Elhunyt Macalik Ernő biológus, a székelyföldi füvesember

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_337146621_176407638122059_5178884386030973605_n.jpgÉletének 79. évében elhunyt Macalik Ernő biológus, természettudományi szakíró. A székelyföldi füvesemberként ismert fitoterapeuta, gyógynövényszakértő 1990 után vált egész Erdélyben ismertté gyógyteakeverékei által, amelyeket nem eladókon keresztül forgalmazott, hanem személyesen adott át azoknak a betegeknek, akik felkeresték őt csíkkarcfalvi otthonában.

Macalik Szülővárosában 1962-ben végezte el az Ady-Șincai Líceumot, 1967-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát. Először állattannal foglalkozott, de tanári kihelyezése után, kapcsolatba került egy Erdélyben etnobotanikai kutatásokat végző magyarországi kutatócsoporttal. közös munkájuk során figyelt fel arra, milyen empirikus tapasztalattal rendelkezik a gyógynövényekről a falusi ember, és hogyan használja azokat. Ezt követően kezdett el maga is behatóbban foglalkozni a gyógynövényekkel.
A csíkkarcfalvi 1. számú általános iskola tanára volt. Első írását az Igazság közölte 1967-ben, szakmai írásai, fotói a Művelődés, A Hét, Falvak Dolgozó Népe (itt jelent meg Csodálatos élővilág című sorozata), Informația Harghitei, valamint az 1985-ös Hargita Kalendárium hasábjain láttak napvilágot. 1990 után nyugdíjazásáig a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia középfokú kántorképző intézetében is tanított biológiát; a Romániai Magyar Szóban is közölt.
www.transtelex.ro