Idén január 21-én kezdődik az ökumenikus imahét

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Unnepek_candle-1750640_1920-696x464.jpgJézus gyönyörű osztatlan köntösét az Egyházat, az évszázadok sajnos nagyon megtépázták! Megosztott darabokra hulló világban nagyon fontos minden olyan erőfeszítés, törekvés, amely a közösséget építi és az egység irányába mutat. Tudatosan kapcsolódjunk be mi is az ökumenikus imahét eseményeiben, de ha nem is tudunk részt venni a találkozókon olvassuk el a szentírási részeket, mondjuk mi is el az imákat, építsük a családunkban, a munkahelyünkön, baráti körünkben Isten egységes, életet jelentő gyönyörű Országát.  

Bizalommal, 

Csaba t.
Idén január 21-én, vasárnap 19 órakor kezdődik az ökumenikus imahét országos nyitó istentisztelete Budapesten, a Szent István-bazilikában. Igét hirdet Steinbach József református püspök, szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros.
Az ökumenikus imahetet világszerte minden év január harmadik hetében rendezik meg. A rendezvénysorozat célja, hogy a világ keresztény felekezetei közösen imádkozzanak a keresztények egységéért.
Az imahét jelmondata: „Szeresd az Urat, a te Istenedet… és felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10,27)
A 2024-es ökumenikus imahét anyagát az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport állította össze. Egy alapjaiban eltérő gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok között élő, Krisztus evangéliumát kisebbségi helyzetben hirdető egyház az övék. Nagyon nehéz gazdasági és politikai környezetben kell az ott élőknek Krisztusról tanúskodniuk és honfitársaik életkörülményeit javítaniuk.
Az imahét egyes programjairól a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) oldalán vagy helyi szinten az egyházmegyék honlapjain tájékozódhatnak.
Az imafüzetet megtalálják a MEÖT honlapján, vagy PDF formátumban letölthetik IDE kattintva
Forrás és plakát: MKPK Sajtószolgálat
Kiemelt kép: Merényi Zita
Magyar Kurír