Fábián Zsuzsanna, az Egri Főegyházmegyei Karitász munkatársa 2002 – Dr. Halász Tiborné, a Krízis-iroda vezetője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportjából
2001 – Győrvári Edit, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Családsegítő Szolgálatának munkatársa
2000 – Matt Jánosné, a pécsi pálos templom karitászcsoportjának vezetője
Az átadási ünnepségen ezúttal a bakonyszücsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona számára gyűjtöttek adományokat. Az otthonról készült riportunkat ITT olvashatják.
A Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona hálásan köszön minden nagylelkű támogatást!
Számlaszám: MKPK Titkársága CIB Bank Zrt. 11100104-90012347-10000001
Az ünnepség keretében adták át a püspöki konferencia által a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében meghirdetett vers- és novellaíró pályázat díjait. Összesen 141 gyermek és 25 év alatti fiatal vállalkozott arra, hogy a szépirodalom eszközeivel bemutassa Árpád-házi Szent Erzsébet életét, tetteit, csodáit.
Szakmai zsűri választotta ki három korcsoportban az öt legjobbat. A díjakat Udvardy György veszprémi érsektől, az MKPK alelnökétől és Ternyák Csaba egri érsektől, az MKPK Oktatási Bizottságának elnökétől vehették át.
Díjazottak:
Versek
10–14 éves korosztály
1. helyezett: Mészáros Regő (Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
2. helyezett: Mata Valéria (Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Balaton, Egri Főegyházmegye)
3. helyezett: Czakó Júlia (Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr, Győri Egyházmegye)
4. helyezett: Végh Jázmin (V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola és Óvoda, Sátoraljaújhely, Egri Főegyházmegye)
5. helyezett: Pajor Apolka (Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
15–18 éves korosztály
1. helyezett: Lajkó Bianka (Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Szeged, Szeged-Csanádi Egyházmegye)
2. helyezett (Bálint Lili, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Nyíregyháza, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)
3. helyezett: Unghy Fanni (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium, Eger, Egri Főegyházmegye)
4. helyezett: Balázs Petra (Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sátoraljaújhely, Miskolci Egyházmegye)
5. helyezett: Gomány Karolina (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium, Eger, Egri Főegyházmegye)
18–25 éves korosztály
1. helyezett: Gál Csilla (Georgikon Görögkatolikus Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Sátoraljaújhely, Miskolci Egyházmegye)
2. helyezett: Cseri Klaudia Katalin (Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest, Váci Egyházmegye)
3. helyezett: Módos Balázs (Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)
4. helyezett: Káplár Dávid (Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)
Novellák
10–14 éves korosztály
1. helyezett: Dudás Vanessza (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa, Veszprémi Főegyházmegye)
2. helyezett: Mészáros Regő (Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
3. helyezett: Bicskei Abigél (Cseh Péter Általános Iskola, Szokolya, Váci Egyházmegye)
4. helyezett: Borsos Maja Dóra (Szent István Római Katolikus Általános Iskola, Pápa, Veszprémi Főegyházmegye)
5. helyezett: Szlivka Mercédesz (Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Debrecen, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)
15–18 éves korosztály
1. helyezett: Ágoston Róza Mária (Egyetemi Katolikus Gimnázium, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
2. helyezett: Varga Villő (V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola és Óvoda, Sátoraljaújhely, Egri Főegyházmegye)
3. helyezett: Horváth Dária Antónia (Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Sopron, Győri Egyházmegye)
4. helyezett: Barátfalvi László Imre (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda, Nyíregyháza, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye)
5. helyezett: Peresztegi Hanna (Kőbányai Szent László Gimnázium, Budapest, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye)
Az első helyezést elért pályaműveket a Nemzeti Színház színészei olvasták fel, akik más produkciókkal is színesítették a gála programját. Vidnyánszky Attilának, a színház vezérigazgatójának vendéglátó szívességéért, valamint a keresztény kultúra továbbadásában végzett kiemelkedő munkájáért az MKPK nevében Veres András elismerő oklevelet és Szent Erzsébet rózsája emlékplakettet adott át.
Fotó: Merényi Zita
Agonás Szonja/Magyar Kurír