„Már gyerekként is megtanulhatunk hidakat építeni, és kereshetjük a lehetőségeket mások segítésére.” Ez XIV. Leó pápa meggyőződése, aki múlt héten találkozott a vatikáni nyári táborban résztvevő gyerekekkel és válaszolt kérdéseikre.

Arra biztatta őket, hogy keressék a Jézussal való barátságot a szentmisén való részvétellel, mások befogadásával és elkötelezettségükkel, hogy a békét építik. A délben tartott találkozón a VI. Pál-teremben a Vatikán éves nyári táborának több mint 300 résztvevője gyűlt össze, akikhez röviddel előtte csatlakozott ugyanennyi ukrán gyermek az olasz Caritas segítségével.

Az esemény hatodik évében jár és Franco Fontana szalézi pap koordinálja, a Bosco Szent János ifjúsági központokhoz hasonlóan szervezik. A nyári táborban folytatott beszélgetések témája az, hogyan lehet segíteni a gyerekeknek az előítéletek leküzdésében egy olyan időszakban, amikor egyre nehezebb másokkal beszélgetni, kapcsolatot teremteni, szavakat, gondolatokat megosztani és akár játékidőt is együtt tölteni.

Járt-e misére gyerekként a pápa?

Az első kérdést Giulia tette fel: járt-e misére a pápa gyerekkorában. „Természetesen!” – válaszolta lelkesen. „Mindig, minden vasárnap, anyával és apával.” megosztotta chicagói gyermekkori emlékeit: „Hat éves korom körül én is ministráltam a plébániámon. Mielőtt iskolába mentünk – plébániai iskola volt –, reggel fél hétkor misére mentünk. Anya mindig azzal ébresztett minket, hogy »Menjünk misére!«.” „Már kiskoromtól kezdve azt tanították nekem, hogy Jézus mindig közel van, hogy ő a legjobb barátod, és a szentmise egy módja annak, hogy megtaláld ezt a barátot, hogy Jézussal legyél – már az elsőáldozásom előtt is.”

Hogy érthetjük meg egymást, ha még egymás nyelvét se értjük?

Edoardo a nyári tábor témájára utalva azt kérdezte, hogyan tudják a gyerekek befogadni azokat, akik különböznek tőlük. A pápa angolul köszöntötte az ukrán csoportot: „Az ilyen élmények nagyon fontosak, ahol különböző országokból, vidékekről érkező, más nyelvű emberekkel találkozunk, akik sokban különböznek tőlünk”. Arra biztatta a gyerekeket, hogy vállalják fel „a találkozás, az egymással való találkozás, a kölcsönös tisztelet és a barátságkötés megtanulását egymással”. Majd olaszra váltva a csoport többi tagjához szólva, emlékeztette őket arra, hogy Ukrajna „egy olyan ország, amely nagyon sokat szenved a háború miatt”. A nyelvi különbségek miatti kommunikációs kihívásokról szólva elismerte: „Igen, nehéz lehet megérteni egymást.” De hangsúlyozta, hogy amikor lehetőség van arra, hogy valaki mással találkozzunk, létfontosságú a kölcsönös tisztelet megtanulása. „Ne a különbségekre koncentráljunk” – mondta. „Nézzük meg, hogyan lehet tisztelettel megélni egy találkozást – hidakat építeni, barátságot építeni, felismerni, hogy mindannyian lehetünk barátok, testvérek, nővérek. Így együtt tudunk haladni és előrelépni.” A pápa elismerte, hogy ez nem mindig könnyű: „Néha különleges erőfeszítést igényel, mert azt gondoljuk: »Ő nem olyan, mint én, ő más, nem úgy beszél, mint én… másképp néz ki…«” Mégis hangsúlyozta annak szükségességét, hogy „megtanuljuk tisztelni egymást, tudjuk, hogy barátokként élhetünk együtt”.

Ne menjetek háborúba, ne keveredjetek harcokba, soha ne szítsatok gyűlöletet

Damiano kérdésében visszatért az ukrajnai konfliktus témájához, és azt kérdezte, mit tehetnek a fiatalok a béke építéséért. A pápa azt válaszolta, hogy „már fiatal kortól kezdve mindannyian megtanulhatjuk, hogyan legyünk a béke és a barátság építői”. Gyakorlati tanácsokat adott: „Ne menjetek háborúba, ne keveredjetek harcokba, soha ne szítsatok gyűlöletet. Sok apróság van még számotokra is – például amikor ránéztek valakire, és azt gondoljátok: »Tetszenek azok a cipők és nekem nincs ilyenem…«, és akkor irigységet vagy valami kellemetlent érzetek a szívetekben.” Ehelyett „Jézus arra hív minket, hogy tanuljunk meg barátok, testvérek és nővérek lenni mindenkivel. Ebben a tapasztalatban, legyünk akár olaszok, amerikaiak, ukránok – vagy bármilyen országból is származunk – mindannyian Isten fiai és lányai vagyunk.” Arra buzdította őket, hogy gyermekkoruktól fogva tanulják meg „a kölcsönös tiszteletet”, hogy „a másikat olyannak tekintsék, mint magukat”, és értsék meg, hogy „nem is annyira mások”. „Egy másik nyelvet beszélnek; én nem tudok velük beszélni” – ez nem igaz! Vannak gesztusok is. Vannak módok arra, hogy közeledjünk a másikhoz. Megoszthatunk velük egy kis kenyeret, találhatunk módot a segítségnyújtásra.” Végül XIV. Leó pápa így zárta gondolatait: „Még a legkisebbek is elkezdhetnek lehetőségeket keresni arra, hogy a béke, a barátság és a szeretet előmozdítói legyenek mindenki között.”

L’Osservatore Romano / Vatican News

Somogyi Viktória

www.romkat.ro