Tovább folytatódik az egyházüldözés Nicaraguában

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_Imadkozas24.jpgA gonosz léleknek nincs keze, nincs nyelve, hogy bántson bennünket. Mi kell oda adjuk neki a kezünket, nyelvünket, testünket, hogy általunk fájdalmat okozzon, zavart keltsen, gyilkoljon. 

Imádkozzunk azért, hogy a gyűlölet, az ellenségeskedés, a harag lelke ne találjon otthont a szívünkben. 

Szeretettel, 

Csaba t.
Ferenc pápa a január 1-jei Úrangyala után imádságra szólította fel a híveket Nicaraguáért, ahol december 20-a óta legalább tizennyolc papot, két szeminaristát és egy püspököt tartóztattak le. Utoljára december 31-én Gustavo Sandinót, a jinotegai egyházmegye papját a vasárnapi szentmisét követően, amelyet Santa María de Pantasma templomában celebrált.
Helyi források megerősítették a történteket a 100% Noticias televíziócsatornának. A szandinista rezsim rendőrsége letartóztatta Gustavo Sandino plébánost (jinotegai egyházmegye), valamint Jader Hernández, Fernando Téllez Báez és Ismael Serrano papokat (mindhárman a managuai főegyházmegye plébánosai). Az érsekség területén összesen nyolc papot fosztottak meg szabadságától az elmúlt héten. Emellett több plébánia nem nyitotta ki kapuit 2023 utolsó vasárnapján, ami arra engedett következtetni, hogy a fogva tartott lelkipásztorok száma még magasabb lehet.
A papok mellett korábban letartóztattak két szeminaristát is, Alester Saenzt és Tony Palaciót, valamint Isidoro del Carmen Mora Ortega siunai püspököt, miután nyilvánosan imádkozott Rolando Álvarez matagalpai püspökért, akit tárgyalás nélkül 26 év börtönre ítéltek 2022 augusztusában.
Leopoldo Brenes bíboros, managuai érsek december 31-én üzenetet küldött főegyházmegyéje katolikus híveinek, amelyben kifejezetten utalt „papjaik hiányára”, vagyis azokra, akiket az elmúlt héten Daniel Ortega és Rosario Murillo rezsimje letartóztatott.
„Szent Család vasárnapján szerettem volna egy kis üzenetet küldeni minden család számára: a bátorítás, a remény üzenetét, de mindenekelőtt egy olyan üzenetet, amelyben imádságban egyesülünk – mondta Brenes érsek a managuai katedrálisban tartott vasárnapi szentmise végén. – Szeretném kifejezni a közelségemet azokhoz a családokhoz és közösségekhez, amelyek ebben az időszakban papjaik hiányát érzik, vagy másfajta fájdalmat élnek át. Ez az a pillanat, amikor imádságban együtt kell keresnünk Isten vigasztalását és erőnket az egyház egységében.”
Eddig sem a nicaraguai kormány, sem a rendőrség nem erősítette meg vagy cáfolta a papok őrizetbe vételének hírét.
Ferenc pápa már a 2022. február 12-i Úrangyala alkalmával imádkozott és kért imát Álvarez püspökért, valamint az Egyesült Államokba deportált összes személyért: „Imádkozom értük, és mindazokért, akik szenvednek abban a drága országban, és kérem az imáitokat” – mondta akkor a Szentatya. Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárását kérte, hogy „nyissa meg a politikai vezetők és minden polgár szívét a béke őszinte keresésére, mely igazságból, igazságosságból, szabadságból és szeretetből születik, és a párbeszéd türelmes gyakorlásával érhető el.”
A január elseji Úrangyala alkalmával megismételte ezt a felhívást: „Mély aggodalommal követem a Nicaraguában történteket, ahol püspököket és papokat fosztottak meg szabadságuktól. Imáimban közel vagyok hozzájuk, családjaikhoz és az ország egész egyházához. Kitartó imádságra hívlak mindnyájatokat, akik jelen vagytok, és hívom Isten egész népét is, és kívánom, hogy mindig a párbeszéd útját keressük a nehézségek leküzdésére. Imádkozzunk ma Nicaraguáért!”
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint Nicaragua egyre inkább eltávolodik a jogállamiságtól és az „alapvető szabadságjogoktól”, mivel „politikai és őslakos vezetőket, a katolikus egyház híveit, aktivistákat és újságírókat” üldöz, „önkényes letartóztatások sorozatával”.
Fordította: Hollósi Judit; az Úrangyala imádságok alkalmával mondott pápai beszédeket Tőzsér Endre SP fordította
Forrás: Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége; agensir.it
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír