„Fiducia supplicans” – Sarah bíboros: „Felemeljük a hangunkat egy olyan eretnekség ellen, amely súlyosan aláássa az Egyház tekintélyét”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Fopasztorok_Sarahbiboros21.jpgRobert Sarah bíboros az olasz Settimo Cielo blogot bízta meg az alábbi elmélkedése közreadásával, mely az Egyházban jelenleg uralkodó, botrányoktól terhes, zűrzavaros állapotról szól, amelyet nemrég tovább súlyosbított a Hittani Dikasztérium által kiadott „Fiducia supplicans” nyilatkozat. Egy botrány, amelyből – Jézus szavaival – csak „az igazság tesz minket szabaddá”

(Jn 8,32).
A 78 éves Robert Sarah bíboros Guineában született és nőtt fel, Rómában tanult teológiát és Jeruzsálemben bibliai tanulmányokat, egy szavannai faluban volt plébános, majd Conakry-ban, a fővárosban püspök, ahol, akár életét is kockáztatva, fáradhatatlanul védelmezte a vallási és polgári szabadságjogokat egy kegyetlen diktatúrában.
II. János Pál 2001-ben hívta meg Rómába a Népek Evangelizációjának Kongregációja titkárának, majd XVI. Benedek 2010-ben bíborossá kreálta, és „Cor Unum” pápai tanács elnökévé nevezte ki, amely a szorongattatásban élő népek karitatív támogatására hivatott. Ferenc pápa 2014. november 23-án az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusává nevezte ki, majd e tisztségből 2021. február 20-án felmentette.
Robert Sarah egyike annak az öt bíborosnak, akik aláírták a pápának tavaly nyáron átadott „dubia” kérdéseket, és akik elsőként érezték úgy, hogy a jogosan feltett kérdéseikre megfoghatatlan, kitérő válaszokat kaptak.
Számos, több nyelven megjelent, nagy hatású lelkiségi mű szerzője, egyik legjelentősebb személyisége az afrikai egyháznak, amelynek ebben a szövegben is szószólója.
KARÁCSONYI ÜZENET
Róma, 2024. január 6-án, Urunk megjelenése – Vízkereszt ünnepén
Karácsonykor a Béke Fejedelme emberré lett értünk. Minden jóakaratú embernek elhozza a mennyből jövő békét. „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27). A békesség, amelyet Jézus hoz nekünk, nem üres frázis, nem a világ békéje, amely gyakran csupán kétértelmű kompromisszum, amelyet az egyik vagy a másik fél érdekei és hazugságai szerint lepaktálva döntenek el. Isten békéje az igazság. „Az igazság a béke ereje, mert feltárja és megvalósítja az ember egységét Istennel, önmagával és másokkal. Az igazság erősíti és építi a békét” – tanította Szent János Pál [1]. Az Igazság, mely testté lett, eljött, hogy közöttünk lakjon. Az ő fénye nem homályos. Az ő igéje nem okoz zavart és rendetlenséget, hanem feltárja mindennek a valóságát. Ő MAGA az igazság, következésképpen „jel lesz, amelynek ellene mondanak”, „hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai” (Lk 2,34).
Az igazság az első irgalom, amelyet Jézus a bűnösnek kínál. Mi is képesek leszünk-e az igazságban gyakorolni az irgalmasságot? Nagy a veszélye annak, hogy, ha a világ békéjét, a világi népszerűséget hajszoljuk, azt hazugság, kétértelműség és cinkos hallgatás árán lehet megvásárolni.
A világnak ez a békéje hamis és felszínes. Mert a hazugság, a megalkuvás és a zűrzavar megosztottságot, gyanakvást és háborút szül a hívek között. Ferenc pápa is emlékeztetett erre nemrég: „A diabolos (ördög) szó jelentése: szétdobáló, megosztó. Az ördög mindig megosztottságot akar teremteni.” [2] Megosztottságot akar, hiszen „… nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44).
Pontosan ez a zűrzavar, az egyértelműség és az igazság hiánya, ez a megosztottság zavarta meg és homályosította el karácsony ünnepét ebben az évben. Egyes médiaorgánumok azt állítják, hogy a katolikus egyház bátorítja az azonos neműek együttélésének megáldását. Hazudnak. Ők végzik „a megosztó” munkáját. Egyes püspökök ugyanezt az irányt követik, kétségeket hintenek és botrányt keltenek a hívő lelkekben, azt állítva, hogy úgy áldják meg a homoszexuális kapcsolatot, mintha az törvényes lenne, összhangban lenne az Isten által teremtett természettel, mintha ez ugyanúgy az életszentséghez és boldogsághoz vezethetne. De csak hibát, botrányt, kétségeket és csalódásokat okoznak. Ezek a püspökök figyelmen kívül hagyják vagy elfelejtik Jézus szigorú figyelmeztetését azokkal szemben, akik megbotránkoztatják a kicsinyeket: „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Mt 18,6). A Hittani Dikasztérium nemrégiben Ferenc pápa jóváhagyásával kiadott nyilatkozata nem igazította ki ezeket a hibákat, és nem tette helyre a dolgokat. Mi több, az egyértelműség hiánya csak felerősítette a szívekben uralkodó zűrzavart, és néhányan még sajátos manipulációikra is megpróbálták felhasználni.
Mit kezdjünk ezzel a zűrzavarral, amit a megosztó okozott az egyházon belül? „Az ördöggel sosem szabad leállni beszélni! -mondta Ferenc pápa. Nem tárgyalunk vele, nem folytatunk vele párbeszédet; úgysem tudjuk legyőzni, ha szóba állunk vele. Csak úgy tudjuk legyőzni, ha hittel az isteni Igét állítjuk vele szembe. Jézus így tanít minket arra, hogy megvédjük az Istennel és egymással való egységünket a megosztó támadásaival szemben. Isten Igéje Jézus válasza az ördög kísértéseire. [3] Ferenc pápa eme tanításának logikája szerint mi sem vitatkozunk a megosztóval. Nem szállunk vitába a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal, sem a megsokasodott különböző értelmezéseivel. Egyszerűen Isten Igéjével, az Egyház Tanítóhivatalával és a hagyományos egyházi tanítással válaszolunk.
Az igazságban való béke és egység megőrzése érdekében merjük megtagadni a vitát a megosztóval, merjünk a zűrzavarra Isten szavával válaszolni. „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.” (Zsid 4,12).
Akárcsak Jézus a szamáriai asszonynak, merjük mi is kimondani az igazat. „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” (Jn 4,18) Mit mondjunk tehát a homoszexuális kapcsolatban élőknek? Jézushoz hasonlóan merjük a legelső, legfontosabb irgalmasságot kínálni nekik, és eléjük tárni tetteik objektív igazságát.
Ezt a Katolikus Egyház Katekizmusával (2357) is megerősíthetjük: „A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket (Vö. Ter 19,1-29; Róm 1,24-27; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10.) – mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. (Hittani Kongregáció: Persona humana nyilatkozat, 8. AAS 68 (1976) 85.) Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”
Minden olyan lelkipásztori megközelítés, amely nem erre az objektív igazságra alapoz, az elsődleges irgalmasságot mulasztja el, az igazság ajándékát. Az igazság objektivitása nem mond ellent az emberek szubjektív szándékára való odafigyelésnek. De itt fel kell idéznünk II. Szent János Pál pápa tévedhetetlen és végleges tanítását:
„Figyelmesen szemügyre kell venni az emberi természet és szabadság helyes viszonyát, s különösen azt, milyen hely illeti meg az emberi testet a természetes törvény kérdéseiben.(…)”
„A személy, testét is beleértve, teljesen magára bízatott, s a lélek és a test egységében alanya saját erkölcsi cselekedeteinek. A személy az értelem világosságánál és az erény segítségével fedezi fel testében – a teremtő bölcs tervének megfelelően – az önátadás előjeleit, ígéretét és kifejezését.(…)”
„Az a tanítás, mely elszakítja az erkölcsi cselekedetet testi föltételeitől, eltér a Szentírás parancsolataitól és ellentmond a hagyomány tanításának is. Az ilyen tanítás új formában éleszt föl néhány régi tévedést, melyeket az Egyház mindig elvetett, mert az emberi személyt tisztán formális, „spirituális” szabadságra redukálják. Ez a redukálás tagadja a test és a vele kapcsolatos cselekedetek erkölcsi tartalmát. (vö. 1Kor 6,19). Pál apostol kijelenti, hogy nem lesz része a mennyek országában „az erkölcsteleneknek, bálványimádóknak, házasságtörőknek, kéjenceknek, szodomitáknak, tolvajoknak, kapzsiknak, részegeseknek, átkozódóknak, rablóknak”  (vö. Uo. 6,9-10). Ez a kárhoztató ítélet – melyet a Trienti Zsinat megerősített – „halálos bűnnek és „becstelen cselekménynek” nevez néhány sajátos cselekvést, melyeknek szándékos végrehajtása kizárja a hívőket az ígért örökségből. A test és a lélek ugyanis elválaszthatatlanok: a személyben, a szándékos cselekvőben és a megfontolt cselekvésben együtt állnak vagy buknak.” („Veritatis splendor” 48-49)
De egy Jézus-tanítvány nem állhat meg itt. A házasságtörő asszonnyal szemben Jézus az igazságban megbocsájt: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11) Ő a megtérés, az igazságban való élet útját kínálja.
A „Fiducia supplicans” nyilatkozatban ehelyett azt találjuk, hogy az áldás azoknak szól, akik azt kérik, hogy „mindaz, ami igaz, jó és emberileg érvényes az életükben és a kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte által gazdagodjon, gyógyuljon és emelkedjen.” (31. szakasz). De mi a jó, igaz és emberileg érvényes egy homoszexuális kapcsolatban, amelyet a Szentírás és a Hagyomány súlyos eltévelyedésként és „belső természete szerint rendetlenként” határoz meg? Hogy egyeztethető össze ilyen írás a Bölcsesség könyvével, amely kijelenti: „De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől, és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket. Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól…” (Bölcs 1,3-5). Egyetlen dolgot kell kérnünk a természetellenes kapcsolatban élő emberektől: hogy térjenek meg és igazodjanak Isten Igéjéhez.
A Katolikus Egyház Katekizmusának segítségével (2358-2359) még pontosabban megfogalmazhatjuk: „Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást. Az önuralom erényeivel, melyek nevelik a belső szabadságot, olykor az önzetlen barátság segítségével, imádsággal és szentségi kegyelemmel fokozatosan és kitartóan közeledhetnek és kell is közeledniük a keresztény tökéletességhez.”
Ahogy XVI. Benedek rámutatott: „a homoszexuálisokat, mint személyeket nem szabad diszkriminálni (…); az egyén iránti tisztelet teljes mértékben alapvető és döntő. Ez azonban nem jelenti, hogy a homoszexualitás erkölcsileg helyes lenne. A homoszexualitás továbbra is valami olyasmi, ami radikálisan ellentétes annak lényegével, amit Isten eredetileg akart.”
Tehát Isten Igéje – amelyet a Szentírás és a Szenthagyomány is közvetít – jelenti azt az egyetlen szilárd alapot, az igazság egyetlen alapját, amelyre minden püspöki konferencia építhet a homoszexuális személyek iránti irgalmasság és igazság lelkipásztori szolgálatában. A Katolikus Egyház Katekizmusa egy erőteljes szintézist kínál, válaszolva a II. Vatikáni Zsinat azon kívánalmára, hogy „az evangéliumi igazság ragyogó fénye minden embert serkentsen Krisztus mindent felülmúló szeretetének keresésére és elfogadására.”
Köszönetet kell mondanom azoknak a püspöki konferenciáknak, amelyek már elvégezték az igazságnak eme munkáját, különösen Kamerunban, Csádban, Nigériában stb. Döntéseiket és a „Fiducia supplicans” nyilatkozattal szembeni határozott ellenállásukat osztom és támogatom. Bátorítanunk kell a többi nemzeti vagy regionális püspöki konferenciát és minden püspököt, hogy ugyanezt tegyék. Ezzel nem Ferenc pápával szállunk szembe, hanem határozottan és radikálisan egy olyan eretnekséget ellenzünk, amely súlyosan aláássa az Egyház tekintélyét, Krisztus Testéét, mert ellentétes a katolikus hittel és Szenthagyománnyal.”
XVI. Benedek hangsúlyozta, hogy „a ’homoszexuális házasság’ fogalma ellentmondásban van az emberiség mindazon kultúráival, amelyek mind a mai napig követték egymást, ezért olyan kulturális forradalmat jelent, amely az emberiség egész eddigi hagyományával szemben áll.” Úgy vélem, hogy az afrikai egyház nagyon is tisztában van ezzel. Nem feledkezik meg alapvető küldetéséről, amelyet a legutóbbi pápák bíztak rá. VI. Pál pápa 1969-ben, Kampalában, az összegyűlt afrikai püspökökhöz szólva kijelentette: „Nova Patria Christi Africa: Krisztus új hazája Afrika.” XVI. Benedek pápa két alkalommal is hatalmas küldetést bízott az afrikai egyházra: az emberiség szellemi tüdejévé kell válnia, gyermekeinek és kultúráinak hihetetlen emberi és szellemi gazdagsága miatt. A 2009. október 4-i homíliájában ezt mondta: „Afrika az emberiség végtelenül nagy szellemi ’tüdejeként’ jelenik meg a hit és a remény válságának idején. Azonban ez a tüdő is megbetegedhet. Jelen pillanatban legalább két veszélyes betegség fenyegeti: elsősorban a nyugati világban már elterjedt kór, a gyakorlati materializmus, amely a relativista és a nihilista gondolkodásmóddal párosul. (…) Az úgynevezett ’első’ világ exportálta és exportálja ma is azt a mérgező szellemi szemetet, amely megfertőzi más kontinensek népeit, köztük különösen éppen az afrikai népeket.” 
II. János Pál pápa arra emlékeztette az afrikaiakat, hogy az emberiség üdvösségéért részt kell vállalniuk Krisztus szenvedésében és gyötrelmeiben, „mert minden afrikai neve fel van írva Krisztus szögekkel átszúrt tenyerére.” [6].
Afrika gondviselésszerű küldetése ma talán az, hogy emlékeztesse a Nyugatot, hogy a férfi semmi a nő nélkül, a nő semmi a férfi nélkül, és mindkettő semmi a harmadik alkotóelem, a gyermek nélkül. Szent VI. Pál pápa e kontinens hagyományos értékeinek pótolhatatlan hozzájárulását: „az élet spirituális látásmódját, az emberi méltóság tiszteletét, a család és a közösség érzését” hangsúlyozta („Africae terrarum” 8-12). Az afrikai egyház ebből az örökségből él. Krisztus miatt, valamint az ő tanításához és életének példájához fűződő hűsége miatt lehetetlen számára, hogy elfogadja a keresztényietlenné vált és dekadens Nyugat által hirdetett embertelen ideológiákat.
Az afrikaiak nagyon is tudatában vannak az Isten által teremtett természet szükséges tiszteletének. Ez nem nyitottság és társadalmi haladás kérdése, ahogy azt a nyugati média beállítja. Ez annak eldöntéséről szól, hogy a szexualitásunk a Teremtő bölcsességének ajándéka-e, vagy egy értelmetlen, sőt művi valóság. Ám itt is XVI. Benedek pápa egy figyelmeztetése jut eszünkbe: „Amikor lemondunk a teremtés eszméjéről, lemondunk az emberi nagyságról.” Az afrikai egyház a legutóbbi szinóduson is erőteljesen védelmezte az Isten által teremtett férfi és nő méltóságát. Hangját gyakran figyelmen kívül hagyják, lenézik vagy túlzónak tartják azok, akiknek egyetlen rögeszméjük a nyugati lobbiknak való megfelelés.
Az afrikai egyház a szegények, az egyszerűek és a kicsik hangja. Felelős azért, hogy Isten Igéjét hirdesse a nyugati keresztényekkel szemben, akik – mivel gazdagok és sokrétűen képzettek a filozófiai, teológiai, bibliai és kánoni tudományokban – azt képzelik, hogy fejlettek, modernek és bölcsek a világi bölcsességet tekintve. De „Istennek a ’balgasága’ bölcsebb az embereknél.” (1Kor 1,25). Ezért nem meglepő, hogy Afrika püspökei szegénységükben ma is ennek az isteni igazságnak a hírnökei egyes nyugati püspökségek hatalmával és gazdagságával szemben. „Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (1Kor 1,27-28). De vajon meg merik-e hallgatni őket a szinodalitásról szóló szinódus következő ülésén? Vagy gondoljuk azt, hogy a meghallgatásra és tiszteletadásra vonatkozó ígéreteik ellenére továbbra is figyelmen kívül hagyják figyelmeztetéseiket, ahogyan ezt ezidáig tapasztaltuk? „Az emberekkel szemben legyetek óvatosak.” (Mt 10,17) – mondta az Úr Jézus, mert mindaz a zűrzavar, amit a „Fiducia supplicans” nyilatkozat gerjesztett, más, finomabb és rejtettebb megfogalmazásokban ismét megjelenhet a szinodalitásról szóló szinódus 2024-es második ülésszakán, vagy azok szövegében, akik segítik a Szentatyát a szinódus utáni apostoli buzdítás megfogalmazásában. Nem kísértette-e meg a Sátán háromszor az Úr Jézust? Ébernek kell lennünk azokkal a manipulációkkal és tervekkel szemben, amelyeket már a szinódus következő ülésszakára készítenek elő egyesek.
Az apostolok utódainak legyen mindig elegendő bátorsága komolyan venni Jézus szavait: „Ellenben a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,35). A Katolikus Egyház Katekizmusa ilyen példát mutat világos, éles és bátor tanításával. Minden más értelmezés elkerülhetetlenül csonka, kétértelmű és félrevezető lenne. Manapság annyi beszédet hallunk, mely olyan körmönfont és körülményes, hogy végül a Jézus által kimondott átok alá esik: „ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van”. Új jelentéseket adunk a szavaknak, ellentmondunk és meghamisítjuk a Szentírást, miközben azt állítjuk, hogy hűek vagyunk hozzá. Végül már nem az igazságot szolgáljuk.
Hadd ne bocsátkozzam tehát hiábavaló vitákba az áldás szó jelentésével kapcsolatban. Nyilván imádkozhatunk a bűnösért, természetesen kérhetjük Istentől a megtérését. Nyilvánvaló, hogy megáldhatjuk azt az embert, aki fokozatosan Istenhez fordul, hogy alázattal kérje az igazi és gyökeres változás kegyelmét az életében. Az Egyház imája senkitől sem tagadható meg. De soha nem lehet úgy kiforgatni, hogy legitimáljuk vele a bűnt, a bűn szerkezetét, vagy akár a bűn közelgő alkalmát. A töredelmes és bűnbánó szívet, még ha messze van is a szentségtől, meg kell áldani. De ne feledjük, hogy a megtérés megtagadását és a szív megkeményedését látva Szent Pál nem az áldás szavait ejti ki, hanem ez a figyelmeztetést: „Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül haragot gyűjtesz magadnak a harag napjára, amikor Isten kihirdeti igaz ítéletét. Ő mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni.” (Róm 2,5-6).
A mi feladatunk, hogy hűségesek legyünk ahhoz, aki ezt mondta nekünk: „Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18,37). Rajtunk, püspökökön, papokon, megkeresztelteken múlik, hogy a magunk részéről tanúságot tegyünk az igazságról. Ha nem merünk hűek lenni Isten szavához, akkor nemcsak Őt áruljuk el, hanem azokat is, akikhez szólunk. Az a szabadság, amelyet el kell vinnünk az azonos neműek párkapcsolatában élőknek, Isten szavának igazságában rejlik. Hogyan is mernénk azt elhitetni velük, hogy az a jó, és az felel meg Isten akaratának, ha bűnük börtönében maradnak? „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,31-32).
Ne féljünk hát attól, ha a világ nem ért meg és nem fogad el bennünket. Jézus azt mondta nekünk: „… engem gyűlöl [a világ], mert bizonyítom, hogy gonoszak a tetteik.” (Jn 7,7). Csak azok hallják meg a hangját, akik az igazsághoz tartoznak. Nem muszáj, hogy egyetértsenek velünk, és hogy az egyöntetű álláspontot támogassuk.
Emlékezzünk Ferenc pápa súlyos figyelmeztetésére pápaságának kezdetén: „Igyekezhetünk előre az úton, sok mindent építhetünk, de ha nem valljuk Jézus Krisztust, nem jutunk semmire. Humanitárius nem-kormányzati szervezet leszünk akkor, de nem leszünk az Egyház, Krisztus Menyasszonya.” Mi történik, ha nem a kövekre építünk? Az történik, ami a gyermekek által épített homokvárral a tengerparton: összeomlik, mert nincs tartása. Amikor nem valljuk meg Jézus Krisztust, Léon Bloy mondása jut eszembe: „Aki nem az Úrhoz imádkozik, az ördöghöz imádkozik.” Ha nem valljuk meg Jézus Krisztust, akkor megvalljuk az ördög világiasságát, a démonok világiasságát.” (2013. március 14.).
Krisztus szava fog majd megítélni minket: „Aki az Istentől való, meghallja az Isten szavát. Ti azért nem halljátok meg, mert nem vagytok az Istentől valók.” (Jn 8,47).
A bevezetőt írta: Sandro Magister, a L’Espresso Vatikán-szakértője
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Diakonos.be/www.zarandok.ma