Imádkozzunk az áldott békéért...

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tortenelem_IMG_0256.jpg1939 november 30-án a nagy Szovjetunió megtámadja a kis Finnországot!! Mennyi áldozat, vér, egy felesleges háború! Jó lenne tanulni a múltból, ne bántsuk egymást, hanem Krisztus drága kérésére figyelve testvéri békében szeressük egymást! A nézeteltéréseket a népek, de mi magunk is jó szóval, párbeszéddel, kölcsönös tisztelettel oldjuk meg!! Ma esti imáimat az áldott békéért ajánlom fel. Gyertek imádkozzunk együtt, hogy ne a gyűlölet, a harag dúljon a szívünkbe, hanem a Krisztusi szeretet diadalmaskodjon! Imádkozzunk, hogy a diplomáciai erőfeszítések hozzák meg a maguk gyümölcsét Közelkeleten!

Imádkozzunk az áldott békéért, 
Csaba t.
„Szám szerint fölényben voltunk az ellenféllel szemben, elegendő időnk volt arra, hogy felkészüljünk a hadműveletre. De még e lehető legkedvezőbb feltételek mellett is csupán óriási nehézségek és hihetetlenül nagy veszteségek árán tudtunk győzelmet aratni. Ez a győzelem valójában erkölcsi vereség volt. Népünk erről persze sosem szerzett tudomást, mert sohasem mondtuk meg nekik az igazat.”
(Nyikita Hruscsov) 
1939. november 30-án kezdődött az úgynevezett téli háború, miután a Szovjetunió a számára stratégiai szempontból kulcsfontosságú dél-karéliai területek megszerzése érdekében megtámadta Finnországot. Bár Sztálin villámháborúra számított apró nyugati szomszédja ellen, vezérkara tapasztalatlansága és a finnek bámulatos kitartása miatt a háború négy hónapig elhúzódott, és súlyos veszteségeket okozott a Szovjetuniónak.
Az 1939 augusztusában születő Molotov-Ribbentrop-paktum sok szempontból megpecsételte Finnország sorsát, hiszen a szovjet és német fél úgy osztotta fel Európát, hogy északi rokonaink a sztálini érdekszférába kerüljenek. Hamarosan aztán megkezdődött a második világháború, és Lengyelország ismét eltűnt a térképről, a Szovjetunió pedig más területeken is igyekezett megszerezni a maga „jussát”: Moszkva október elején „kölcsönös segítségnyújtási szerződést” kényszerített rá a balti államokra, illetőleg október 5-én hasonló megállapodást ajánlott fel a finnek számára is. 
Sztálin a Juho Kusti Paasikivi vezette helsinki delegációtól egy területcseréről szóló egyezményt akart kicsikarni, melynek értelmében – északabbi területeken adott kárpótlásért cserében – a Szovjetunió megszerezhette volna a Leningrád védelme szempontjából fontos Karéliai-földszoros egy részét, Petsamo jégmentes kikötőjét, illetve bérbe vehette volna a Finn-öböl bejáratánál fekvő Hanko-félszigetet. A Finnország védelme szempontjából szintén kulcsfontosságú területekre vonatkozó igényt azonban a Paasikivi-féle delegáció egy hónapos győzködés után is elutasította, így aztán a Szovjetunió más eszközökhöz folyamodott. November 26-án, a karéliai határon fekvő Mainila mellett a Vörös Hadsereg néhány katonája megrendezett incidenst hajtott végre saját bajtársai ellen – vö. Hitler gleiwitzi akciójával –, amit Moszkva természetesen azonnal finn agressziónak minősített, arra hivatkozva pedig november 30-án háborút indított nyugati szomszédja ellenében.
Bár Finnországot teljesen váratlanul érte a hadüzenet és a számos halálos áldozatot követelő november 30-i helsinki légitámadás, a korábbi hetekben végrehajtott – akkor csupán fenyegetésnek szánt – mozgósításnak köszönhetően el tudta kerülni a gyors megszállást. A világ közvéleménye – a finnek iránt érzett rokonszenv ellenére is – az északi ország esetében szovjet „Blitzkriegre” számított, mivel az idős Mannerheim tábornok által irányított honvédelem kezdetben mindössze 175 000 katonát tudott bevetni Vorosilov marsall közel 1 millió fős haderejével szemben, mely egyszerre 5 fronton indított támadást. 
A Vörös Hadsereg egyébként nem csak létszámban, de tankok és repülőgépek tekintetében is messze felülmúlta a finneket, a Blitzkrieg, vagyis a gyors győzelem azonban ennek ellenére elmaradt. Ennek alapvetően két oka volt: egyfelől a sztálini tisztogatások után a Vörös Hadsereg gyakorlatilag „lefejezve”, ugyanakkor viszont elbizakodottan vágott bele az „imperialista Finnország” elleni háborúba, a könnyelműség pedig idővel megbosszulta magát. A másik ok ugyanis az volt, hogy a finnek – Sztálin várakozásaival ellentétben – nem adták meg magukat az első puskalövésre; épp ellenkezőleg, Mannerheim tábornok a karéliai földszorosban – ez a Finn-öböl és a Ladoga-tó között terül el – mesteri védővonalat épített ki a szovjetek feltartóztatására, az északon harcoló hadtestek pedig a tundra viszonyai között gerilla taktikával állították meg a Vörös Hadsereget. A sítalpakon közlekedő, fehér ruhába öltöztetett finn katonák a jeges pokolban talán még a Mannerheim-vonalon tapasztaltaknál is súlyosabb veszteségeket okoztak a szovjeteknek, a kudarcok nyomán pedig Sztálin 1940 elején arra kényszerült, hogy Tyimosenkót állítsa Vorosilov helyére, illetve további hadosztályokat küldjön Finnországba.
Bár a finnek reménytelen, ámde kezdetben sikeres küzdelme az egész világban rokonszenvet és tiszteletet ébresztett, a kis ország annál kevesebbet segítségre számíthatott. Roosevelt amerikai elnök ugyan 10 millió dollárt küldött a köztársaság számára, a többi nagyhatalom azonban tétlen maradt: a németek kezét megkötötte a Molotov-Ribbentrop-paktum, a nácik ellen „furcsa háborút” vívó franciák és britek pedig – Hitlerrel a hátukban – szintén nem szándékoztak katonákat küldeni Mannerheimnek. Ezzel együtt azonban – főleg a skandináv nemzetektől – mintegy 11 000 önkéntes utazott Finnországba, közülük pedig 346-an – Teleki Pál miniszterelnök szervező munkája nyomán – Magyarországról indultak útnak. 
A segédcsapatok nagy részére ugyanakkor igaz az a megállapítás, hogy mire sikerült megérkeztek célállomásukhoz – a magyarok például délnyugat felé indultak el, majd Anglián és Bergenen keresztül jutottak el a frontra –, a hadi cselekmények döntő része már lezajlott. 1940 februárjában a Vörös Hadsereg áttörte a Mannerheim-vonalat, elfoglalta Viipuri városát, ezzel pedig Finnország az összeomlás szélére került. Mindazonáltal a szovjet győzelem mégsem lehetett teljes, Sztálin ugyanis az elhúzódó háború ódiuma miatt 1940 márciusában kénytelen volt békét kötni a helsinki kormánnyal. A moszkvai megállapodás értelmében a szocialista nagyhatalom stratégiai jelentőségű területeket nyert Karéliában és a finn tengeri kijáratnál, azokat pedig a második világháború után is megtarthatta.
A győzelem kivívása ellenére tehát a Szovjetunió minden szempontból súlyos veszteségeket szenvedett. Túl azon, hogy erkölcsi szempontból az „imperialista Finnország fenyegetése” nem bizonyult túlzottan hiteles casus bellinek, a Vörös Hadsereg mintegy 400 000 főt vesztett halottakban és sebesültekben, majdnem hatszor annyi embert, mint az aprócska Finnország. A pürrhoszi győzelem súlyos tekintélyveszteséggel járt, a döcögő hadigépezetet látva ugyanis mind a nyugati nagyhatalmak, mind a Barbarossa-tervet később elkészítő náci Németország súlyosan lebecsülték a sztálini Szovjetuniót.
Szerző: Tarján M. Tamás

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A bűn olyan, mint egy gát, amely elállja a kis patak futását a végtelen tenger felé. Ettől a víz kavarog, örvénylik, medréből kiáradva könnyen katasztrófát okozhat, sok életet, értéket elpusztíthat.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2021. január 26. kedd, Vanda és Paula napja van. Holnap Angelika napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Mit csinál az Isten? 3/7

Mondják, milyen sok abortusz és válás van manapság.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube