Ezer kilométer Máriához

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Kozosegek_mariaut2024.jpegA Mária Út Egyesület 40 napos zarándoklatra indul Csíksomlyóra

Idén is útra kelnek azok az elhivatott zarándokok, akik 40 nap alatt Budapestről Csíksomlyóra gyalogolnak, hogy ott részt vegyenek a magyarság egyik legmeghatározóbb eseményén, a csíksomlyói búcsún.
A 40 napos zarándoklat komoly fizikai kihívás, hiszen napi 25-30 kilométert kell megtenniük a résztvevőknek.
A fizikai terhelés mellett lelkileg is fel kell készülnie a résztvevőknek. Szabó Tamás a Mária Út elnöke elmondta:
A közösségi zarándoklásban az a szép, hogy próbára tétetik és megmérettetik alkalmazkodó képességünk, mások megértésének készsége, alázatunk, kitartásunk és szerénységünk.
A zarándokok április 9-én, reggel 7 órakor indulnak a Szent Anna kápolnától, és május 18-án érkeznek meg Csíksomlyóba.
Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2023. május 27-én. 
“Végig megy előttünk a zarándokkereszt. Mi egy keresztalja leszünk, ahogy a székelyek mondják. Keresztünkön szalagok lesznek, amit a helyiek küldenek a Szűzanyához. Útközben imaszándékokat is elfogadunk azoktól, akikkel találkozunk, s azt elvisszük a Szűzanyához, odaérve pedig mindent elmondunk Neki, amit ránk bíztak” – fogalmazott Szabó Tamás, aki az út első felében vezeti a zarándoklatot.
Forrás: Mária Rádió
www.vasarnap.hu