Tíz ember, aki megrengette a világot 2011-ben

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_10ember-vilagrengetet.jpgVálogatás a 100 legbefolyásosabb személyiség közül

A Time magazin listáján olyan művészek, aktivisták, államfők és iparmágnások szerepelnek, akik meghatározzák a világ arculatát jelen pillanatban.
Vael Gonim, az egyiptomi forradalom szervezője
A Google közel-keleti és észak-afrikai ügyekért felelős marketingigazgatójaként Dubai-ban élt az egyiptomi forrongást kiváltó közvetlen eseményekig. Nappal az amerikai internetes óriáscég alkalmazottja volt, éjjel pedig a „Mártír” álarca mögé bújva dolgozott a Facebook közösségi portálon. A rendőri brutalitás miatt korábban elhunyt Khaled Said személyiségét magára öltve, indította a We are all Khaled Said (Mi mind Khaled Said vagyunk) oldalt. Fotókat és videókat, az egyiptomi rendőri brutalitás bizonyítékait töltötte fel ide. A Facebook oldalhoz százezrek csatlakoztak, és az egyiptomi rendszerrel elégedetlen fiatalok egyik legfontosabb fóruma lett. A forrongások alatt letartóztatták az egyiptomi hatóságok. Tizenkét napig tartották fogva. Szabadulása után nem sokkal Mubarak elnök lemondott.
Vael Gonim első interjúja a szabadulás után
Reed Hastings, a a Netflix online videókölcsönző vezérigazgatója
"Ha végigstoppolod Afrikát tíz dollárral a zsebedben, akkor üzletet alapítani nem is olyan ijesztő dolog", nyilatkozta múltjáról és jelenéről az egyik legsikeresebb online vállalkozás alapító-tulajdonosa a Time-nak. Az 1998-ban alapított Netflix forradalmasította a dvd-forgalmazást és az online mozgóképes tartalmak professzionális gyártását és eljuttatását az amerikai nézőkhöz. Az első, direkt a Netflix-hez optimalizált sorozatot David Fincher forgatja, House of Cards címmel, a főszereplő a kétszeres Oscar-dyjas Kevin Spacey.
Amy Poehler, amerikai színésznő és komikus
A népszerű Saturday Night Light amerikai televíziós műsor korábbi sztárja elsősorban karizmatikus egyénisége és szórakoztatóipari hatása miatt került fel a listára. Főként a politikai elit visszáságait figurázza ki, az "áldozatok" között Hillary Clinton éppúgy ott volt, mint Sarah Palin. Színésznőként több vígjátékban is játszott, valamint a Parks and Recreation sorozat főszereplőjeként is bizonyította tehetségét.
Amy Pohler legjobb pillanatai
Geoffrey Canada, oktatási reformer
A Harlem’s Children Zone (HCZ) alapítója dolgozta ki a gyerekeket az anyaméhtől az egyetemig követő oktatási, foglalkoztatási, városfejlesztési és egészségügyi programokat összefogó koncepcióját Harlemben. A bronxi feketenegyedből származó férfi olyan módszert dolgozott ki, ami egyszerre ad értelmes választ a gettó szubkultúra összes kérdésre. Canada alapjaiban szerette volna megváltoztatni a közoktatást. Munkatársaival egy összetett programot állítottak össze, amely a szülők oktatásával kezdődött, egy intenzív, óvodai előkészítővel folytatódott, a kisiskolásokat korrepetálással és délutáni foglalkozásokkal tartották a biztonsági hálóban, a kamaszoknak pedig egy mentor-rendszert alakítottak ki. Bár az Egyesült Államok közvéleménye a HCZ-t az évezred oktatási sikerének könyvelte el, a sajtóban szkeptikus nézetek is keringenek arról, hogy a program más városokban adaptálható-e.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója
Az idén 26 éves feltaláló, programozó 2004. február 4-én indította el a Facebookot a Harvard egyetemi kollégiumából. Az ötlet a Phillips Exeter Academy-ben töltött napjaitól jön, amikor a legtöbb főiskola és előkészítő iskola, a tradícióknak megfelelően, évkönyvet, "Facebook"-ot készít a hallgatók, az egyetemi kar tagjainak arcképeiből. 2010. július 21-én Zuckerberg bejelentette, hogy cégük felhasználóinak száma elérte az 500 milliót, azóta ez a szám dinamikusan növekszik. Zukerberg eddigi életéről játékfilm is készült, David Fincher rendezésében. A filmet a Facebook alapító nem tiltatta le, de nyilatkozataiból kiderül, hogy a készítők nem egyeztettek vele a forgatókönyvről.
A Facebook-film trailere
Peter Vesterbacka, a mobiltelefonos játékokat fejlesztő finn Rovio Mobile ügyvezetője
Az általa fejlesztett játékokat eddig több mint százmilliószor töltötték le a felhasználók, és a lista összeállítói szerint az ő cége bír a legnagyobb befoláyssal a mobiltelefonos játékok piacán. A legnépszerűbb játékuk az Angry Birds. Az eredetileg Apple iPhone-okra fejlesztett játék – amit ma már Nokia N900-as mobil telefonon is lehet játszani – egy hihetetlenül egyszerű, rajzfilmszerű környezetben játszódó casual game. A játék gyors, 15 perc alatt végig lehet menni mind a 195 szinten, ám a játék bármikor megállítható, és onnan folytatható. Lehet vele játszani a buszon, a villamoson, de akár a három megállós úton reggel a munkahely felé is.„Egy egységes szórakoztató franchise rendszert építünk ki, amiben szerepel a kereskedelem, játékok, filmek, tévé, rajzfilmek és képregény is”, nyilatkozta stratégiájukról a finn fejlesztő, aki Disney 2.0-nak nevezi az általuk kitalált üzleti és szórakoztatóipari modellt.
A Mérges Madarak (Angry Birds)
Angela Merkel német kancellár
A lutheránus vallású Merkelt 2005. november 22-én választották először hivatalosan kancellárrá, a II. világháború utáni Németország második nagykoalíciójának vezetőjévé. Ezzel ő az első női kancellár is az ország történetében. 2009. október 28-án újra választották, azóta ő vezeti az országot. Munkássága megosztja mind Németországot, mind az Európai Uniót és a világpolitikát, de hatása és jelentősége vitathatatlan. "Ezt maguk komolyan gondolják? Ez a nő a legrosszabb dolog ami Németországgal történt az elmúlt évtizedekben. Visszavezetett minket a kőkorszakba.", reagált egy felháborodott olvasó a Time magazin oldalán a hírre. A szerkesztők annyit válaszoltak, hogy ha így áll a dolog, akkor pláne minden joga megvan a kancellárnak, hogy a legnagyobb hatású emberek listáján szerepeljen.
Julian Assange, a WikiLeaks alapítója
Ausztrál újságíró, kiadó, internetes aktivista. Leginkább a WikiLeaks főszerkesztőjeként és szóvivőjeként ismert. Számos országban élt, több előadást tartott a sajtószabadságról, cenzúráról és oknyomozó újságírásról. Assange 2006-ban alapította a WikiLeakset, jelenleg is a tanácsadó testület tagja. Tett közzé anyagot a kenyai ítélet nélküli kivégzésekről, amiért 2009-ben Amnesty International Media Awarddal tüntették ki; a 2006-os elefántcsontparti egészségügyi krízisről, melynek során egy svájci cég hajója szennyező anyagot öntött a tengerbe Abidjan kikötőjében; közölt le anyagot a szcientológiai egyház kézikönyveiről, a Guantanamo Bay-beli fogolykínzásokról és bankokkal kapcsolatos botrányokról (Kaupthing, Julius Baer). 2010-ben az amerikai hadsereg afganisztáni és iraki háborújáról tett közzé titkosított dokumentumokat. 2010. november 28-án a WikiLeaks öt médiabeli partnerével együtt titkos amerikai diplomáciai üzeneteket tett közzé.A Fehér Ház Assange tevékenységét meggondolatlannak és veszélyesnek nevezte. A WikiLeaksszel kapcsolatos munkásságáért Assange 2008-ban megkapta az Economist Freedom of Expression díját, 2010-ben pedig a Sam Adams Awardot. Az Utne Reader a világot megváltoztató 25 személy közé sorolta, a New Statesman pedig a 23. helyre tette a világ 50 legbefolyásosabb embere listáján. 2010. november 30-án svéd kérésre az Interpol felvette a körözött személyek listájára, nemi erőszakkal kapcsolatos vádakkal akarták kihallgatni. Assange december 7-én önként jelentkezett a londoni rendőrségen. Az ellene felhozott vádakat tagadja.
A Time magazin által összeállított százas listán szerepel még Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász, a Columbia egyetem professzora, Ron Bruder, egy a közel keleti fiatalok oktatásával foglalkozó civil szervezet (Education for Employment Foundation) vezetője, Colin Firth színész, Michelle Obama, az amerikai elnök felesége és sokan mások. A teljes lista megtekinthető a Time magazin honlapján.
-mi-