Kovács Lajos SJ – „Így lettem én pap!”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_kovcsl1-1000.jpgErdély és Magyarország, a nyugati világ és India. Miért lesz egy székely fiú jezsuita pap? Mi magyarok miért vagyunk pesszimisták? Miért állunk csoportokba tömörülve egymással szemben – konok következetességgel? Kovács Lajos jezsuita szerzetessel folytatjuk a beszélgetést.

- Téged hogy neveltek?
Gelencén nőttem fel, Székelyföldön, ahol történelmi, politikai adottság volt 1990 előtt, hogy a plébániák köré szerveződött minden, ami a magyar identitással összefüggött. Az én hivatásom motivációja, és nagyon sok ott jelenleg működő pap meg kispap számára is, 50-50 százalékban a vallásos meggyőződés és a magyarságtudathoz való ragaszkodás volt. A magyar irodalomról, történelemről a pap tanított a sekrestyében a hittanórán, mert iskolában nekünk erre lehetőségünk nem volt. Az egyház a mentsvára volt a magyarságnak, ahol legalább minimálisan meg tudta élni a hagyományait. Persze a templomba járás Székelyföldön azt is jelentette, hogy megmutatni az új ruhát, de mondjuk, bemutatni egy pásztorjátékot is. Ezt hívják kultúrkatolicizmusnak... Gyakran küszködök, hogy megértsem egyes itteni rendtársaimat, akik ateistaként nőttek föl, és egy nagyon radikális megtérés volt az életükben. Ők egészen máshogy keresztények, mint én.
- Miért lettél pap?
Amikor 16-17 éves voltam, egy fiatalos pap jött a falunkba, aki az elődjétől eltérően jó értelemben véve „nyitott házat” csinált a plébániából. A fiatalok éjjel-nappal bemehettek, az egyik helyen zenéltek, a másikon pingpongoztak, a harmadikon beszélgettek. Olyannyira jó karizmája volt ennek a papnak, hogy a nagy katolikus községben, ahol 25 évig egy papi hívatás nem volt, egy év után hatan jelentkeztünk a szemináriumba. Ennyit tesz egy embernek a hatása!
- És akik hatan jelentkeztetek akkor, mind papok lettetek?
Igen, egyikük a gyulafehérvári szemináriumnak a rektora, a másik Kézdivásárhelyen plébános, van, aki jogtanár, valaki Stuttgart mellett paposkodik…
- Hogyan lettél jezsuita?
Gyulafehérváron jártam gimnáziumba, katona voltam, aztán elmentem a szemináriumba. A legtöbb tanárom a római Gregoriánán tanult, ami egy jezsuita egyetem, a lakásuk pedig a Germanicum et Hungaricum volt, amelyet szintén jezsuiták vezetnek. Noha a tanáraink világi papok voltak, hiszen akkor szerzetesség alig létezett Magyarországon, Erdélyben meg egyáltalán nem, nagyon lelkesen beszéltek a jezsuitákról. Így eleve csak egy rend létezett a fejemben, ahová el tudtam képzelni, hogy belépek. Aztán a rendszerváltás után alig telt el egy hónap, és Bécsből jezsuiták jöttek népmisszióra. Úgy éreztem, hogy jezsuitának kell mennem. Ennyi volt.
- Mélyebb okai nem voltak?
A szemináriumban csak nagyon minimális lelki képzést kaptunk. Nem volt módszeresen felépítve, hogyan lehet lelki életet élni. Harmadéven, az osztály legjobb tanulójaként azt éreztem, hogy ha jól tanulok, ha jó fiú vagyok, akkor papi karriert tudok csinálni, de ez nem vonzott. Engem az Isten érdekelt mindig a legjobban, és lelkiséget kerestem, de nagyon nem találtam. A Szent Ignác-i lelkigyakorlat viszont olyan, ami átadható. A két év noviciátusban ismerkedünk a renddel, és a rend is velünk. Ez nagyon remek időszak arra, hogy az ember megértse, megtapasztalja, hogy a szerzetesség neki való dolog-e. Azt gondoltam, és a noviciusmesterem is, hogy nekem való. Abban nem vagyok biztos, hogy huszonévesen értettem, miből áll a jezsuita lelkiség, ezt tulajdonképpen csak a tavalyi indiai utamon értettem meg, vagy most már jobban értem, azt hiszem.
- A felnőtt korod jelentős részét külföldön töltötted.
Igen, 2004-ben jöttem vissza, aztán még egy évet voltam Indiában.
- Hogy érzed magad Magyarországon?
Minden országban jól éreztem magam, de ma már egyik sem a hazám. Mi, jezsuiták missziós rend vagyunk szerte a világon, “globálisan gondolkodunk, lokálisan cselekszünk”. 2007-ben lettem magyar állampolgár. Itt is nagyon szeretek lenni.
’90-ben, amikor a noviciátusba jöttem, már megtapasztaltam miben különbözik Magyarország és Erdély. Például, hogy a kommunista államforma mennyire más volt itt, mint Romániában. Ijesztő, hogy itt az emberek szekértáborokban élnek, tehát megfogalmazzák magukat: katolikus vagyok, és akkor szinte beltenyészetként működnek, és nem kommunikálnak kifele. A kommunisták ugyanúgy, a cigányok ugyanúgy, a zsidók ugyanúgy, és sorolhatnám a végtelenségig. Ezt sehol, de sehol nem tapasztaltam!
Amikor az ember visszajön külföldről, érzi, hogy mindenki stresszel, pesszimista, és az a fajta közbeszéd, ami van, hogy „jaj, itt mennyire rossz politikailag, anyagilag, mindenféleképpen”, az emberek lelkületére visszahat. Lehet, hogy nagy a baj, de nem akkora, mint amennyire az a közbeszédben megjelenik! Indiában az emberek nyomorban élnek, és mégis boldogabbak! Vagy mondjuk Kanadában a politika egyáltalán nem volt része a hétköznapi beszédnek. Olaszországban éppen ellenkezőleg, de hát lazán túllépnek rajta! Az emberi kapcsolatokba nem kerül be.
- Te látod ennek az okát?
Társadalomkutatók szokták azt mondani viccesen, hogy itt minden Moháccsal kezdődött. Én is egyre inkább hajlok arra, hogy ennek a szekértáborba csoportosulásnak a hagyománya nagyon régi időkre megy vissza.
- Igen, a török időkben az óriási különbség volt, hogy valaki a törökkel akart szövetkezni, vagy a Habsburgokkal. Erdély elkülönülése is erre az időre tehető. De akkor ez a fajta politika bizonyos értelemben unikum is…
Mindenütt vannak elitcsoportok (gazdasági és politikai), hagyományosan például az arisztokraták, az osztályok összetartanak, ez rendben van. De itt meg is húzzák a vonalakat! Mondják is, hogy „én ezzel nem beszélek, mert”. Pedig hát a másik is ember!
- Azt hiszem erre a Kádár-rendszer erőteljesen rátett. Visszahúzódunk a csigaházunkba. Másrészt pedig ott van az anyagiasság, mint a legerőteljesebb motiváció. A kényelem. Mi voltunk a leginkább fogyasztói társadalom a szocialista országok közül, és azt gondolom, hogy ez mentálisam rengeteget ártott. „Fogd be a szád, csak a kis közösségedben élj, foglalkozz azzal, hogy mit eszel, mit iszol.” Ugye, a tipikus gulyáskommunizmus.
Nálunk a magyarság kisebbségben volt, nyelvileg is. Számunkra a többség volt az ellenségkép. Itt épp a kisebbségek az ellenségképek. Ott a politika mindent megtett, hogy elszigeteljen bennünket, infrastruktúrát nem igazán akartak építeni Székelyföldön, úgyhogy sokrétűen archaikussá vált a közösség. Persze ezt csak most látom, akkor, főleg gyerekként másként láttam.
Magyarország nagyon sajátságos, mert például a németeket is megalázták a második világháború után. A német öntudatot meg akarták semmisíteni, ugyanakkor a közérdek, a közjó előmozdítása mégis a vérükben van. Itt ezt nem tapasztalom. Ha valaki elkezd a közért vagy kifejezetten a magyarságért valamit tenni, általában nacionalistának és rasszistának tartják.
- Vagy bármilyen közösségért…
Átmeneti időszak van Magyarországon, zűrzavar. De ez egész Kelet-Európára jellemző. A régi, megszokott dolgok nem működnek, új dolgok születendőben vannak, és az emberek fejében is káosz van. Egyrészt egyes generációk nem tudnak átugorni a kommunizmusból egy egészen más rendszerbe, gondolkodásba. Másrészt meg ma húsz évesek azok, akik ’90-ben születtek. Még eltart legalább 20 esztendeig, hogy tisztábban lássunk. Csak mi emberek türelmetlenek vagyunk.
- Nagyon jó dolgokat csináltok itt a rendházban. A Párbeszéd Házának már önmagában a neve is jó üzenet.
Valaki azt mondta, hogy ez az utolsó mentsvár a mai helyzetben Magyarországon.
Fontosnak tartom, hogy emberek valahol helyet találjanak, ahol beszélgethetnek, mert egyébként minden állásból csak puffogtatnak egymásra!
- Nagyon sok mindent csináltál, operatőr vagy, rádiózol. Milyen terveid vannak?
Ötleteim vannak, terveim nincsenek. Másokkal együttgondolkodva szeretnék tenni valamit. Konkrét feladatom, hogy be kell fejeznem a kommunikációs PhD-mat. A katolikus angol közösség lelkésze vagyok, a Faludi Ferenc Akadémia média részét irányítom, melynek 15 éve van egy nemzetközi amatőr filmszemléje, vannak média táborok, filmklubok, egy Szőcs István-alkotóműhely, ahová fiatalok járnak, kisebb filmeket csinálnak.
- Szerinted most hány ember munkáját végzitek el ti, jezsuiták?
Az igény a munkánkra sokkal nagyobb, mint amennyit el tudunk végezni. Folyamatosan keresnek az egyház részéről, de világi intézmények is. Mivel kevesen vagyunk, nem tudunk elvégezni mindent. Például a kispesti Jézus Szíve Plébániát föl kellett adnunk.
Húsz évvel ezelőtt nagyon sok idős magyar jezsuita tért vissza külföldről, olyanok, akik miatt a jezsuiták ismertté váltak. Híres emberek, mint Nemeshegyi Péter atya, Nemes Ödön atya, vagy az időközben elhunyt filozófus, volt noviciusmesterem, Weissmahr Béla atya. Akik még élnek, már 80-90 évesek, és mi csak most kezdünk fölnőni. Én is csak pár éve kezdtem el dolgozni. Tízen-tizenöten vagyunk fiatalok, de jó lenne, ha legalább négyszer annyian lennénk!
- Lehet bízni a noviciusokban?
Igen, lehet. 20 évvel ezelőtt inkább a 20-25 éves korosztály lépett be, mint én is. A mostani noviciusok 30 év körüliek. Elvégeztek már főiskolát, egyetemet, fontos, felelősségteljes munkáik voltak, érettebbek, jobban lehet számítani az elkötelezettségükre.
www.talita.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Minden felfedezés olyan, mint a hajdani kőbalta, melyet Káin és Ábel kézbe vett. Nagyszerű szerszám, általa megvédhették magukat a vadállatoktól, élelemhez juthattak, óriási mérföldkő volt az eszközök kézbevétele, de sajnos gonoszságot is lehet tenni vele, lehet vele ölni. Isten minden ajándékát lehet jó és rossz célokra felhasználni. Ugyanazokkal a betűkkel Istent dicsőíthetjük, de gonosz rágalmakat is leírhatunk, terjeszthetünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. szeptember 21. szombat, Máté és Mirella napja van. Holnap Móric napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Nem az ács ez?

„Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? S ugye, nővérei is itt élnek közöttünk?” [Mk 6,3] – kérdezték a názáretiek, mikor Jézus felnőttként vidékükön tanított.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube