Az emberek több mint fele hisz

A világ lakosságának 51 százaléka hisz feltétlenül egy vagy több isteni lény létezésében, 18 százalék nem hisz ilyenben, 30 százalék pedig bizonytalan a kérdésben – ismertette az MTI-vel húsvéthétfőn az Ipsos Zrt. a Reuters hírügynökség részére készült felmérésének eredményét. A közvélemény-kutatás szerint a vizsgált országok közül legtöbben Magyarországon hiszik úgy, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá.

A válaszadók fele véli úgy, hogy van túlvilág, míg a másik fele szerint elmúlás követi a létet (23 százaléka), vagy nem tudja (26 százalék), mi következik utána. Tízből négyen hisznek az emberi evolúcióban, 28 százaléknyian az isteni teremtésben, míg 31 százalék nem tudja, melyikben higgyen. A közvélemény-kutatás 23 ország 18 829 felnőtt válaszadójának megkérdezésével készült.
Egy Isten
Leginkább Indonézia (93 százalék), Törökország (91), Brazília (84), Dél-Afrika (83) és Mexikó (78) lakói hisznek feltétlenül Isten létében, több isten létében pedig leginkább India (24 százalék), Kína (14) és Oroszország (10) polgárai hisznek. Javarészt Franciaország (39 százalék), Svédország (37), Belgium (36), Nagy-Britannia (34), Japán (33) és Németország (31) válaszadói mondták, hogy nem hisznek Istenben. A legbizonytalanabbak Japán (54 százalék), Kína (52) és Dél-Korea (50) lakosai.
A világ lakosságának kicsivel több, mint a fele (51 százalék) szerint van túlvilág: negyedük (23) hisz valamiféle halál utáni folytatásban, de nem kifejezetten mennyben vagy pokolban; tízből ketten (19 százalék) vélik úgy, hogy a mennyországba vagy pokolra jutunk; 7 százalék gondolja, hogy működik a reinkarnáció; 2 százalék szerint pedig mennyország ugyan létezik, de pokol nincs. Negyednyien (23 százalék) mondják, hogy a létet elmúlás követi, míg ugyanennyi ember (26 százalék) nem tudja, mi történik a halál után.
Magyarország az élen
Abban a vélekedésben, hogy lélekvándorlás útján születünk újjá, Magyarország (13 százalék) lakói járnak élen, őket Brazília (12 százalék), Mexikó (11 százalék), Japán (10 százalék), Argentína (9 százalék) és Ausztrália (9 százalék) válaszadói követik – olvasható az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. közleményében. Tízből négyen (41 százalék) evolucionistaként úgy vélik, hogy az emberiség egy hosszú folyamat eredményeként olyan alacsonyabb rendű fajoktól származik, mint a majmok. Leginkább Svédország (68 százalék), Németország (65), Kína (64), Belgium (61) és Japán (60) válaszadói vélik így.
Teremtés
Tízből hárman (28 százalék) vallják magukat szerte a világban teremtéshívőnek, s hiszik, hogy az emberiség egy magasabb szellemi erő, Isten teremtménye, s nem gondolják, hogy olyan alacsonyabb rendű fajoktól származnánk, mint a majmok. Ebben a vélekedésben Szaúd-Arábia (75 százalék), Törökország (60), Indonézia (57) és Dél-Afrika (56) lakói járnak az élen. A világ népességének majdnem egyharmada (31 százalék) nem tudja, miben higgyen; néha egyetért, máskor nem a különféle evolúciós vagy kreacionista elméletekkel. A legbizonytalanabbak az oroszok (40 százalék), az olaszok (39), az argentinok (38), a lengyelek (38), a spanyolok (37) és a franciák (36). (lm)
MTI