Készen van már a mise?

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Dokumentumok_Kehely.jpgGérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Ezt a kérdést egy kislány tette fel az édesanyjának egy nyári családos mise elején. Aztán még két alkalommal a liturgia közben. Megfogalmazása gyermeki és plasztikus: olyan ez, mint amikor azt kérdezzük: készen van már az ebéd? Készen van már a házi feladat? És valóban, a mise bizony nem gyerekjáték. Sokszor a felnőttek figyelmét is próbára teszi.
Mikor mondhatjuk, hogy a mise elkészült? Hogy ami lényeges, az megtörtént? Amikor a miséző kihirdeti, hogy „a szentmise véget ért”? Vagy amikor már részesedtünk Krisztus testében? Talán elég a mise érvényességéhez, ha már elhangzottak az alapításnak az utolsó vacsoráról idézett igéi?
Még lényegesebb, hogy tulajdonképpen minek is kell elkészülnie a misén.
Kínálja magát az egyszerű válasz: az átváltoztatásnak, hogy létrejöjjenek a konszekrált ostyák. Biblikusabb megközelítés, hogy Jézus alapítói igéinek a maguk teljességében kell valóságalakítóvá, ágostoni kifejezéssel élve „látható szavakká” válniuk: kezébe vette, hálát adott, megtörte, vegyétek és egyetek/igyatok ebből mindnyájan. Az Egyház liturgiája ezért ragaszkodik ahhoz, hogy minden szentmisének része a communio, vagyis áldozás nélkül nincs áldozatbemutatás.
Az eucharisztia lelkisége további két szempontot is ad. A liturgia ugyanis mindaddig nem éri el a célját, amíg jelenvalóvá nem tesz bennünket Isten számára. Az ő jelenlétében megmerítve szeretné folytonosan ébren tartani lelki készenlétünket. Forrássá szeretne válni, amit olykor eltömít a mindennapi élet hordaléka. A forrást ezért rendszeresen meg kell tisztítani, hogy éltető erő fakadjon belőle.
Másrészt az eucharisztia lakomáján maga Isten a vendéglátónk. Ferenc pápa szavai szerint „Jézusnak az arra irányuló végtelen vágya, hogy helyreállítsa velünk a közösséget, mely az eredeti terv volt és marad, nem teljesülhet mindaddig, amíg minden ember, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből (Jel 5,9), nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét”.
Ezért a mise nem lesz készen mindaddig, „míg ő újra el nem jön” (Vágyva vágytam, 4).
Magyar Kurír