A méz  egészséget, boldogságot jelentő étel, a népi gyógyászat egyik bevált alapanyaga  szerte a világon. Altamira barlangjában 20 ezer éves rajz mutatja, miként gyűjtötték őseink a mézet, de Egyiptomban, a karnaki templomban  i. e. 1500 maradt fenn tájáról méhábrázolás.

A mézeskalács  készítése komoly hagyományokkal rendelkezik. A méz volt a nádcukor, majd a répacukor modernkori elterjedéséig az egyetlen édesítőszer, melyből tartós és tápláló szárazsütemény készíthető, így a mézeskalács sok nép több ezer év óta ismert eledele.

Istenek eledele:

Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a mézeskalács készítése egyidős a méz használatával, és már az ókorban is ott illatozott az ínyenc rómaiak asztalán. Igaz, sem a rómaik, sem a görögök nem ették meg, vagy csak titokban, mert isteneiknek az állatáldozat helyett inkább állat formájú mézeskalácsot ajánlottak fel .  A halottak szájába is mézeskalácsot tettek, hogy ezzel engeszteljék ki az alvilág istenét, Cerberust.

Később az  emberek közötti ajándék szerepét töltötte be. 

Az aquincumi ásatásoknál is találtak több mézes sütésére használt égetett cserépformát.  

Római agyagforma

Bár a kalács  maga  nem időtálló,  a mézeskalács figurák készítésére használt cserépformák fennmaradtak. A nyers tésztát ezekbe nyomkodták még a sütés előtt. Ezek negatívként megőrizték az egykori darabok képét, mintáját, méretét, ezért hiteles forrásnak tekinthetők.

Középkori eledel:

A méz drágasága miatt csak ünnepi alkalmakkor készítettek belőle süteményt. Az 1200-as évektől kolostorok készítettek vallásos tárgyú figurákat, életképeket. Idővel "mézesbábos" céhek is alakultak, melyek míves díszítéseket készítettek rá, így kedvelt ajándékká vált. Bécsben 1368-ban már név szerint is említenek két mézeskalácsost.

A világ sok országában különböző időszakokban és helyi tradíciók szerint készítik a mézes finomságot. Például az angoloknál is nagy hagyománya van a karácsonyi mézes sütésének, főleg ilyenkor készül a ginger bread, az emberke formájú, gyömbéres kalács.

Képtalálat a következőre: „ginger bread”

Régebben sok  helyütt vallásos ünnepekkor készítették csak, és valamely szent alakját formázták meg belőle.

Így az egyház részben erősen támogatta, részben viszont a fűszerek feltételezett izgató hatása miatt saját szolgáinak tiltotta. Íme  egy apáti intelem: ,,…minden értelmes ember igazat ad nekem, hogy a fűszer, amit beletesznek, a szerzetesek számára túlzottan izgató, és mivel az ételeket erősen fűszerezik, a mézeskaláccsal minden bor savanyú nekik, és mérges képet vágnak az ivásnál”. (Tar Károly: Erdélyi mézeskalács könyve) .

A skandinávok és germánok vaddisznó alakú mézeseket sütöttek a téli napforduló eljövetelekor. A németek körében nemcsak, hogy nagy hagyománya volt a mézeskalácsnak, de Európában is rajtuk keresztül terjedt el.

Jancsi és Juliska igaz története:

A meseirodalomban is fellelhető, Grimm testvérek meséjében, a "Jancsi és Juliskában" szerepel egy mézeskalács ház a csábítás szimbólumaként. A történet valós eseményen alapult: két helyi mézesbábos konkurenciaharcának szájhagyomány útján elterjedt története. Katherina Shrader, aki neves mézeskalács készítő asszony volt.

Egy amatőr archeológus rekonstruálta, hogy kinek és miért kellett meghalnia az erdei mézeskalácsházban, alig 35 kilométerre Frankfurttól. Az ok annak a mézzel és gyömbérrel készített finomságnak a receptje volt, melyet a XVII. század végén kísérletezett ki Katharina Schrader. Az asszonyt egy Hans Metzler nevű mézeskalácssütő előbb el akarta venni feleségül, hogy így jusson hozzá a titkos recepthez, ám amikor a nő kikosarazta, boszorkányság vádjával feljelentette. Azt állította, hogy seprűnyélen lovagol, s aki betér hozzá, meghizlalja, majd felfalja. Az inkvizíció azonban nem találta bűnösnek az asszonyt, aki a spessarti erdőben sikeres mézeskalács-sütödét működtetett. Süteményének jó híre már -már veszélyeztette Metzler udvari szállítói státuszát. A felbőszült férfi és húga ekkor felkereste Katharinát erdei házában, s a forró kemencébe vettette.

Magyar mézesek:

A magyarok a honfoglalás előtt már ismerték a mézet és a mézsört. A honfoglalás utáni első írásos dokumentumokban, Szent István korabeli monostorok adománylevelében, a sokféle iparos között tizenkét méhészről is említés tétetik. A saját méhészettel rendelkező kolostorokban formákat, mézes italokat és süteményeket is készítettek. A méhészettel rendelkező kolostorokban már ekkor foglalkoztak mézeskalácsossággal. A méhek háziasításában is nagy szerepe volt az egyháznak; a királyok megengedték, hogy a papok mézből, viaszból tizedet szedjenek. Az erdélyi méhészet, tekintettel a kedvező természeti adottságokra, olyan jelentős volt, hogy 1370-ben Nagy Lajos király vámmentességet biztosított a nagyszebeni szászoknak, akik Bécsbe, Csehországba, Velencébe és Flandriába is számítottak a finom erdélyi mézből és viaszból.