Már idén felépülhet a Szent Anna-réti engesztelő kápolna a Normafánál

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_Erdopeterkapolna23.jpgErdő Péter bíboros, prímás, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere tartott közös sajtótájékoztatót a Szent Anna-réti engesztelő kápolna építési terveiről március 16-án a budavári prímási palotában.

Évszázados vágya a hívőknek egy kápolna felépítése a budapesti Anna-réten a Normafánál. A Szűz Mária, a Világ Királynője engesztelő kápolna különleges engesztelő helyként való létrehozását sokan és sokféle módon kérték, imádkoztak érte. A hívők most összefogtak, hogy adományaik révén megvalósulhasson régi tervük.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat március 16-án közös sajtótájékoztatót tartott, amelynek témája a Szent Anna-réti kápolna megépítésének tervei és a munkálatokhoz szükséges anyagi fedezet összegyűjtése volt a hívőközösség támogatásával.
Erdő Péter bíboros, prímás a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy „a Szent Anna-kápolna felépítése most már reális közelségbe kerülhet”.
De hogyan is épülnek a keresztény templomok, kápolnák? – tette fel a kérdést a bíboros, majd kifejtette: ismert, hogy már a keresztényüldözések korai időszakában, talán a második, de biztosan a harmadik században keletkeztek keresztény kultuszhelyek. Onnan is tudjuk ezt, hogy a Diocletianus császár uralkodása alatti üldözés idején mindegyiket elkobozták, s elkezdték lerombolni őket. Nagy Konstantin császár azután részben újjáépíttette ezeket, másrészt újabb épületeket adományozott az Egyháznak. Szükség volt a kultuszhelyekre.
A szükség azonban hamarosan túlzásba fordult – folytatta a bíboros –, hiszen magánszemélyek elkezdtek templomokat építeni a saját földjükön, birtokukon. Hamar kialakult az a kritérium, hogy ezeket csak akkor használhatták szentmise megtartására, ha azt a helyi püspök engedte, felügyelte. A későbbi időkben számos magánkápolna épült azért is, mert a falusi nép a maga mezőgazdasági munkáihoz, például az aratáshoz kapcsolódva, többek között hálaadáskor mindenféle vallásos cselekedetet végzett: imádságokat, körmeneteket tartottak; annak a szentnek, akinek ünnepét a közeli templomban megtartották, kint a határban kápolnát emeltek, vagy legalább szobrot állítottak. Ismerjük például a Szent Orbán-kápolnákat a szőlőtermő területeken. Amikor pedig járványok vagy más csapások sújtották az adott közösséget, fogadalmat tettek, hogy ha elmúlik a veszedelem, vagy túlélik azt, akkor hálából kápolnát vagy templomot építenek. Erre példa Budapesten a Rókus-kápolna.
A barokk korban a török uralom alól felszabadulva, a svábok betelepítésekor Budakeszi népe is kápolnákat emelt a határban. Ezek egyike a mai Szent Anna-rét közelében állt. A bíboros megjegyezte, hogy „a magyarországi németség folklórjának része, hogy a Szűz Mária-tisztelet erősen összekapcsolódik Szent Annáéval”. A barokk korban kápolna épült itt, ami az idők folyamán elpusztult. A 20. század elejétől már közismert volt a szándék, hogy ott, azon a helyen újra fel kellene építeni a kápolnát.
Ehhez járult később egy másik szándék is. A fatimai jelenések során Szűz Mária engesztelő imádságot hirdetett a békéért, s attól kezdve már ehhez a szándékhoz kapcsolódva is kápolnát terveztek. Ez a két törekvés összekapcsolódott, és ehhez járult még az 1930-as és 1940-es évek közepén egy magánkinyilatkoztatás is, amelyet azonban az Egyház hivatalosan sohasem hagyott jóvá, de mindenesetre az emberekben ott élt az engesztelési gondolat. Annál is inkább, mert Mindszenty József bíboros és az egész magyar püspöki kar felszólította a híveket a rendszeres engesztelő imádságra (gyónásra, áldozásra), s elsőszombatonként ez azóta is szokásban van, megtörténik, főpásztori vezetéssel, amelynek keretében rózsafüzér imádságot végzünk az engesztelés szándékával – tette hozzá Erdő Péter.
A Szent Anna-rét esetében az a helyzet, hogy nem az Egyházé a terület – folytatta a bíboros. – De amikor kitört az orosz–ukrán háború, megerősödött a hívek szándéka, hogy kézzelfogható módon „tegyük láthatóvá” könyörgésünket a békéért és azért, hogy a magyar nép sértetlenül kerülhessen ki ebből a „nemzetközi viharból”. Ennek a törekvésnek nyitott szabad utat a XII. kerületi önkormányzat azzal, hogy lehetővé teszi számunkra az építkezést, jóllehet a terület ma sem a miénk – mutatott rá a főpásztor. – Mi a magunk kezdeményezésére ott rendelkezni nem tudunk. Ugyanakkor az is fontos dolog, hogy az év bizonyos napjain a Szent Anna-réten engesztelő imádság zajlik, több esetben egy-egy meghívott pap vezetésével szentmisét is tartanak. Ennek a hitéleti tevékenységnek egy látható jele, helyszíne lehet ez a kápolna.
A sajtótájékoztatón drónvideó-felvételek segítségével bemutatták a felépítendő kápolna látványtervét. „A tizenkét férőhelyes különleges épület keletre és nyugatra is nyitható, a völgy felé megnyitva pedig akár ezer fős szabadtéri misét is lehet tartani, nyugat felé nyitva pedig több mint száz főnek szervezhetnek szertartásokat” – mondta Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerületének polgármestere, aki a rendezvényen átnyújtotta Erdő Péter bíborosnak a kápolna építési-tervezési dokumentációjának egy bekötött példányát.
Márkus Péter és Koczka Kristóf építész nyerte el a kétkörös tervpályázatot, Merkel Tamás építészstúdiója dolgozta ki, véglegesítette a terveket.
Pokorni Zoltán elmondta azt is, mivel a kápolna Natura 2000-es védett területen épül fel, nem volt könnyű ezt a tervet engedélyeztetni. Mindenesetre a felépítendő kápolna nem vonja el a figyelmet a természetről, ugyanakkor alkalmat ad az elmélyülésre, imádságra az erdő mélyén. A polgármester hozzátette: a Svábhegyi Világ Királynője Engesztelő Kápolna Egyesület részéről felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezett kápolna nem az, ami a már említett magánkinyilatkoztatásban, Natália nővér látomásában szerepelt, ez egy sokkal visszafogottabb, kisebb méretű, léptékű „jel”. Ugyanakkor azon a helyen épül, ahol a nővér „meglátta” ezt a kápolnát.
Az építkezés a jelenlegi számítások szerint 127 millió forintba kerül, ennek céljából adománygyűjtési akció indult, amelybe be lehet kapcsolódni. Eddig 47 millió 375 ezer 485 forint érkezett be. A legkisebb adomány 1500 forint volt, a legnagyobb összeget egy orvos házaspár, Márkus Szilvia és Attila, illetve a Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány adományozta. Elkészült már egy harang is, amelynek átmérője 44,5 centiméter, épp akkora, amekkora a tervekben szerepel. A harangot a pápalátogatás alkalmával szeretnék elvinni a Szent István-bazilika lépcsőjéhez.
Pokorni Zoltán mindenkit buzdított, hogy kapcsolódjon be az adománygyűjtési akcióba.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „az adományozók között van Kovács Ákos zenész-énekes és Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész is”, egyúttal kért mindenkit, aki számára fontos az engesztelés és a béke, hogy támogassa adományával az építkezést. Az állam nevében megköszönte az Egyház, az önkormányzat és a tervezők összefogását a nemes célért, s hozzátette, az elmúlt tíz évben a kormányzat kétszáz keresztény templom építését támogatta szerte a Kárpát-medencében, a háborús időkben most az a cél, hogy ne állami, hanem civil összefogásból épüljön fel a kápolna.
A XII. kerületi polgármester újságírói kérdésre elmondta, az összegyűlt adományok az Egyházhoz kerülnek, s hozzátette: a százezer forint feletti összegek adományozóival szerződést kötnek, ha az építkezés bármely okból meghiúsul, a pénzt visszakapják.
„Ha pedig idén szeptember 13-ig nem gyűlik össze a 127 millió forint, akkor van mód, hogy kiegészítsük az addig beérkezett adományokat” – mondta Pokorni Zoltán.
Erdő Péter bíboros megerősítette: „Emberileg reális, hogy idén megépül a Szent Anna-réti kápolna, imádkozunk is érte. Az építkezés reményeink szerint húsvét után megkezdődhet.”
Az adományokat az alábbi számlaszámra várják:
12001008-00155297-05200008
Számla tulajdonosa: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat
Számlavezető bank: Raiffeisen Bank Zrt.
A közleményben kérik feltüntetni: „Anna-réti kápolna adomány”
IBAN: HU29 1200 1008 0015 5297 0520 0008
SWIFT: UBRTHUHB
Aki szeretne támogatói szerződést kötni, jelezze ezt az igényét az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen.
Szerző: Körössy László
Fotó: Lambert Attila; Hegyvidéki Önkormányzat (kápolna kreatívok)
Magyar Kurír